(2) A Nemzeti Autópálya Zrt. 2007. év folyamán és az azt követő években országos közúti és vasúti közlekedési infrastruktúra beruházásokat, illetve egyéb, e projektekkel kapcsolatos eszközöket ad át a Magyar Államnak. Az átadás ellenérték fejében történő átadásnak minősül, és teljes körűen mentesül az általános forgalmi adó és az illeték megfizetése alól.

(3) A Kincstár a Nemzeti Autópálya Zrt. által végzett, országos közúti és vasúti közlekedési infrastruktúra fejlesztéseket érintő, valamint az azokhoz kapcsolódó járulékos beruházásokat terhelő és a projekt költségek részét képező költségekről kiállított számlák, vagy határozatok általános forgalmi adó tartalmát, az általános forgalmi adó bevallására előírt határidőt követő 50 napon belüli visszatérítési kötelezettség mellett a KESZ terhére kamatmentesen megelőlegezi a Nemzeti Autópálya Zrt. részére.

(4) A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény (Autópálya törvény) 2. számú mellékletben („a 2003-2007 között előkészítés alatt álló gyorsforgalmi utak”) foglaltak szerint tervezi a XV. fejezet 28. alcímen a Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztés teljes előkészítését és annak költségeit.

89. § Az Országgyűlés felhatalmazza - a Magyar Államot képviselő pénzügyminiszter Áht. 113/A. §-ának (1) bekezdésében megjelölt feladatkörében a hivatkozott § (2) bekezdése szerint eljáró - Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, hogy az 1988/I., 1988/II., 1989/I., 1990/I., 1991/I., 1991/II., 1992/I., 1993/I., 1993/II., 1994/I., 1994/II. és 1995/I. sorozatú, valamint az 1991. és 1992. években sorozat megjelölés nélkül kibocsátott kincstárjegyek tekintetében a fennálló forgalmazási szerződéseket értékpapír oldali tételes elszámolás nélkül, a Magyar Államot megillető, minimum 10 évre szóló, legkevesebb 200 millió Ft összegű egyoldalú fizetési kötelezettség (garancia) kikötése mellett szüntesse meg.

90. § Az Országgyűlés felhatalmazza a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjét, hogy ha olyan európai uniós támogatás kerül 2007-ben felhasználásra, amelyet a fejezet előirányzata nem tartalmaz, akkor új előirányzatot nyisson az európai uniós támogatás előirányzatára - bevételi és kiadási oldalon egyaránt - és a központi költségvetési forrást a fejezet előirányzatain belül átcsoportosítással biztosítsa. Az átcsoportosítás - a részben az Európai Unió vagy az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által finanszírozott programok, projektek előirányzatainak kivételével - nem érinthet előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzatot.

91. § (1) Az Országgyűlés felhatalmazza a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjét, hogy az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások felhasználása érdekében pótlólagosan szükséges, a vonatkozó fejezeti támogatási előirányzatot meghaladó központi költségvetési támogatást a fejezet előirányzatain belül átcsoportosítással biztosítsa, mely átcsoportosítás - a részben az Európai Unió vagy az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által finanszírozott programok, projektek előirányzatainak kivételével - nem érinthet előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzatot.

(2) Az Országgyűlés felhatalmazza a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjét, hogy amennyiben az európai uniós forrásokból - vagy az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által - finanszírozott programokhoz, projektekhez a támogatásokat nyújtó fél a források folyósításával elmarad a pénzügyi megállapodásokban, közösségi jogszabályokban meghatározott ütemtervtől, vagy az Európai Unió, illetve az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által nyújtott forrás egyéb okból nem áll rendelkezésre, akkor a szükséges forrást az adott költségvetési sor támogatási előirányzatából, ha az nem elegendő, úgy a fejezet előirányzatain belül átcsoportosítás útján biztosítsa. Az átcsoportosítás - a részben az Európai Unió vagy az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által finanszírozott programok, projektek előirányzatainak kivételével - nem érinthet előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzatot.

(3) A költségvetési támogatás azon részét, amelynek kifizetése a (2) bekezdés alapján történt, az Európai Unió, illetve az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által nyújtott forrás rendelkezésre állása után - amennyiben szükséges - vissza kell pótolni azon költségvetési előirányzatra, amely előirányzatról a megelőlegezett összeg korábban átcsoportosításra került.

92. § A részben az Európai Unió költségvetéséből finanszírozott programok, projektek esetén tervezett céltartalék csak az adott program, projekt előre nem látható kiadásainak finanszírozására használható fel. A céltartalék intézményi kiadási célokra nem fordítható.

93. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) VI. Fejezete alkalmazásában a nemzeti közbeszerzési értékhatár 2007. január 1-jétől 2007. december 31-éig:

a) árubeszerzés esetében: 30 millió forint;

b) építési beruházás esetében: 90 millió forint;

c) építési koncesszió esetében: 100 millió forint;

d) szolgáltatás megrendelése esetében: 25 millió forint;

e) szolgáltatási koncesszió esetében: 25 millió forint.

(2) A Kbt. VII. Fejezete alkalmazásában a nemzeti közbeszerzési értékhatár 2007. január 1-jétől 2007. december 31-éig:

a) árubeszerzés esetében: 50 millió forint;

b) építési beruházás esetében: 100 millió forint;

c) szolgáltatás megrendelése esetében: 50 millió forint.

(3) A Kbt. negyedik Része alkalmazásában az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatára 2007. január 1-jétől 2007. december 31-éig:

a) árubeszerzés esetében: 8 millió forint;

b) építési beruházás esetében: 15 millió forint;

c) szolgáltatás megrendelése esetében: 8 millió forint.

94. § E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az egészségügyért felelős miniszternek az Áht. 95. §-ának (4) bekezdése alapján meg kell kezdenie a Hungarotransplant Egészségügyi Koordináló Közhasznú Társaság végelszámolással történő megszüntetését.

95. § Az Áht. 12/B. §-ának (2) bekezdése szerinti kifizetési keret a 2007. évben 150 000 millió forint. Az Áht. 12/B. §-ának (2) bekezdése alkalmazása során a következő évekre vonatkozó kifizetési keret megegyezik a 2007. évi kifizetési keretnek a 161/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. §-ának (3) bekezdése alapján 2007. év első negyedévére meghatározott hazai inflációs előrejelzés szerint indexált összegével.

96. § Az Országgyűlés elengedi a Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulásnak (Várpalota, Berhida, Pétfürdő, Öskü, Ősi, Tés, Balatonalmádi) a Programban meghatározott beruházáshoz kapcsolódó, 2007. év folyamán esedékes kölcsöntartozások 50%-át, azaz 122 722 297 forintot. Az elengedett összegek 2007 májusában: Várpalota: 32 764 591 forint, Berhida: 4 668 142 forint, Pétfürdő: 5 176 623 forint, Öskü: 2 902 829 forint, Ősi: 4 631 544 forint, Tés: 1 486 668 forint, Balatonalmádi: 8 764 433 forint, illetve 2007 novemberében: Várpalota: 33 911 352 forint, Berhida: 4 831 527 forint, Pétfürdő: 5 176 623 forint, Öskü: 3 004 428 forint, Ősi: 4 793 648 forint, Tés: 1 538 701 forint, Balatonalmádi: 9 071 188 forint.

1. számú melléklet a 2006. évi CXXVII. törvényhez

I. ORSZÁGGYŰLÉS

Millió forintban


Cím-
szám
Al-
cím-
szám
Jog-
cím-
csop.-
szám
Jog-
cím-
szám
Elő-
ir.-
csop.-
szám
Ki-
emelt
előir.-
szám

Cím-
név
Al-
cím-
név
Jog-
cím-
csop.-
név
Jog-
cím-
név
Elő-
ir.-
csop.-
név

FEJEZET

2007. évi előirányzat

Kiemelt előirányzat neve Kiadás Bevétel Támogatás

1 Országgyűlés Hivatala

1 Országgyűlés hivatali szervei 15 101,8

1 Működési költségvetés 410,0

1 Személyi juttatások 8 661,0

2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 197,7

3 Dologi kiadások 3 067,2

2 Felhalmozási költségvetés

1 Intézményi beruházási kiadások 432,6

2 Felújítás 1 153,3