10. § Az e törvényben szabályozott eljárás mentes az illeték és egyéb eljárási költség fizetése alól.
11. § Az e törvényben nem szabályozott eljárási kérdésekben az Art. rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni azzal, hogy az adó visszatérítésére a költségvetési támogatás kiutalására vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
12. § A visszatérített adót és kamatot az arról szóló határozat jogerőre emelkedésének napjával a tárgyidőszak bevételeként kell elszámolni. A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó kettős könyvvitelt vezető vállalkozó és egyéb szervezet dönthet úgy, hogy a tárgyidőszakban egyéb bevételként elszámolt visszatérített adó összegét halasztott bevételként (legfeljebb a kapcsolódó eszköz nyilvántartás szerinti értékében) időbelileg elhatárolja. A halasztott bevételt az eszköz bekerülési értékének, illetve bekerülési értéke arányos részének költségkénti, illetve ráfordításkénti elszámolásakor kell az egyéb bevételekkel szemben megszüntetni.
13. § Ez a törvény 2007. február 15. napján lép hatályba.