8. Költségek, díjak és kiadások.
a) Az Ingatlan Tulajdon Átruházási Okirat elkészítésével kapcsolatos mindennemű díj, átruházási illeték, általános forgalmi adó, bejegyzési kérelem és bejegyzési díj, a vonatkozó ügyvédi díjak és minden egyéb szokásos módon kivetett díj megfizetése a magyar jog és gyakorlat alapján meghatározott felet terheli minden egyes ingatlantulajdon átruházása esetén. Az a tény, hogy az Amerikai Kormány beleegyezik az egyes adók, költségek és díjak megfizetésére irányuló kötelezettségvállalásba, nem jelent lemondást bármely olyan mentességről, amely az Amerikai Kormányt megilleti vagy megilletheti a nemzetközi vagy a helyi jog alapján, és azok a díjak, amelyek megfizetése alól az Amerikai Kormány mentességet élvez, nem vethetők ki az Amerikai Kormányra a viszonosság elve alapján.
b) Az Amerikai Kormány vállalja, hogy a Magyar Kormány Szabadság téri ingatlanokat felújító kivitelezőjének megfizeti azt az összeget, ami ezen épületek szokásos felújításán túl (a Nagykövetség szokásos irodahasználatával és a követségi alkalmazottak elhelyezésével kapcsolatos költségén felül) az MNY-ben részletezett speciális biztonsági elemek (az Amerikai Kormány által előírt ablakokért, ajtókért és megerősített falakért) megépítése miatt felmerül. A fokozott biztonságot szolgáló elemek költsége nem haladhatja meg az 1 500 000 USD (egymillió ötszázezer amerikai dollár) plusz áfa összeget, azzal, hogy az áfa összegét a Magyar Kormány az Amerikai Kormány igénylése alapján visszafizeti.
c) A Magyar Kormány és az Amerikai Kormány két külön megállapodást írt alá a Szabadság téri ingatlanok felújításával kapcsolatos műszaki kérdések („J” Függelékben csatolt) és azok műemléki jellegének megőrzésével kapcsolatos kérdések („K” Függelékben csatolt) tárgyában. Ezek a függelékek - összhangban a 12. cikkel - a jelen Megállapodás szerves részét képezik.
9. Határidők.
a) A Magyar Kormány vállalja, hogy a jelen Megállapodás aláírásától számított 30 napon belül megkezdi a Szabadság téri ingatlanok felújításának tervezését.
b) A Szabadság téri ingatlanok felújításával kapcsolatos biztonsági okok miatt a Magyar Köztársaság Országgyűlése felmentette a Magyar Kormányt a közbeszerzésre vonatkozó szabályok alkalmazása alól a felújítással kapcsolatban. Ezen mentességgel összhangban a Magyar Kormány zártkörű pályázat útján fogja kiválasztani a kivitelezőt, miután az általa megbízott építészmérnök véglegesítette az építési tervet az Amerikai Kormánnyal történt előzetes konzultáció nyomán. Valamennyi pályázónak „NATO Beszállításra Alkalmas” tanúsítvánnyal kell rendelkeznie.
c) A felújítási időszakban Szerződő felek minden hónap végén Átvételi Jegyzőkönyvet írnak alá a tervezett és elvégzett munkákról. A Szerződő felek által a havi jegyzőkönyvek aláírásával átvett munkák később nem utasíthatók vissza. A jegyzőkönyvek a jelen Megállapodáshoz csatolandók és annak szerves részét képezik.
d) Az MNY-ben leírt és részletezett felújítás (ideértve a különleges biztonsági elemeket is) befejezésekor Szerződő felek aláírnak egy Záró Átvételi Jegyzőkönyvet arról, hogy az Amerikai Kormány elfogadja és átveszi a felújítási munkákat. A Záró Átvételi Jegyzőkönyv a jelen Megállapodáshoz csatolandó és annak szerves részét fogja képezni. A Záró Átvételi Jegyzőkönyv aláírása után Szerződő felek átruházzák az ingatlanok tulajdonjogát és végrehajtják az 1. a) és 1. b) cikkekben felsorolt ingatlanok cseréjét.
e) Az Amerikai Kormány vállalja, hogy részt vesz az 1848-as magyar forradalom (2008. március 15.) 160. évfordulóján rendezendő megemlékezésen, ezáltal megerősítve a jelen Megállapodásban foglalt vállalást, mely szerint a történelmi és kulturális jelentőségű Táncsics Mihály utcai ingatlant visszaadja a Magyar Kormány részére.
f) Szerződő felek tisztában vannak azzal, hogy az ingatlancserék és az ingatlanok tulajdonjogának átruházása után az Amerikai Kormánynak még olyan kiegészítő munkálatokat kell elvégeznie a Szabadság téri ingatlanokon, melyek miatt előfordulhat, hogy átmenetileg még kénytelen lesz a Táncsics Mihály utcai ingatlanban maradni. Ez az időszak azonban nem haladhatja meg az ingatlancseréről és a tulajdonjog átruházásáról szóló megállapodás aláírásától számított 3 hónapot. Ezen idő alatt az Amerikai Kormány vállalja, hogy havi 16 000 USD (tizenhatezer amerikai dollár) használati díjat fizet a Magyar Kormánynak a Táncsics Mihály utcai ingatlan továbbhasználatáért, mely összeg havonta fizetendő.
g) Szerződő felek kötelesek jóhiszeműen együttműködni a fentiekben meghatározott határidők betartása érdekében. Szerződő felek közös megegyezéssel meghosszabbíthatják a jelen Megállapodás határidejét, melyről együttesen kell határozniuk.
h) A jelen Megállapodás aláírásával Szerződő felek hozzájárulnak ahhoz, hogy a jelen Megállapodás egy-egy példányát benyújtsák a Budapesti 1. és 2. számú Körzeti Földhivatalhoz, hogy azt széljegyként feljegyezzék az egyes ingatlanokra vonatkozó tulajdoni lapokon.
i) Az ingatlancsere és a tulajdonjogok átruházása után Szerződő felek vállalják, hogy minden olyan dokumentumot benyújtanak a Budapesti 1. és 2. számú Körzeti Földhivatalhoz, amelyek alapján a vonatkozó tulajdonjogok bejegyezhetőek. Ezt követően Szerződő felek átadják egymásnak az érintett ingatlanok tulajdoni lapjainak másolatát, melyek igazolják a megfelelő tulajdonos bejegyzését.
10. Engedményezés. A jelen Megállapodás nem engedményezhető.
11. Hatálybalépés. Szerződő felek írásban, diplomáciai úton, jegyzékváltással kötelesek tájékoztatni egymást a jelen Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelmények teljesüléséről. A jelen Megállapodás az erre vonatkozó későbbi értesítés napján lép hatályba.
12. Egy dokumentum. A jelen Megállapodás és valamennyi melléklete és függeléke egy okiratot képeznek, továbbá a mellékletek és függelékek a BKM kivételével a jelen Megállapodás szerves részét képezik.
13. Módosítás. Jelen Megállapodás csak írásban, a Szerződő felek közös megegyezésével módosítható vagy változtatható.
14. Irányadó nyelv. A jelen Megállapodás magyar és angol nyelven készült. Mindkét változat hiteles. Amennyiben bármilyen értelmezési eltérés merülne fel, úgy az angol nyelvű változat tekintendő irányadónak.
15. Irányadó jog. A jelen Megállapodás értelmezésére és az abból eredő, az 1. bekezdésben meghatározott ingatlanokkal kapcsolatos esetleges vitákra nézve a magyar jog tekintendő irányadónak.
16. Aláírás. Az egymásnak tett ígéretek elismerése céljából Szerződő felek arra szabályszerűen felhatalmazott képviselői a jelen Megállapodást aláírták:
(Aláírások)
A” Függelék)~„A” Függelék
B” Függelék)~„B” Függelék
C” Függelék)~„C” Függelék
D” Függelék)~„D” Függelék
E” Függelék)~„E” Függelék
G” Függelék)~„G” Függelék
KÖVETELMÉNYEK ÉS ELŐÍRÁSOK LÉTESÍTMÉNYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA
Feladatmeghatározás a Szabadság tér 10. és 11. szám alatti épületek felújításához Magyarország, Budapest
Épülettervezés és Kivitelezési Szolgáltatások
2007. január 16.
FELADATMEGHATÁROZÁS
A budapesti Szabadság tér 10. és 11. sz. alatti épületek teljes körű felújításának terve
I. BEVEZETŐ
Az Egyesült Államok Kormánya (USG) Külügyminisztériumának (DOS) Határon Túli Épületek Működéséért Felelős Hivatala (OBO) áthelyezni szándékozik az Egyesült Államok budapesti nagykövetségi/konzuli épületeit és bérelt irodáit. A Magyar Köztársaság Kormányával (GoH) kötött megállapodás értelmében a Szabadság tér 10. és 11. szám alatti ingatlanokat/épületegyütteseket felújítani szükséges, hogy a tervezett irodai funkciókat kiszolgálhassák. Ennek értelmében Projektmenedzsment, Épülettervezési Szolgáltatás, valamint Építésvezetési és Kivitelezési Szolgáltatások szükségesek az átalakításhoz és a teljes mértékben működőképes ingatlanok biztosításához. A tervezett munka során az épületek felújításra kerülnek, ugyanakkor megfelelnek a törvényi előírásoknak. Ebben az értelemben a törvényi előírás mind a magyar, mind az amerikai Építési Szabályzatot is jelenti; a meghatározott épületrész átalakítása esetében a szigorúbb előírás a követendő. Jelen dokumentumban a beruházás „A Szabadság tér 10. és 11. átalakítása” néven szerepel.
A BERUHÁZÁS ISMERTETÉSE
A washingtoni Határon Túli Épületek Működéséért Felelős Hivatal (OBO) műszaki osztályának tagjai, az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetsége által megbízott helyi műszaki és környezetvédelmi szakértőkkel együtt vizsgálatot folytattak le, majd kiértékelték a vizsgálat eredményeit a Szabadság tér 10. és 11. alatt található épületek állapotával kapcsolatban. A vizsgálatok alapján megállapítást nyert, hogy nagymértékű felújítások végrehajtására van szükség ahhoz, hogy az Amerikai Nagykövetség használatba vegye az épületeket. Ez a dokumentum a szóban forgó felújítások tervezési előírásainak leírását részletezi.
A tervek szerint a felújított hasznos teret a Tengerészgyalogos Őrzászlóalj Szálláshelye és irodai alkalmazottak foglalják el. Ilyen módon az épület funkciója a lakóépület célúról a később leírt különleges lakás célú, valamint irodai célúra változik.
A felújítás követelménye a korábban említetteknek megfelelően az építési szabályzat előírásainak való megfelelés, valamint az épület eredeti kinézetének helyreállítása. Az általános felújítási követelmény alá azon épületrészek tartoznak, melyeken építési munkákat kell alkalmazni az alábbiak miatt: (1) nem felelnek meg az építési szabályzatnak; (2) egészségügyi, illetve környezetvédelmi kockázat merül fel; (3) megromlott állapotuk a javíthatóságot kizárja, ugyanakkor pótolni kell; (4) későbbi hozzáépítések, melyek nem tartoznak az eredeti épületszerkezethez; végül (5) megépítésük szükséges, mivel nem léteznek, de nélkülözhetetlenek az épület felhasználhatóságának szempontjából.
Azon épületrészek és technikai követelmények, melyek nem felelnek meg az építési szabályzatnak, a következők:
1. Lépcsősorok. Legalább két lépcsősor szükséges, melyek összekötik az alagsort a padlással. A lépcsősoroknak az épület két ellentétes oldalán kell elhelyezkedniük olyan építménnyel körülvéve, mely két órán keresztüli tűzállóságot biztosít, beleértve az ajtókat is.
2. Felvonók. Négy felvonó szükséges: két személyfelvonó, egy teherfelvonó, valamint egy külön felvonó, mely a Tengerészgyalogos Őrzászlóaljat szolgálja ki. A személyfelvonók terhelhetősége minimum 1200 kg, a teherfelvonóé pedig 1600 kg. A személyfelvonók fülkéjének belső mérete 1,5 x 1,5 méter.