2007. évi LXXVIII. törvény
körbetartozások” mérséklése céljából történő törvénymódosításokról)~a vállalkozói „körbetartozások” mérséklése céljából történő törvénymódosításokról1
1. § (1) A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 7. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az adós csődeljárás iránti újabb kérelmet mindaddig nem nyújthat be, amíg a korábbi csődeljárás megindításának időpontjában fennállt, illetve annak során keletkezett hitelezői igény kielégítésre nem került.”
(2) A Cstv. 8. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A csődeljárás iránti kérelemhez az (1) bekezdésben felsorolt szervek előzetes egyetértésének megadását bizonyító okiratot, három hónapnál nem régebbi mérleget (egyszerűsített mérleget) és az adós adószámát, valamint a hitelezők névsorát, a hitelek összegét és lejáratok időpontját, illetve a közzétételi költségtérítés befizetését igazoló okiratot mellékelni kell. Az adósnak nyilatkoznia kell arról is, hogy a kérelem benyújtásáig az esetleges korábbi csődeljárás megindításának időpontjában fennállt, illetve annak során keletkezett hitelezői igény kielégítésre került.”
(3) A Cstv. 9. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A tárgyaláson az adós kéri a hitelezők egyetértését a fizetési haladékhoz. A kért fizetési haladék - az adós választása szerint - legalább 60, legfeljebb 120 napra szólhat.”
(4) A Cstv. 10. §-a (3) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A bíróság az eljárást megszünteti, ha]
d)~„d) a 7. § (2) bekezdése szerinti követelés kielégítése még nem történt meg”
(5) A Cstv. 11. §-a (3) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[(3) A fizetési haladékot tartalmazó, közzétételre kerülő végzésnek tartalmaznia kell]
d)~„d) azt, hogy a végzés közzétételétől mely napig illeti meg az adóst fizetési haladék (moratórium) a vele szemben a fizetési haladék kezdő időpontját megelőzően, illetve azt követően esedékessé váló pénzkövetelések vonatkozásában.”
(6) A Cstv. 24. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az adós köteles az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül a bíróságnak nyilatkozni arról, hogy a kérelemben foglaltakat elismeri-e. Ha az adós a kérelemben foglaltakat elismeri, egyidejűleg nyilatkoznia kell arról is, hogy kér-e a tartozás kiegyenlítésére haladékot [26. § (3) bek.], illetve be kell jelentenie a számláit vezető valamennyi pénzintézet nevét és az ott vezetett számlák számát - ideértve a kérelem kézhezvételét követően nyitott számlák számát is -, továbbá koncesszió esetén tájékoztatnia kell a koncesszióba adót a felszámolási eljárás megindításáról. Ha az adós a fenti határidőn belül a bíróságnak nem nyilatkozik, a fizetésképtelenség tényét vélelmezni kell.”
(7) A Cstv. 25. §-a (1) bekezdésének f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A bíróság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha]
f)~„f) a 27. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a kérelem bírósághoz érkezésének időpontjáig az adós írásbeli felszólítása nem történt meg;”
(8) A Cstv. 27. §-a (2) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[(2) A bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor állapítja meg, ha]
a)~„a) szerződésen alapuló nem vitatott vagy elismert tartozását a teljesítési idő lejártát követő 15 napon belül sem egyenlítette ki vagy nem vitatta, és az ezt követő hitelezői írásbeli fizetési felszólítására sem teljesítette, vagy”
(9) A Cstv. 27. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Amennyiben a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott iratokat postán küldték, azt a tértivevényen feltüntetett átvételi időpontban, ajánlott küldemény esetében pedig - ellenkező bizonyításig - a feladástól számított ötödik munkanapon a belföldi címzetthez megérkezettnek kell tekinteni. A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben az adós vitatásának legkésőbb a hitelező fizetési felszólításának kézhezvételét megelőző napig írásban van helye. Amennyiben az adós vitatása elkésett, a tartozás kiegyenlítése nem minősül tartozáselismerésnek, az a teljesítés polgári peres eljárásban történő visszakövetelését nem zárja ki.”
2. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 53. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az ajánlatkérő köteles az ajánlati felhívásban ellenszolgáltatása teljesítésének feltételeit megadni, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozni. A tájékoztatásban meg kell adnia azt is, ha az ellenszolgáltatás halasztott vagy részletekben történő fizetésében kíván megállapodni.”
(2) A Kbt. 67. §-a (2) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[(2) Az ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága építési beruházás esetében igazolható]
e)~„e) azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőségellenőrzésért felelősek;”
(3) A Kbt. 70. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés teljesítésére, a kért ellenszolgáltatásra, valamint arra vonatkozóan, hogy a nyertessége esetén a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítése céljából, e szerződésen alapuló szerződéseiben saját magára vonatkozó kötelezettségként vállalja a 305. § (1)-(3) bekezdése és a 306/A. § (1) és (2) bekezdése szerinti előírások érvényesítését.”
(4) A Kbt. 73. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az ajánlattevő az ajánlatában - kifejezetten és elkülönített módon, mellékletben - közölt üzleti titok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizáró rendelkezése nem minősül üzleti titoknak.”
(5) A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A szerződés - a 73. § (1) bekezdése szerinti melléklete kivételével, feltéve, hogy az abban foglaltak nem ellentétesek a 96. § (3) bekezdésével - nyilvános, annak tartalma közérdekű adatnak minősül. A szerződés nyilvánosnak minősülő részét az ajánlatkérő - amennyiben rendelkezik honlappal - a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni honlapján.”
(6) A Kbt. 305. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„305. § (1) Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítés - igazolás) vagy az elismerés megtagadásáról - ha jogszabály másként nem rendelkezik - legkésőbb az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésétől, vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban köteles nyilatkozni.
(2) Építési beruházás megvalósítására kötött építési szerződés esetén az ajánlatkérőként szerződő fél, amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél írásbeli értesítésére (készre jelentés) a szerződésben az átadás-átvételi eljárás megkezdésére meghatározott határidőt követő tizenöt napon belül nem kezdi meg az átadás-átvételi eljárást, vagy megkezdi, de nem fejezi be a szerződésben meghatározott határidőben, az ajánlattevőként szerződő fél kérésére, a teljesítésigazolást köteles kiadni.
(3) Az ajánlatkérőként szerződő fél köteles az ajánlattevőnek a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítésétől számított legkésőbb harminc - az Európai Unióból származó forrásból támogatott közbeszerzésekre irányuló eljárások esetében hatvan - napon belül az ellenszolgáltatást teljesíteni, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik, vagy a felek az ellenszolgáltatás halasztott, illetőleg részletekben történő teljesítésében állapodtak meg.
(4) Az ajánlatkérőként szerződő fél által igazolt szerződésszerű teljesítés esetén, a (3) bekezdés szerinti határidő eredménytelen elteltét követően, az ajánlattevőként szerződő fél azonnali beszedési megbízást nyújthat be a 22. § (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő bankszámlája terhére.
(5) Amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél az alvállalkozóval kötött szerződésben kikötött ellenszolgáltatást teljesítette, vagy annak teljesítését megtagadta az ajánlatában - a 304. § (2) bekezdése szerinti esetben a szerződésben - megjelölt alvállalkozója felé, erről az ajánlatkérőt haladéktalanul köteles tájékoztatni. Amennyiben az ajánlattevő bejelentési kötelezettségének öt napon belül nem tesz eleget, az alvállalkozó maga jogosult a (6) bekezdés szerinti adatoknak az ajánlatkérő felé történő bejelentésére. Az ajánlatkérő haladéktalanul gondoskodik a (6) bekezdés szerinti adatoknak a honlapján - amennyiben rendelkezik honlappal - történő közzétételéről.
(6) Az (5) bekezdés szerinti tájékoztatásnak legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) a közbeszerzési eljárás megjelölését, illetve hivatkozást az eljárást megindító felhívásra;
b) ajánlattevő és alvállalkozó megjelölése;
c) az ellenszolgáltatás mértékét, teljesítésének feltételeit, illetőleg hivatkozást a vonatkozó jogszabályokra;
d) a szerződés tárgyát és teljesítésének időpontját;
e) az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját, vagy a teljesítés megtagadásának okát.”
(7) A Kbt. a következő 306/A. §-sal egészül ki:
„306/A. § (1) Semmis a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés azon rendelkezése, amely
a) kizárja vagy korlátozza az ajánlatkérő szerződésszegése esetére irányadó jogkövetkezmények alkalmazását, vagy
b) a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 301/A. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltaktól a jogosult terhére tér el.
(2) Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.