d) a település borvidéki besorolásának törlésével, amennyiben a hegyközség csak az adott településen működik.
(2) Összeolvadás esetén az egyesülő hegyközségek megszűnnek, és vagyonuk, valamint közigazgatási jogosítványaik a létrejövő új hegyközségre mint jogutódra - szállnak át.
(3) Beolvadás esetében a beolvadó hegyközség megszűnik, és annak vagyona, valamint közigazgatási jogosítványai az átvevő hegyközségre mint jogutódra szállnak át, amelynek elnevezése és székhelye változatlan marad. Beolvadásra kerülhet sor akkor, ha a befogadó hegyközség taglétszáma és szőlőültetvényének területe nagyobb a beolvadni szándékozó hegyközségénél. Ez utóbbi feltételt nem kell figyelembe venni az (5) és (6) bekezdésben meghatározott esetekben.
(4) A hegyközségek kötelesek összeolvadni, ha egyesülnek azok a települések, amelyek területén a hegyközségek működnek.
(5) A hegyközség köteles egyesülni a szomszédos hegyközséggel, ha területén a hegyközség alakításának feltételei utóbb megszűnnek.
(6) Kötelező a beolvadás akkor, ha egy borvidéki település más településtől olyan területrészt vesz át, amelyen hegyközség működik.
(7) Az egyesülésben érintett hegyközségek közgyűlései az egyesülésről külön-külön, a jelen lévő tagok több mint felének szavazatával határoznak. A döntést követően az érintett hegyközségek egyesülési szerződést kötnek, amelyben megállapodnak az egyesülő hegyközségek birtokában lévő okiratok és adatok átadásáról, valamint vagyonuk rendezéséről.”
14. § A Htv. 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„23. § (1) A hegyközség több hegyközségre szétválhat, ha a szétválással létrejövő hegyközségek megfelelnek az 5. §-ban foglaltaknak. A szétválásról hozott közgyűlési határozatban rendelkezni kell a vagyon megosztásáról.
(2) A szétváló hegyközség jogai és kötelezettségei a szétválásról hozott közgyűlési határozat szerint, ennek hiányában a vagyonmegosztás arányában a szétválással létrejövő jogutód hegyközségekre szállnak át.
(3) A hegyközségek szétválása nem érinti tagjaik jogait és kötelezettségeit.”
15. § A Htv. 24. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„24. § (1) Az összeolvadással létrejött hegyközség, illetve a szétválással létrejött hegyközségek alakuló közgyűlést tartanak, amelyre a 7-9. § rendelkezéseit a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Az érintett hegyközségi tagokból alakult páratlan számú, de legalább 3 fős előkészítő bizottság összehívja az alakuló közgyűlést, és gondoskodik az alapszabály tervezetének elkészítéséről is.
(3) Az alakuló közgyűlés határozatképes, ha azon a tagok több mint 50%-a jelen van. Ha az alakuló közgyűlés nem határozatképes, az eredménytelen közgyűlést követő tizenöt napon belül új alakuló közgyűlést kell összehívni, amely határozatképes, ha azon legalább tíz tag megjelent.”
16. § A Htv. 26. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„26. § (1) A hegyközség tagja - lakóhelyétől (telephelyétől, székhelyétől) függetlenül -
a) az a termelő, aki tevékenységét a hegyközség működési területén végzi, valamint
b) az a felvásárló, aki egy naptári éven belül a hegyközség működési területén szőlőt, mustot, bort vásárol.
(2) A termelő, illetve a felvásárló minden olyan hegyközségnek tagja, amelynek területén termel, illetve területéről felvásárol.
(3) Hegyközségi tagságot vállalhat minden olyan személy, aki a hegyközség működési területén 1000 m2-nél nem nagyobb területen szőlőt művel (a továbbiakban: önkéntes tag).”
17. § A Htv. 27. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„27. § (1) A borvidéki településen a termelő, illetve a felvásárló hegyközségi tagsági viszonya, illetve a nem borvidéki településen a termelő, illetve a felvásárló nyilvántartásba vételi kötelezettsége annak a hónapnak az első napjával keletkezik, amelyben a tevékenységét megkezdi.
(2) A nem borvidéki településen termelő, illetve felvásárló személy köteles bejelenteni a hegyközségnek a nevét (cégnevét), lakóhelyét (székhelyét, telephelyét), adóazonosító jelét vagy adószámát, és a külön jogszabály szerinti egyéb adatokat, valamint ezen adatok változását a változást követő 15 napon belül.
(3) Új telepítésű szőlő esetén a termelő hegyközségi tagsági viszonya - amennyiben még nem tagja a hegyközségnek - a telepítési engedély jogerőre emelkedésével jön létre.
(4) A hegyközségi tag, illetve a nem borvidéki településen termelő, illetve felvásárló köteles a hegybírónak bejelenteni, hogy a termelő, illetve a felvásárló tevékenységével felhagyott, vagy a termelő a szőlőültetvény használatát másnak engedte át. A hegybíró a bejelentés alapján a tagsági jogviszony megszüntetéséről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszűnéséről határozatot hoz, amennyiben a termelőnek, illetve a felvásárlónak nincs járuléktartozása, illetve adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett.
(5) A termelő 30 napon belül köteles a hegybírónak bejelenteni, ha a szőlőültetvény művelésével felhagyott, az ültetvény tulajdonosának, illetve - amennyiben a termelő a tulajdonos volt - az új használó nevének és címének feltüntetésével.
(6) Az önkéntes tag bármikor kérheti írásban a névjegyzékből való törlését. A tagsági jogviszony ebben az esetben a bejelentés napjával szűnik meg.”
18. § A Htv. 28. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„28. § (1) A hegyközségi tagsági viszonyt keletkeztető vagy megszüntető tényt az érdekeltnek - a nevének (cégnevének), lakóhelyének (székhelyének, telephelyének), adóazonosító jelének vagy adószámának megjelölésével - a névjegyzékbe való felvétel, illetve a törlés végett a hegyközségnél be kell jelentenie. A hegyközség bejelentés hiányában is eljár, ha a tagsági viszony keletkezéséről vagy megszűnéséről egyéb módon tudomást szerez.
(2) A hegyközségi tag köteles az (1) bekezdésben meghatározott adatai változását 15 napon belül bejelenteni a hegyközségnek.”
19. § A Htv. 29. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Aki több hegyközségnek is tagja, tisztséget - a hegybíró kivételével - csak egy hegyközségben viselhet.”
20. § A Htv. 30. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„30. § (1) Származási bizonyítványt kizárólag a 3. § (2) bekezdése szerinti termelők, illetve felvásárlók kaphatnak abban az esetben, ha eleget tettek a hegyközségi járulék megfizetésére vonatkozó, illetve az adatszolgáltatási kötelezettségüknek.
(2) A szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott szomszédos termőföldre elővásárlási, valamint elő-haszonbérleti jog illeti meg a hegyközségi tagot, ha ezen jogának érvényesítését megelőző 24 hónapban folyamatos hegyközségi tagsággal rendelkezett.”
21. § A Htv. 32. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A hegyközségek borvidékenként hegyközségi tanácsot alakítanak. Amennyiben egy borvidéken csak egy hegyközség alakul meg, a hegyközségi tanácsot nem kell létrehozni, illetve a hegyközségi tanács megszűnik, és a hegyközségi tanácsi feladatokat a hegyközség, a titkári feladatokat pedig a hegybíró látja el.”
22. § A Htv. 33. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A hegyközségi tanács a tagjai közül igazgatóválasztmányt, s ennek tagjai közül elnököt, amennyiben szükséges alelnököt választ. Az ügyek viteléért felelős tisztségviselő a titkár, akit a hegyközségi tanács pályázat alapján nevez ki. A titkár személyére egyebekben a 17. § (4)-(6) bekezdésében a hegybíróra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.”
23. § (1) A Htv. 38. §-ának d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A hegyközség]
d)~„d) a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényben feltüntetett közigazgatási szervek, valamint a borgazdálkodás körébe tartozó ellenőrzéseket végző szervezetek számára megkeresésre adatot szolgáltat;”
(2) A Htv. 38. §-ának g)-j) pontjai helyébe a következő rendelkezés lép:
[A hegyközség]
g)~„g) védi a hegyközség termelőinek érdekeit és tájékoztatást ad a tagok tevékenységét segítő, közérdekű információkról;
h) eljár a származásvédelmet sértő esetekben;
i) ellenőrzi - szükség esetén helyszíni ellenőrzéssel - tagjainál a hegyközség feladatkörét érintő jogszabályok és a rendtartási előírások betartását, és az ellenőrzésről jegyzőkönyvet készít;
j) rendezvényeket, borversenyeket szervez.”
24. § (1) A Htv. 45. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Szőlő művelési ágban nyilvántartott termőföld esetében a művelési ág megváltoztatásához a hegyközség engedélye szükséges.”
(2) A Htv. 45. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A hegyközség a szőlő termőhelyi kataszterbe tartozó területekre a tulajdonosok képviseletében jogosult kezdeményezni a vadászati hatóságnál, hogy a külterületen lévő zártkerti ingatlant a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelembe vehető földterületnek minősítse, valamint jogosult a földtulajdonosokat a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvénynek a jegyzőre vonatkozó szabályai szerint képviselni.”
25. § A Htv. a következő 45/A. §-sal egészül ki:
„45/A. § (1) Aki a szőlő, must vagy bor származási bizonyítványát, vagy jogszabályban meghatározott, a hegybíró által kiadandó más igazolását nem a jogszabályban meghatározott határidőig kérelmezi, az okiratokat csak 5000-500 000 forintig terjedő mulasztási bírság megfizetésével kaphatja meg. A hegybíró a bírság kiszabása során figyelembe veszi a késedelem időtartamát, az ügyfél késedelembe esésének gyakoriságát, továbbá származási bizonyítvány esetén a kérelemben foglalt szőlő, illetve bor értékét.
(2) A bírság adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül. A beszedett bírság a hegyközséget illeti meg.”
26. § A Htv. 47. §-a a következő i) ponttal egészül ki:
[A nemzeti tanács]
i)~„i) elbírálja a hegyközség közigazgatási ügyben hozott határozata ellen benyújtott fellebbezést a 32. § (1) bekezdése szerinti esetben.”
27. § (1) A Htv. 49. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A hegyközségi szervezetek közigazgatási ügyekben való eljárására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni.”
(2) A Htv. 49. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: