(2) Az Flt. 39. §-a (3) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Munkaerőpiaci Alapon belül - a pénzeszközök felhasználásának célja szerint - a következő alaprészeket kell elkülöníteni:]

c)~„c) foglalkoztatási alaprészt a foglalkoztatást elősegítő támogatások, a nem az állami foglalkoztatási szerv által nyújtott munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtására, az állami felnőttképzési intézmény munkarőpiaci képzéssel kapcsolatos feladatainak finanszírozására, a MAT működtetésére, a társadalmi párbeszéd intézményeinek működéséhez és fejlesztéséhez való hozzájárulásra, a munkaügyi tanácsok működéséhez való hozzájárulásra, az Európai Szociális Alapból a Munkaerőpiaci Alap társfinanszírozásával megvalósuló intézkedéseket lebonyolító közreműködő szervezet működéséhez való hozzájárulásra, valamint a keresetpótló juttatással kapcsolatos postaköltség finanszírozására;”

(3) Az Flt. 39. §-a (3) bekezdésének g) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Munkaerőpiaci Alapon belül - a pénzeszközök felhasználásának célja szerint - a következő alaprészeket kell elkülöníteni:]

g)~„g) működési alaprészt az állami foglalkoztatási szervek jogszabályban meghatározott alapfeladatai ellátásához, továbbá fejlesztéséhez történő hozzájárulásra, a Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeit kezelő szervezet működtetésére és fejlesztésére, a szakképzési és felnőttképzési feladatot ellátó szervezet működtetésére és fejlesztésére, továbbá a munkaügyi hatóság munkaerőpiaci ellenőrzési feladataihoz történő hozzájáruláshoz, valamint foglalkoztatási és képzési célú közalapítványok működéséhez való hozzájáruláshoz;”

(4) Az Flt. 39. §-a (3) bekezdésének h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Munkaerőpiaci Alapon belül - a pénzeszközök felhasználásának célja szerint - a következő alaprészeket kell elkülöníteni:]

h)~„h) vállalkozói alaprészt az álláskeresővé vált vállalkozók ellátására, támogatására, valamint a külön jogszabályban meghatározott vizitdíj-kompenzáció finanszírozására.”

(5) Az Flt. 39. §-a egy új (7) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi (7)-(9) bekezdés számozása (8)-(10) bekezdésre változik:

„(7) Az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével, uniós források bevonásával megvalósuló programok, támogatások, valamint járulékátvállalás tekintetében a Munkaerőpiaci Alap mint központi programok kedvezményezettje finanszírozza az előbbiekben említett intézkedések végrehajtása érdekében teljesített kifizetéseket.”

(6) Az Flt. 39. §-a - e törvénnyel megállapított - (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) Az elkülönített alaprészek bevételeit és kiadásait az éves költségvetési törvény címenként, illetve alcímenként tartalmazza. A (3) bekezdés g) pontjában meghatározott célok megvalósításához szükséges pénzeszközök a működési alaprészen belül célonként önálló előirányzatot képeznek.”

(7) Az Flt. 39. §-a a következő (11)-(12) bekezdéssel egészül ki:

„(11) A Munkaerőpiaci Alapon belül - az alaprészeken kívül - külön-külön előirányzat tartalmazza:

a) az Országos Érdekegyeztető Tanács EU-tagállamként Működés Programjából adódó feladatai ellátásához, valamint az ágazati párbeszéd bizottságok szakmai programjai támogatásához szükséges pénzeszközöket, továbbá

b) azokat a pénzeszközöket, amelyeknek célja az Európai Unió által, az Európai Szociális Alapból támogatott operatív programokra - a benyújtott zárójelentések alapján - nyújtandó utolsó támogatási részletnek az állami foglalkoztatási szerv részére történő előfinanszírozása.

(12) Ha az Európai Unió a (11) bekezdés b) pontja szerinti utolsó támogatási részletet megfizeti, a kedvezményezett köteles azt a Munkaerőpiaci Alap javára visszafizetni. Az Európai Unió felé elszámolt, de az Európai Unió által meg nem térített összeg közötti különbözet a Munkaerőpiaci Alapot terheli.”

15. § (1) Az Flt. 39/A. §-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A MAT a Munkaerőpiaci Alap tekintetében]

c)~„c) véleményezi a Munkaerőpiaci Alap éves költségvetését,”

(2) Az Flt. 39/A. §-ának (2) bekezdése e) pontjának 1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A MAT a Munkaerőpiaci Alap tekintetében

e) értékeli]

„1. rendszeresen, de legalább félévenként a Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeinek felhasználását,”

(3) Az Flt. 39/A. §-a (8) bekezdésének felvezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A miniszter a Munkaerőpiaci Alap év végi egyenlegének megóvása érdekében a MAT véleményének meghallgatásával dönthet”

(4) Az Flt. 39/A. §-ának (9)-(10) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(9) A Munkaerőpiaci Alap pénzeszközeinek felhasználásáról e törvény, valamint külön jogszabály szerint a foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztérium, valamint az állami foglalkoztatási szervek gondoskodnak.

(10) A Munkaerőpiaci Alap bevételi és kiadási előirányzatát és annak alaprészek közötti megosztását az Országgyűlés címenként és alcímenként a költségvetési törvényben hagyja jóvá. Az alaprészen belüli további jogcímeket a miniszter állapítja meg.”

16. § Az Flt. 39/B. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép;

„(1) A Munkaerőpiaci Alap egyes alaprészeinek pénzeszközei a MAT, illetőleg a miniszter döntése szerint - a működési alaprészt illetően a törvényben meghatározott módon - egymás közt átcsoportosíthatók, feltéve, ha erre az eredeti előirányzatokon felül képződő többletbevételek fedezetet biztosítanak, vagy egyes alaprészek tényleges kiadásainak az előirányzatoktól való elmaradása várhatóan fedezetet nyújt.”

17. § (1) Az Flt. 39/C. §-ának (1) bekezdése a következő g) ponttal egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi g)-h) pont megjelölése h)-i) pontra változik:

[Munkaerőpiaci Alap bevételei:]

g)~„g) Az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével, uniós források bevonásával megvalósuló programok, támogatások, valamint járulékátvállalás végrehajtása érdekében befolyó bevételek;”

(2) Az Flt. 39/C. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A Munkaerőpiaci Alap javára fennálló követelések a követelést nyilvántartó szervek döntése alapján behajthatatlannak minősíthetők. E szervek a behajthatatlan követeléseket törlik a nyilvántartásaikból.”

18. § Az Flt. egy új 43/C. §-sal egészül ki:

„43/C. § Az állami foglalkoztatási szervek közreműködésével, uniós források bevonásával megvalósuló programok, támogatások, valamint járulékátvállalás tekintetében a Munkaerőpiaci Alap a támogatásokat előfinanszírozza, melyet az Európai Unió az intézkedések végrehajtásáról szóló elszámolás elfogadását követően megtérít. Az Európai Unió felé elszámolt, de az Európai Unió által meg nem térített összeg közötti különbözet a Munkaerőpiaci Alapot terheli.”

19. § Az Flt. 47. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„47. § (1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben jelölje ki az állami foglalkoztatási szervet. Az állami foglalkoztatási szervek feladataira, egymás közötti kapcsolatára vonatkozó szabályokat a Kormány rendeletben határozza meg.

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg az állami foglalkoztatási szervek illetékességi területét.”

20. § (1) Az Flt. 54. §-ának (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) Az 58. § (5) bekezdése d) pontjának 5. alpontjában meghatározott együttműködési kötelezettség keretében az ügyfél

a) kéri az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét, és

b) az állami foglalkoztatási szervnél az általa meghatározott időpontban, de legalább háromhavonta jelentkezik, és

c) az 58. § (5) bekezdés d) pontjának 1-4. alpontjaiban bekövetkezett változást - annak bekövetkezésétől számított 8 napon belül - bejelenti az állami foglalkoztatási szervnek, és

d) maga is aktívan keres munkahelyet, és

e) a megfelelő munkahelyre szóló állásajánlatot elfogadja.”

(2) Az Flt. 54. §-a a következő (10)-(13) bekezdéssel egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi (10) bekezdés számozása (14) bekezdésre változik:

„(10) Álláskeresési megállapodást kell kötni azzal az ügyféllel

a) akinek részére álláskeresési támogatás megállapítására kerül sor,

b) rendszeres szociális segélyben részesül, és a beilleszkedési programban foglaltak alapján elhelyezkedése érdekében az állami foglalkoztatási szervvel köteles együttműködni.

(11) Álláskeresési megállapodás köthető azzal az ügyféllel, akinek az együttműködési kötelezettségét álláskeresési megállapodásban célszerű szabályozni.

(12) Törölni kell az álláskeresők nyilvántartásából azt az ügyfelet, aki

a) jelentkezési kötelezettségének ismételten, felszólítás ellenére nem tesz eleget, vagy

b) a megfelelő munkahelyet nem fogadja el, illetőleg a munkaviszony létrejötte neki felróható okból meghiúsul és mulasztását nem menti ki.

(13) Az állami foglalkoztatási szerv hatósági ellenőrzési tevékenységére a Ket. 87-94. §-ában foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy az állami foglalkoztatási szerv a személyazonosság megállapítására alkalmas okmány felmutatására szólíthatja fel azt az ügyfelet, akinek személyazonosságát meg kell állapítania.”

21. § Az Flt. 55. §-a helyében következő rendelkezés lép:

„55. § (1) Ha a támogatás pénzügyi fedezetéül a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási, valamint rehabilitációs alaprészének

a) központi kerete szolgál, a minisztérium vagy az állami foglalkoztatási szerv,

b) a decentralizált pénzügyi kerete szolgál, az állami foglalkoztatási szerv

köt a támogatásban részesülővel hatósági szerződést.

(2) Az állami foglalkoztatási szerv szervezeti egysége a foglalkoztatást elősegítő támogatással kapcsolatos ügyekben a támogatásban részesülővel a hatósági szerződést az állami foglalkoztatási szerv nevében köti meg, módosítja, illetőleg szünteti meg.”

22. § Az Flt. 56. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az e törvényben és a felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott ügyekben mérlegelési jogkörben hozott határozat ellen kérelem alapján - a kijavítás kivételével - akkor van helye jogorvoslatnak, ha a kérelem elutasítására a jogszabályban meghatározott feltételek hiánya miatt került sor, vagy a határozatot hozó szerv a mérlegelési jogkör gyakorlására irányadó jogszabályban meghatározott szabályokat megsértette.”