d) gyermekgondozási segélyre jogosult, a gyermek egyéves korának betöltéséig,
e) az Flt. szerint az álláskeresési támogatás megállapításához szükséges munkaviszonnyal rendelkezik,
f) katonai szolgálatot teljesít,
g) közoktatási, illetőleg felsőoktatási intézményben nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat, vagy az Flt. szerint képzési támogatásként keresetpótló juttatásban részesül.
35. § (1) Az a személy, akinek az aktív korúak ellátására való jogosultságát megállapították - a 37/B. §-ban foglaltak szerinti kivétellel - az állami foglalkoztatási szervnél kéri az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét, és teljesíti az elhelyezkedése érdekében megkötött álláskeresési megállapodásában foglaltakat, illetőleg közfoglalkoztatásban vesz részt.
(2) Az (1) bekezdés szerinti személy köteles a neki az álláskeresési megállapodás, illetőleg a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát elfogadni, ha
a) a munka a szakképzettségének, iskolai végzettségének vagy annál eggyel alacsonyabb szintű végzettségnek, vagy az általa utoljára legalább hat hónapig betöltött munkakör képzettségi szintjének, valamint az Flt. 25. § (2) bekezdése b) pontjának megfelel, továbbá
b) a munka
ba) teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén az Flt. 25. §-a (2) bekezdése d) pontjának megfelel, és a várható havi kereset eléri a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét, vagy
bb) részmunkaidős foglalkoztatás esetén megfelel annak a feltételnek, hogy a munkahely és a lakóhely közötti naponta történő oda- és visszautazás ideje az Flt. 25. §-a (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott időtartam felét nem haladja meg, és a várható havi kereset legalább a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegének időarányos részét eléri.
(3) Ha az (1) bekezdés szerinti személy a közfoglalkoztatásban keresőképtelenségére hivatkozással nem vesz részt, a foglalkoztató a keresőképtelenség fennállásának vizsgálatára külön jogszabályban foglaltak szerint felülvizsgálatot kezdeményezhet. Ha az (1) bekezdés szerinti személy a közcélú munkavégzésre irányuló munkaszerződést azért nem köti meg, mert keresőképtelenné vált, a keresőképtelenség felülvizsgálatának kezdeményezésére a jegyző jogosult.
(4) Ha az (1) bekezdés szerinti személy az aktív korúak ellátására való jogosultsága megállapításának időpontjában a 35. életévét nem töltötte be, és általános iskolai végzettséggel nem rendelkezik - az (5) bekezdésben foglalt eltéréssel - olyan képzésben köteles részt venni, amely az általános iskolai végzettség megszerzésére vagy a szakképzés megkezdéséhez szükséges, külön jogszabályban meghatározott bemeneti kompetenciák megszerzésére irányul. A képzésben való részvétel részletes szabályait az álláskeresési megállapodás tartalmazza.
(5) A (4) bekezdés szerinti személy az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapításától a képzésbe történő bekapcsolódásáig terjedő időtartamra - amennyiben ez az időtartam a 30 napot meghaladja - közfoglalkoztatásban vesz részt.
(6) Az (1) bekezdés szerinti álláskeresési megállapodásban az állami foglalkoztatási szerv - a személy szociális helyzetéhez és mentális állapotához igazodóan - előírhatja a családsegítő szolgálattal való együttműködést, amely kiterjedhet az egyéni képességeket fejlesztő vagy az életmódot formáló foglalkozáson, tanácsadáson, illetőleg a munkavégzésre történő felkészülési programban való részvételre is.
36. § (1) A közcélú munka megszervezése a települési önkormányzat feladata. A közcélú munka megszervezését a települési önkormányzat társulás vagy más szervezet útján is végezheti.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában közcélú munka alatt azon állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátását kell érteni, amelynek teljesítéséről - jogszabály alapján - a helyi önkormányzat gondoskodik.
(3) Közcélú munka keretében foglalkoztatható
a) a 35. § (1) bekezdése vagy a 37/C. § (4) bekezdése szerinti személy, vagy
b) a 33. § (1) bekezdésének f)-g) pontjában foglaltak szerint előzetesen együttműködő személy, vagy
c) aki a folyamatban lévő közcélú foglalkoztatásából eredően szerez álláskeresési támogatásra való jogosultságot, a (4) bekezdés szerinti munkaviszonyának lejártáig, vagy
d) akinek a közcélú munkavégzésre irányuló munkaszerződése időtartama alatt az aktív korúak támogatására való jogosultságát megszüntették, a (4) bekezdés szerinti munkaviszonyának megszüntetéséig.
(4) A közcélú munkavégzésre - legalább hatórás napi munkaidővel, valamint legalább évi kilencven munkanap munkavégzési időtartammal - határozott idejű munkaviszonyt kell létesíteni. A munkaszerződésnek tartalmaznia kell
a) a munkavállaló természetes személyazonosító adatait, a munkáltató megnevezését és székhelyét, adószámát, adóazonosító jelét,
b) azt, hogy a szerződés közcélú munkavégzésre jött létre,
c) a határozott időre szóló munkaviszony létesítésének és megszűnésének naptári napját, valamint azt, hogy a lakcímbejelentés napján megszűnik a munkaviszony akkor is, ha a munkavállaló lakcímének megváltozása miatt részére az aktív korúak ellátása megállapítására más jegyző válik illetékessé, kivéve, ha a régi és az új lakcím szerinti önkormányzat a közfoglalkoztatási feladatok ellátását együttműködési megállapodás vagy társulás keretében végzi,
d) a személyi alapbért,
e) a munkakört,
f) a munkavégzési helyet, valamint
g) azt, amiben a felek megállapodnak.
(5) A foglalkoztató a foglalkozás-egészségügyi szakellátást nyújtó szolgálatnál kezdeményezheti a (3) bekezdés szerinti személy adott munkakörre való alkalmasságának körében adott vélemény felülvizsgálatát.
37. § (1) A 35. § (1) bekezdése szerinti személyt arra az időtartamra, amikor
a) közfoglalkoztatásban neki fel nem róható okból nem vesz részt és táppénzben vagy távolléti díjban nem részesül, vagy
b) olyan képzésben vesz részt, amelyhez az Flt. szerinti keresetpótló juttatást részére nem állapítottak meg,
rendelkezésre állási támogatás illeti meg.
(2) A 35. § (1) bekezdése szerinti személy esetében az aktív korúak ellátására való jogosultságot megállapító határozatban egyidejűleg rendelkezni kell a rendelkezésre állási támogatásra való jogosultság megállapításáról.
(3) A rendelkezésre állási támogatás havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege.
(4) Közfoglalkoztatásban részt vevő személy esetében a rendelkezésre állási támogatásnak a 25. § (4)-(6) bekezdése szerinti felülvizsgálatát a közfoglalkoztatás megszűnését követően kell lefolytatni.”
7. § Az Szt. 37/A-37/G. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„37/A. § (1) A települési önkormányzat, illetve a közfoglalkoztatási feladatok ellátását magára vállaló önkormányzati társulás a közfoglalkoztatás hatékony megvalósítása és az álláskeresési megállapodásban foglaltakkal való összhang biztosítása céljából - az állami foglalkoztatási szerv által szolgáltatott összefoglaló adatok, információk és előrejelzések alapján - egyéves időtartamra közfoglalkoztatási tervet készít. A közfoglalkoztatási terv tervezetét a polgármester, illetve társulás esetén a társulási megállapodásban kijelölt személy előzetes véleményezésre megküldi az állami foglalkoztatási szervnek, illetve a 2000 fő feletti települések esetében a helyi szociálpolitikai kerekasztalnak. Az állami foglalkoztatási szerv és a szociálpolitikai kerekasztal a közfoglalkoztatási terv tervezetével kapcsolatos véleményéről annak kézhezvételétől számított 15 napon belül tájékoztatja a települési önkormányzatot. Amennyiben az állami foglalkoztatási szerv és a szociálpolitikai kerekasztal határidőben nem nyilvánít véleményt, úgy kell tekinteni, hogy a közfoglalkoztatási terv tervezetében foglaltakkal egyetért. A települési önkormányzat képviselő-testülete, illetve a társulás döntéshozó szerve az állami foglalkoztatási szerv és a szociálpolitikai kerekasztal véleményének ismeretében a közfoglalkoztatási tervet évente február 15-éig, a 2009. évben április 15-éig fogadja el.
(2) A közfoglalkoztatási terv tartalmazza
a) a rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek képzettség szerinti várható összetételét,
b) a részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok megjelölését és várható ütemezését,
c) a b) pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszámot,
d) a közfoglalkoztatás finanszírozására rendelkezésre álló forrásokat.
(3) A közfoglalkoztatási tervet az elfogadását követő 5 napon belül meg kell küldeni a kincstárnak. Ha a települési önkormányzat, illetve a közfoglalkoztatási feladatok ellátását magára vállaló önkormányzati társulás a közfoglalkoztatási tervet az (1) bekezdés szerinti időpontig nem fogadja el, akkor az elfogadott közfoglalkoztatási tervnek a kincstárhoz történő megérkezéséig a kincstár visszatartja a közcélú foglalkoztatásra a 124. § (2) bekezdése szerint biztosított állami támogatás 15%-át.
(4) A közfoglalkoztatási terv módosítható, ha érvényességének időtartama alatt a (2) bekezdés szerinti körülményekben lényeges változás következik be.
37/B. § (1) Az az aktív korúak ellátására jogosult személy, aki az ellátásra való jogosultság kezdő napján
a) egészségkárosodott személynek minősül, vagy
b) az 55. életévét betöltötte, vagy
c) 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevel - feltéve, hogy a családban élő gyermekek valamelyikére tekintettel más személy nem részesül a Cst. szerinti gyermekgondozási támogatásban, gyermekgondozási díjban, terhességi gyermekágyi segélyben - és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézményben [Gyvt. 41. § (3) bek.] nem tudják biztosítani,
rendszeres szociális segélyre jogosult.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti valamely feltétel az aktív korúak ellátására való jogosultság megállapítását követően következik be, a jogosult részére a rendszeres szociális segélyt a feltétel bekövetkezésének időpontját követő hónap első napjától kell folyósítani.
(3) Ha az (1) bekezdés a), illetve c) pontja szerinti valamely feltétel megszűnik, a feltétel megszűnését követő hónap első napjától a 35. § (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettséget kell előírni. A feltétel megszűnésének hónapjára - amennyiben az aktív korúak ellátására való jogosultság továbbra is fennáll - rendszeres szociális segély jár.
37/C. § (1) A 37/B. § (1) bekezdésének b)-c) pontja szerinti esetekben a rendszeres szociális segély akkor állapítható meg, ha az aktív korúak ellátására jogosult személy a települési önkormányzat által kijelölt szervvel (a továbbiakban: együttműködésre kijelölt szerv) a 37/D. § szerinti együttműködési kötelezettségét nyilatkozatban vállalja.
(2) Rendszeres szociális segélyre egy családban egyidejűleg csak egy személy jogosult. A rendszeres szociális segély havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja havi összjövedelmének különbözete, de nem haladhatja meg a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér mindenkori kötelező legkisebb összegének személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegét. A családi jövedelemhatár összege megegyezik a család fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok összegének és az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege 90%-ának szorzatával.