b) az intervenciós felvásárláshoz kapcsolódó azon kiadásokat, amelyek a nemzeti költségvetést terhelik.

29. § (1) Az MVH köteles az intervenciós finanszírozás EMGA-ból folyósított kamattérítését - annak beérkezése után haladéktalanul - a központi költségvetés részére átutalni, amelyet a központi költségvetés kamatbevételeként kell elszámolni.

(2) Az intervenciós felvásárlással kapcsolatos azon kamatterhet, amelyet az Európai Unió az MVH által szabálytalanul teljesített kifizetésből eredően - az Európai Bizottság hivatalos döntése alapján - nem térít meg, a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, 10. cím, 7. Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások alcím terhére kell törleszteni.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben szereplő kamattérítések elszámolása a XLI. A központi költségvetés kamatelszámolásai, tőkevisszatérülései, az adósság- és követelés-kezelés költségei fejezet, 2. cím, 5. Intervenciós felvásárlás előfinanszírozási költségének megtérítése alcím javára történik.

30. § (1) Az Áht. 18/B. §-a (1) bekezdésének x) pontjában hivatkozott, cukorilleték-fizetési kötelezettség teljesítésére felvett hitel nagysága nem haladhatja meg az Európai Unió részére fizetendő, közösségi jogszabály alapján meghatározott illeték összegét.

(2) A cukorilleték-fizetési kötelezettség teljesítésére felvett hitelt az MVH a cukorilleték megfizetésére kötelezettektől e címen befolyó bevételekből soron kívül törleszti.

(3) A KESZ-hez kapcsolódó megelőlegezési számláról felvett hitel azon részét, amelyet az MVH nem törlesztett, illetve köztartozásként nem került behajtásra, a XII. Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet 10. cím, 7. Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások alcím terhére kell rendezni.

Negyedik Fejezet

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSON KÍVÜLI SZERVEZETEK KAPCSOLATA

Az egyházak és a társadalmi önszerveződések támogatása

31. § (1) Az Országgyűlés a külön törvényben meghatározott szociális, közoktatási, felsőoktatási, kulturális közfeladatot (a továbbiakban: humánszolgáltatások) ellátó intézményt fenntartó egyházi jogi személy, társadalmi szervezet, alapítvány, közalapítvány, országos kisebbségi önkormányzat, közhasznú társaság, nonprofit gazdasági társaság, gazdasági társaság és a humánszolgáltatást alaptevékenységként végző, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó (a továbbiakban együtt: nem állami intézmény fenntartója) részére működési és fenntartási célú normatív és egyéb hozzájárulást állapít meg a következők szerint:

a) A közoktatási feladatot ellátó nem állami intézmény fenntartóját normatív hozzájárulás illeti meg - figyelemmel a b) pontban foglaltakra - e törvény 3. számú melléklet 15-17. pontjában, az 5. számú melléklet 6., 15., 16., 18., 20., 23. pontjában, továbbá a 8. számú melléklet I. részének 1. és 3. pontjában megállapított, a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásaival és támogatásaival azonos jogcímeken és jogosultsági feltételek mellett a következő eltérésekkel.

A 3. számú melléklet 16.11.1. pontjában megállapított normatív hozzájárulás szempontjából bejáró az a gyermek, tanuló, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az intézmény székhelyén, tagintézmény esetén telephelyén kívüli településen van. A 16.11.2. pont szerinti hozzájárulás akkor igényelhető a községi gyermekek, tanulók után, ha az óvodai, és/vagy általános iskola feladat ellátását legalább két település tekintetében a fenntartó a területileg érintett többcélú kistérségi társulással/társulásokkal kötött írásos együttműködési megállapodás alapján vállalja. A 16.11.3. pont szerinti normatív hozzájárulás akkor vehető igénybe, ha az intézmény székhelye olyan településen van, amelynek lakosságszáma 1500 fő vagy alatti, illetve 1501-3000 fő közötti. Az igénylésnél a 3. számú melléklet 16.11.1-16.11.3. pontjában foglalt további feltételeket értelemszerűen a helyi önkormányzatokkal azonosan kell figyelembe venni.

b) A közoktatási feladatot ellátó intézményt fenntartó gazdasági társaságot - ide nem értve a nonprofit gazdasági társaságot -, valamint a nevelésbe-oktatásba a 2003/2004. tanévtől kezdődően belépett gyermekek, tanulók, illetve előbbieknek a teljes gyermek-, tanulólétszámához viszonyított arányában számított foglalkoztatott pedagóguslétszám után az e bekezdésben meghatározott egyéni vállalkozót az a) pont szerinti normatíva 30%-ának megfelelő hozzájárulás és támogatás illeti meg.

c) A nem állami felsőoktatási intézményt az általa ellátott közoktatási feladatra a 13. § (1) bekezdése szerint hozzájárulás és támogatás illeti meg.

d) A nem állami felsőoktatási intézmény gyakorló intézménye esetén a 13. § (2) bekezdése szerinti normatív hozzájárulás és támogatás jár. Ez a hozzájárulás és támogatás jár az egyházi jogi személy által fenntartott intézmény esetén is, ha egyházi felsőoktatási intézménnyel - a fenntartói jogok közös gyakorlására - kötött megállapodás keretében közreműködik a gyakorló intézményi feladatok ellátásában.

e) Nem jár normatív hozzájárulás és támogatás a szakközépiskolai és a szakiskolai tanulók gyakorlati képzésében részt vevőnek, ha költségei megtérítésére a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből igényt tart.

f) Az egyházi felsőoktatási intézményt az Ftv. 139. §-ának (5)-(6) és (9) bekezdése szerinti állami hozzájárulás illeti meg.

g) A nem állami, nem egyházi felsőoktatási intézményt az Ftv. 137. § (3) bekezdése szerinti állami hozzájárulás illeti meg.

h) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény nem állami fenntartóját normatív hozzájárulás és támogatás illeti meg - figyelemmel az i) pontban foglaltakra - a helyi önkormányzatok e törvény 3. számú mellékletének 11. b)-l) és 12-14. pontjaiban, továbbá 8. számú melléklete II. részének 3. pontjában megállapított támogatásaival azonos jogcímeken, összegben és feltételek mellett.

i) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt fenntartó gazdasági társaságot - ide nem értve a nonprofit gazdasági társaságot -, és az e bekezdésben meghatározott egyéni vállalkozót a h) pont szerinti normatíva 30%-ának megfelelő hozzájárulás illeti meg.

j) A nem állami intézmény fenntartójának az e bekezdés alapján megállapított normatív hozzájárulás és támogatás teljes összegét át kell adnia annak az intézménynek, amelyre tekintettel a támogatás megállapítására sor került.

k) Az oktatási és kulturális miniszter egyedi megállapodást köthet (illetve az érvényes megállapodások kiegészíthetők) a pénzügyminiszter egyetértésével állami támogatásra közalapítványokkal, alapítványokkal, társadalmi szervezetekkel, közhasznú társaságokkal, országos kisebbségi önkormányzatokkal a közoktatási feladatot ellátó intézményeik tevékenységének támogatására. Az igénylés és a kiegészítő támogatás feltételeinek - a pénzügyminiszterrel egyetértésben történő - megállapítására, továbbá a folyósításra és a felhasználás ellenőrzésére az oktatási és kulturális miniszter jogosult. E célra a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, 11. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 2. Normatív finanszírozás alcím, 3. Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás jogcím-csoport, 1. Humánszolgáltatások normatív állami támogatása jogcím előirányzata használható fel.

(2) A közoktatási közfeladatot ellátó egyház a normatív hozzájáruláson és támogatáson túl az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban: az egyházak támogatásáról szóló törvény) 6. §-ában meghatározottak szerint kiegészítő támogatásra jogosult. A (3) bekezdés alapján kiszámított támogatási összeg - függetlenül az igénybe vett közoktatási szolgáltatás számától - 145 000 forint/év minden valós ellátott gyermek, illetve tanuló után, amely a fenntartó egyházat illeti meg óvodai ellátottak, iskolai közismereti oktatásban, szakképzési elméleti oktatásban, gyógypedagógiai oktatásban részt vevők - a 3. számú melléklet 15.1. és 16.4.1. pontjaiban 2007. augusztus 31-éig, a 15.2. pontjában 2007. szeptember 1-jétől figyelembe vehető - törtévi (8/12 és 4/12 havi) létszáma alapján. E kiegészítő támogatásra az egyház a felsőoktatási intézménye gyakorló intézményében oktatottjai után nem jogosult.

(3) A közoktatási feladatot ellátó intézményt a Nek. tv. 47. §-ának (4) és (13) bekezdése alapján fenntartó országos kisebbségi önkormányzat a normatív hozzájáruláson és támogatáson túl a Nek. tv. 47. §-ának (10)-(12) bekezdése szerint minden valós ellátott gyermek, illetve oktatott tanuló után 145 000 forint/év kisebbségi fenntartói kiegészítő támogatásra jogosult, az így figyelembe vehető óvodai ellátottak, iskolai közismereti oktatásban, szakképzési elméleti oktatásban, gyógypedagógiai oktatásban részt vevők - a 3. számú melléklet 15.1. és 16.4.1. pontjaiban 2007. augusztus 31-éig, a 15.2. pontjában 2007. szeptember 1-jétől figyelembe vehető - törtévi (8/12 és 4/12 havi) létszáma alapján.

(4) A szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézményt fenntartó egyházi jogi személy a normatív hozzájáruláson túl az egyházak támogatásáról szóló törvény feltételei szerint kiegészítő támogatásra jogosult. Ennek mértéke a 3. számú melléklet 11. b)-l) és 12-14. pontjaiban megállapított normatíva 39,8%-a.

(5) Az (1) bekezdés a)-d) és h)-i) pontjában meghatározott normatív hozzájárulás és támogatás, valamint a (2)-(4) bekezdésben meghatározott kiegészítő támogatás elszámolása - a Kormány által meghatározott eljárási szabályok szerint - az Oktatási és Kulturális Minisztérium, illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás tárgyévet követő év előirányzatai terhére, illetve javára történik.

(6) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmény, szolgáltatás egyházi fenntartója 2007-ben az (1) bekezdés h) pontjában felsorolt normatív állami hozzájárulásokra - a 3. számú mellékletben, valamint a Kiegészítő szabályok 5/A. pontjában megfogalmazott feltételeken túl - akkor jogosult, ha a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 30. § (6) bekezdése szerinti kötelezettségének eleget tett. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény, szolgáltatás egyházi fenntartója új belépőnek minősül a 3. számú melléklet 5/B. kiegészítő szabálya alapján.

(7) A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmény, szolgáltatás (6) bekezdésben nem említett nem állami fenntartója 2007-ben az (1) bekezdés h) pontjában felsorolt normatív állami hozzájárulásokra - a 3. számú mellékletben, valamint a Kiegészítő szabályok 5/A. pontjában megfogalmazott feltételeken túl - akkor jogosult, ha a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 30. § (7) bekezdésében foglaltaknak eleget tett. A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény, szolgáltatás (6) bekezdésben nem említett nem állami fenntartója új belépőnek minősül