16. § Az Étv. 49. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Nem szabható ki bírság az olyan jogerős és végrehajtható építési, illetve bontási engedély alapján elvégzett építési tevékenységgel összefüggésben, amelynek az alapját képező határozatot utóbb az építésügyi hatóság a saját hatáskörében vagy ügyészi óvás folytán visszavonta, vagy amelyet a bíróság hatályon kívül helyezett, illetve az Alkotmánybíróság határozata alapján az építésügyi hatóság felügyeleti szerve megváltoztatta vagy megsemmisítette kivéve, ha az építtető a visszavonásra (megváltoztatásra, megsemmisítésre, hatályon kívül helyezésre) alapot adó ok tekintetében rosszhiszeműen járt el.”
17. § (1) Az Étv. 53/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az építésügyi és az építésfelügyeleti hatósági, valamint az egyéb építésügyi igazgatási jogkör gyakorlására feljogosított szerv által lefolytatott eljárásokban - ha az ügyfél ezt kezdeményezi és ha ennek az információtechnológiai feltételei fennállnak - a (3) bekezdés szerinti értesítés, a hiánypótlás, a közbülső intézkedések, a szakhatósági megkeresések, a döntés közlése, nyilvántartások vezetése, azokból adatok lekérdezése, közlése, az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésének bejelentése jogszabályban meghatározottak szerint elektronikus úton is lefolytatható. Egyéb építésügyi eljárásban az elektronikus ügyintézés jogszabályban meghatározott esetekben és módon folytatható le. A miniszter, az építésügyi hatóság, valamint a 32. § (6) bekezdés szerinti névjegyzékeket vezető szervek az ügyfelek hatékonyabb tájékoztatása, ügyintézésük elősegítése érdekében elektronikus tájékoztatási szolgáltatást működtetnek.”
(2) Az Étv. 53/A. § (4)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a § a következő (6)-(7) bekezdésekkel egészül ki:
„(4) Az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok által kiszabott építésügyi, építésfelügyeleti és eljárási bírságok (a továbbiakban: bírságok) - a (6) bekezdésben foglalt kivételekkel és a sajátos építményfajtákra, műemlékekre vonatkozó eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - az 50. § (1) bekezdése szerinti célelőirányzatot illetik.
(5) Az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok által jogerősen és végrehajthatóan kiszabott bírságok - a (7) bekezdésben foglaltak kivételével - adók módjára behajtandó köztartozások, amelyeket a célelőirányzat, illetve a sajátos építményfajtákra vonatkozó jogszabályban meghatározott szerv javára, az építésügyi hatóság megkeresésére az állami adóhatóság hajt be.
(6) Az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok által kiszabott eljárási bírság az eljáró hatóságot illeti meg.
(7) A honvédelmi és katonai, valamint nemzetbiztonsági célú építmények építésügyi és építésfelügyeleti hatóságai által meghozott döntés végrehajtását az első fokon eljáró hatóság foganatosítja.”
18. § Az Étv. 53/C. § (6)-(7) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek, és ezzel egyidejűleg a következő (8)-(10) bekezdéssel egészül ki:
„(6) Ha az építésügyi hatósági engedélyezéshez szükséges mellékleteket és dokumentációt építésügyi igazgatási szakértő készíti elő és az építtető az építésügyi hatósági engedélykérelme benyújtásakor kérelméhez mellékeli az építésügyi igazgatási szakértő (7) bekezdés szerinti tartalmú és a kérelem benyújtását legfeljebb 15 nappal megelőzően kelt nyilatkozatát, akkor az ügyintézési határidő soron kívüli, de legfeljebb 30 nap.
(7) Az építésügyi igazgatási szakértő nyilatkozatában azt tanúsítja, hogy
a) az építésügyi hatósági engedélykérelem és annak mellékletei megfelelnek az e törvényben és az építményfajta engedélyezésére vonatkozó külön jogszabályban előírtaknak,
b) a 36. § (1) bekezdésében meghatározottak és a tervezett építményre, építési tevékenységre külön jogszabályban előírt építésügyi követelmények teljesültek,
c) a szakhatóságok állásfoglalása rendelkezésre áll,
d) az építésügyi hatósági engedélyezéshez szükséges adatok rendelkezésre állnak,
e) a bejelentés mellékletét képező dokumentáció tartalmaz a helyszínről, annak környezetéről készített minden olyan - jogszabályban meghatározott - dokumentumot, amely lehetővé teszi a helyszíni szemle mellőzését, a valós állapot és a tervezett építmény, építési tevékenység szomszédos telkek beépíthetőségére vonatkozó hatásainak megítélését, az illeszkedés követelményeinek megállapítását.
(8) Az építésügyi hatóság határozata - a (9) bekezdésben foglalt eltéréssel - honvédelmi okból akkor nyilvánítható fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatónak, ha az kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi területen megvalósuló, és a külön jogszabály szerinti honvédelmi és katonai célú építmény építésügyi hatósági engedélyezésére irányul.
(9) A (8) bekezdésben meghatározott esetben a fellebbezést elbíráló hatóság
a) az ügyfél kérelmére a közérdekre tekintettel, vagy abban az esetben, ha az az ügyfél különös méltánylást érdemlő jogának, vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében szükséges, vagy
b) a szakhatóság felügyeleti szervének kérelmére, ha az ügyben eljáró építésügyi hatóság a szakhatóság állásfoglalását figyelmen kívül hagyta, illetve az eljárását mellőzte
a határozat végrehajtását felfüggesztheti.
(10) A kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben lehatárolt kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezetében a Magyar Köztársaság védelmi képességeit alapvetően meghatározó, vagy NATO tagságból eredő, illetve nemzetközi szerződésben vállalt kötelesség teljesítéséhez szükséges honvédelmi és katonai célú építmény építésügyi hatósági engedélyezési eljárásában
a) első fokon az építési tevékenység végzésének helye szerinti települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője,
b) másod fokon az állami főépítész
településrendezési szakhatóságként vesz részt.”
19. § (1) Az Étv. 58. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az építésügyi hatóságok, települési jegyzők (főjegyzők), közművezetékek kezelői, közalapítványok, kamarák és más, jogszabályban erre felhatalmazott szervek az építésügy körébe tartozó közfeladatok ellátásához szükséges azon területi, társadalmi, környezeti, természeti és műszaki adatokról, amelyek a településrendezéshez és településtervezéshez, az építészeti-műszaki tervezési, és építésügyi műszaki szakértői tevékenységhez és az ezekhez esetenként kapcsolódó tevékenységekhez, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági tevékenységhez, szakmagyakorlási jogosultságok megállapításához és ellenőrzéséhez, az építési beruházások, építőipari kivitelezési tevékenységek megvalósításához feltétlenül szükségesek jogszabályban meghatározott hatósági nyilvántartásokat vezetnek, adatokat kezelnek.”
(2) Az Étv. 58. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A kérelem benyújtásakor
a) harmincezer forint igazgatási szolgáltatási díjat köteles fizetni az eljáró hatóság számlájára
aa) az építészeti-műszaki tervezői névjegyzékbe, elkülönített névjegyzékbe,
ab) az építésügyi műszaki szakértői névjegyzékbe, elkülönített névjegyzékbe,
ac) az építési-műszaki ellenőri névjegyzékbe, elkülönített névjegyzékbe,
ad) a felelős műszaki vezetői névjegyzékbe, elkülönített névjegyzékbe
való felvételét (bejegyzését) kérő személy,
b) húszezer forint igazgatási szolgáltatási díjat köteles fizetni az eljáró hatóság számlájára
ba) a külön jogszabály szerinti szakmai továbbképzési kötelezettség teljesítését igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását,
bb) az eseti építészeti-műszaki tervezési engedélyt, eseti műszaki ellenőri engedélyt, eseti felelős műszaki vezetői engedélyét
kérő személy.”
20. § (1) Az Étv. 62. § (1) bekezdés h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy]
h)~„h) az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatos építésügyi igazgatási, építésügyi műszaki szakértői, településtervezői, településrendezési szakértői és építészeti-műszaki tervezési tevékenység gyakorlásának és az ezzel összefüggő jogosultság feltételei megállapításának szabályait,”
[rendelettel állapítsa meg.]
(2) Az Étv. 62. § (1) bekezdés l) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy]
l)~„l) a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi, katonai és nemzetbiztonsági célú építmények építésügyi és építésfelügyeleti hatóságainak kijelölését, és az 53. §-ban említett sajátos feltételeket, valamint az építésügyi hatósági engedélyezési és kötelezési eljárások, az építésügyi hatósági ellenőrzés és az építésfelügyeleti tevékenység részletes szakmai szabályait, a hatósági határozatok és végzések, illetve az építészeti-műszaki tervek részletes tartalmi követelményeit, továbbá az e tevékenységek ellátásához szükséges nyilvántartások létesítésének és működésének sajátos szabályait,”
[rendelettel állapítsa meg.]
(3) Az Étv. 62. § (1) bekezdés r) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy]
r)~„r) az építőipari kivitelezési tevékenység résztvevőire vonatkozó vállalkozási szerződés kötelező tartalmi elemeit,”
[rendelettel állapítsa meg.]
(4) Az Étv. 62. § (1) bekezdése a következő új s)-v) ponttal egészül ki:
[Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy]
s)~„s) az egyes építésügyi hatósági eljárási szabályokat,
t) az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések műszaki követelményeinek és megfelelőség-igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályait,
u) az építőipari kivitelezési folyamatok költségtervezési tevékenységének, becsült és tételes árképzésének, ezen belül a rezsióradíj, a többlet- és pótmunka műszaki tartalmi meghatározásának és elszámolási módjának feltételeit és részletes szabályait,
v) a tervezési és szakértői szerződés kötelező tartalmi elemeit”
[rendelettel állapítsa meg.]