(2) Az (1) bekezdés szerinti megállapodás olyan munkavállalóval köthető meg,
a) akinek a munkakörével azonos munkakörben munkáltatója az állami foglalkoztatási szervnél külön jogszabály szerint munkaerőigényét bejelentette, és állásközvetítést kért, amely nem járt eredménnyel és
b) aki magas szintű vagy kivételes ismereteket, illetve ilyen gyakorlatot igénylő munkára vagy szakmára rendelkezik képesítéssel, vagy egyébként olyan kivételes tudással rendelkezik, amely a munkáltató működéséhez feltétlenül szükséges.
(3) A megállapodás feltétele, hogy megkötése előtt legalább harminc nappal a munkáltató a (2) bekezdés a) pontja szerinti igényét bejelentette.
(4) A megállapodás
a) a legfeljebb tíz munkavállalót foglalkoztató munkáltató esetén egy munkavállalóval,
b) a tíz főnél több munkavállalót foglalkoztató munkáltató esetén a munkavállalók tíz százalékának megfelelő létszámú munkavállalóval köthető meg.
(5) A (4) bekezdés szerinti munkavállalói létszámot a megállapodás megkötésének időpontjában kell figyelembe venni.”
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosítása
9. § (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 39. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A munkaidőt - az (1)-(2) bekezdésben meghatározott időtartam figyelembevételével - a munkáltatói jogkör gyakorlója legfeljebb négyhavi, illetve tizennyolc heti keretben is meghatározhatja.”
(2) A Ktv. 39. §-ának (5)-(6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A köztisztviselő napi, illetve heti munkaideje a tizenkét, illetve a negyvennyolc órát nem haladhatja meg. A heti munkaidő e bekezdésben meghatározott legmagasabb időtartamába az ügyelet teljes tartamát, valamint az ügyeleten kívül elrendelt rendkívüli munkavégzés időtartamát is be kell számítani.
(6) Munkaidőkeret megállapítása esetén az (5) és (10) bekezdés rendelkezését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a heti munkaidő mértékét a munkaidőkeret átlagában kell figyelembe venni.”
(3) A Ktv. 39. §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:
„(9) Ügyelet elrendelése esetén az (5) bekezdéstől eltérően a köztisztviselő napi munkaideje legfeljebb huszonnégy óra lehet. Ebben az esetben a beosztás szerinti munkaidő és a rendkívüli munkavégzés időtartama nem haladhatja meg a tizenkét órát.”
(4) A Ktv. 71. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Munka Törvénykönyve rendelkezéseit az alábbiak szerint kell megfelelően alkalmazni:]
a)~„a) 3. §-ának (1)-(4) bekezdését, 4. §-át, 5-12. §-át, 15-19/A. §-át, 21-28. §-át, 70/A. §-át, 74. §-át, 77. §-át, 84/A. §-át, 85. §-át, 86/B-86/D. §-át, 97. §-át, 102. §-ának (1)-(3) bekezdését, 103. §-ának (1)-(2) és (4) bekezdését, 104. §-ának (4)-(5) bekezdését, 107. §-át, 117. §-ának (1) és (3) bekezdését, 117/A. § (4) bekezdését, 117/B. §-ának (5) bekezdését, 118. §-ának (2) bekezdését, 118/A. §-ának (4)-(5) bekezdését, 119. §-ának (1)-(2) bekezdését és az (5) bekezdését, 120-121. §-át, 123-126. §-át, 127. §-ának (1)-(2) és (6)-(7) bekezdését, 128. §-ának (1) bekezdését, 129. §-át, 130. §-ának (2) bekezdését, 132. §-ának (1)-(3) bekezdését, 133. §-át, 135-140/A. §-át, 142/A. §-át, 144. §-ának (1) bekezdését, 144/A. §-át, 151. §-ának (2)-(4) bekezdését, 152-153. §-át, 154. §-a (1) bekezdésének első és harmadik mondatát, 155-157. §-át, 159-164. §-át, 165. §-ának (2) bekezdését, 166. §-ának (2) bekezdését, 167. §-ának (1) és (3) bekezdését, 168-169. §-át, 171-172. §-át, 174. §-át, 176-183. §-át, 184. §-ának (1)-(2) bekezdését, 185-187. §-át, 192/C-192/G. §-át, 193-193/A. §-át, 204-205. §-át, 207. §-át;”
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény módosítása
10. § A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 35. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Bírói feladatok ellátása céljából a bíró kötelezhető készenlét és ügyelet teljesítésére. A bíró heti munkaideje, az ügyelet időtartama, valamint a készenlét alatt végzett munka időtartamának együttes mértéke a heti negyvennyolc órát nem haladhatja meg. Munkaidőkeret megállapítása esetén a heti munkaidő együttes mértékét a munkaidőkeret átlagában kell figyelembe venni.”
Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény módosítása
11. § Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) 124. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a szolgálati viszonyra az Mt. 3. §-ának (2)-(4) bekezdéseit, 4. §-ának (2)-(3) bekezdéseit, 5-6. §-ait, 7. §-ának (1)-(5) bekezdéseit, 8-9. §-ait, 10. §-ának (1)-(3) bekezdéseit, 11-15. §-ait, 18-19/A. §-ait, 21-28. §-ait, 74. §-át, 75. §-ának (1) bekezdését, 76. §-ának (6)-(8) bekezdéseit, 76/B. §-át, 78/A. §-át, 79. § (2) bekezdését, 84. §-át, 84/A. § (1) bekezdés a) pontját és (2) bekezdését, 85. §-át, 87/A. §-át, 89. §-ának (7) bekezdését, 90. §-ának (3)-(4) bekezdéseit, 93. §-ának (4) bekezdését, 107. §-át, 116. §-át, 117. §-ának (1) bekezdését, 117/B. §-ának (2) bekezdését, (3) bekezdése a) pontját és (5) bekezdését, 118. §-ának (2) bekezdését, 118/A. §-ának (4)-(5) bekezdéseit, 119. §-át, 120. §-át, 121. §-át, 125. §-át, 129. §-át, 130. §-ának (2) bekezdését, 132. §-ának (2)-(3) bekezdéseit, 133. §-át, 135-136. §-ait, 137-140/A. §-ait, 142/A. §-át, 144. §-ának (1) bekezdését, 150. §-ának (2) bekezdését, 151. §-át, 151/A. §-ának (1)-(2), (4)-(6) bekezdéseit, 152. §-ának (1)-(9) bekezdéseit, 153. §-ának (1) bekezdését, 155-164. §-ait, 202. §-ának (2) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.”
Záró rendelkezések
12. § (1) E törvény - a (2)-(3) bekezdésben foglaltak kivételével - 2007. július 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény 10. §-a 2007. július 1-jén lép hatályba.
(3) Az Mt. e törvény 1. §-ával megállapított 117. §-ának (3) bekezdése, valamint e törvény 4. §-ával megállapított 119. §-a 2008. január 1-jén lép hatályba.
(4) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) az Mt. 129. §-ának (7) bekezdése,
b) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 59. §-ának (3)-(5) bekezdése.
(5) Az Mt. 118/A. § (3) bekezdésének a) pontja 2008. január 1-jén veszti hatályát.
(6) A Ktv. 62. §-ának (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatást 2007. évben nem kell teljesíteni. Az elmaradt adatszolgáltatás helyett egyszerűsített adatszolgáltatásra kerül sor. Az egyszerűsített adatszolgáltatás a közigazgatási szerv szervezeti adataira, valamint a közszolgálati jogviszonyban állók létszámára, munkaidejére, besorolására és vezetői beosztására terjed ki, azzal, hogy azt a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelően 2008. január 31-ig - a központi közszolgálati hatóság által meghatározott módon - kell teljesíteni. A központi létszám- és bérgazdálkodási statisztikai információs rendszer a Ktv. 62. §-ának (2) bekezdése alapján a 2007. szeptember 1-jei állapotra vonatkozó adatok helyett a 2008. január 1-jei állapotra vonatkozó adatokat adja át a központi közszolgálati nyilvántartás számára.
(7) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 22/A. §-ának (10) bekezdésében foglaltak alapján a 2006. és 2007. december 31-i állapotnak megfelelő vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget 2008. július 1-je és 31-e között kell teljesíteni.
Jogharmonizációs záradék
13. § E törvény a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk 1. és 2. pontjának, 3-6. cikkének, 17-19. cikkének és 22. cikkének való megfelelést szolgálja.