2009. évi LXXXIV. törvény
a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról1
Az Országgyűlés a közbiztonság növelésének, a lakosság biztonságérzete javításának elősegítésére, a helyi rendészeti feladatok egységes és hatékony ellátása, az ebben közreműködők együttműködésének fokozása, a közterületek rendjének védelme, valamint annak rendjét megbontó jogsértések hatékonyabb megelőzése, megakadályozása, szankcionálása, továbbá a védett természeti értékek és területek megóvása érdekében a következő törvényt alkotja:
A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosítása
1. § A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény (a továbbiakban: Fbtv.) a következő 1/A. §-sal egészül ki:
„1/A. § (1) Fegyveres biztonsági őrség létrehozására
a) a honvédelemért felelős miniszter a Magyar Honvédség fokozott védelmet igénylő létesítményei,
b) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményei
vonatkozásában jogosult.
(2) A rendőrség hatósági jogkörét
a) a Magyar Honvédség létesítményeinél működő fegyveres biztonsági őrség vonatkozásában a honvédelemért felelős miniszter,
b) a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál működő fegyveres biztonsági őrség vonatkozásában a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter
gyakorolja, és végzi a 10/A. § szerinti panasz elbírálását.”
2. § Az Fbtv. 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Az 1. § (3) bekezdése szerinti határozat kötelezettje (a továbbiakban: kötelezett) a fegyveres biztonsági őrséget saját szervezetében, többségi befolyást biztosító tulajdonosi részvételével működő gazdálkodó szervezet vagy az irányítása alá tartozó költségvetési szerv útján köteles létrehozni, működtetni, fenntartani, vagy az őrzést más fegyveres biztonsági őrséggel rendelkező szerv útján biztosítani. A fegyveres biztonsági őrség költségeit a kötelezett viseli.”
3. § Az Fbtv. 4. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„4. § (1) A rendőrség a fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatban
a) hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi az 1. § (3) bekezdése szerinti határozatban előírtak megvalósítását;
b) a kötelezett vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezet költségére kiadja, visszavonja, ideiglenesen bevonja, és nyilvántartja a fegyveres biztonsági őr hatósági szolgálati igazolványát;
c) határozattal jóváhagyja a fegyveres biztonsági őrség őrségutasítását és őrutasítását;
d) hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi a fegyveres biztonsági őrök szolgálatellátását;
e) kezdeményezi az őrszolgálat ideiglenes korlátozását vagy megerősítését;
f) ellenőrzi a fegyveres biztonsági őr alkalmassága elbírálásához szükséges adatokat.
(2) A fegyveres biztonsági őrség őrségutasítása tartalmazza az 1. § (3) bekezdése szerinti határozatban vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezet vezetője által meghatározott objektum, létesítmény, szállítmány vagy tevékenység őrzésének, védelmének végrehajtására vonatkozó szabályokat, továbbá a szolgálat ellátásának módját. A fegyveres biztonsági őrség őrutasítása tartalmazza az őr őrhelyére vonatkozó őrzési és védelmi feladatokat.
(3) Ha a rendőrség a hatósági ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy
a) az 1. § (3) bekezdése szerinti, jogerős határozatban elrendelt fegyveres biztonsági őrséget az abban meghatározott határidőig a kötelezett nem hozta létre, vagy a kötelezett a fegyveres biztonsági őrzésről az arra jogosult szervezettel kötött szerződés útján nem gondoskodik,
b) a fegyveres biztonsági őrséget a kötelezett engedély nélkül megszüntette,
c) a fegyveres biztonsági őrzés nem felel meg a jóváhagyott őrségutasításban foglaltaknak,
határozattal felhívja a kötelezettet vagy - a c) pontban meghatározott esetben - a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezetet a fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos feladatainak teljesítésére, a hiányosságok megszüntetésére.
(4) Ha a kötelezett vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezet a (3) bekezdés szerinti határozatban foglaltaknak
a) a (3) bekezdés a) és b) pontjában foglalt esetben tíz munkanapon belül,
b) a (3) bekezdés c) pontjában foglalt esetben 24 órán belül
nem tesz eleget, a fegyveres biztonsági őrzést - a kötelezett vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezet költségére - a rendőrség hajtja végre.”
4. § Az Fbtv. 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A fegyveres biztonsági őr a fegyveres biztonsági őrség - szolgálatban közfeladatot ellátó, szolgálati fegyver viselésére jogosult - tagja. A fegyveres biztonsági őrnek az e törvényben meghatározott tevékenység folytatására való jogosultságát a rendőrség által kiadott hatósági szolgálati igazolvány igazolja.”
5. § (1) Az Fbtv. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„7. § (1) A fegyveres biztonsági őrrel akkor létesíthető jogviszony, ha
a) megfelel az e törvényben meghatározott feltételeknek, és
b) a rendőrség, valamint a kötelezett vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezet képviselőiből álló bizottság előtt e törvény, a végrehajtására kiadott jogszabályok és a szolgálati helye őrszolgálati okmányainak ismeretéből, a lőfegyver használatához szükséges szakismeretből és gyakorlati jártasságból eredményes vizsgát tett.
(2) A fegyveres biztonsági őr részére a hatósági szolgálati igazolványt a rendőrség a kötelezett vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezet kezdeményezésére hivatalból állítja ki. A kötelezett vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezet haladéktalanul értesíti a rendőrséget arról, ha a fegyveres biztonsági őr hatósági szolgálati igazolványának visszavonására vagy bevonására okot adó körülmény bekövetkezett.
(3) A rendőrség haladéktalanul, de legkésőbb a tudomásra jutástól számított tíz munkanapon belül a hatósági szolgálati igazolványt határozattal
a) visszavonja, ha
aa) a fegyveres biztonsági őr foglalkoztatási jogviszonya megszűnt,
ab) a hatósági szolgálati igazolvány kiadásának feltételei megszűntek,
ac) a hatósági szolgálati igazolványban szereplő adatok megváltoztak;
b) bevonja, ha a fegyveres biztonsági őrt a szolgálatellátás alól ideiglenesen felfüggesztették.
(4) Ha a (3) bekezdés b) pontjában foglalt esetben a szolgálatellátás felfüggesztésének oka megszűnt, a rendőrség a hatósági szolgálati igazolványt a jogosultnak visszaadja.
(5) A rendőrség a hatósági szolgálati igazolvány visszavonásának vagy bevonásának a tényéről a kötelezettet vagy a fegyveres biztonsági őrséget működtető szervezetet haladéktalanul tájékoztatja.”
(2) Az Fbtv. a következő 7/A. §-sal egészül ki:
„7/A. § (1) A rendőrség a fegyveres biztonsági őrökről - a hatósági szolgálati igazolványok hitelességének és a fegyveres biztonsági őrök tevékenységének az ellenőrzése céljából - nyilvántartást vezet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás tartalmazza
a) a fegyveres biztonsági őr
aa) nevét, szolgálati beosztását,
ab) munkáltatójának megnevezését;
b) a hatósági szolgálati igazolványt kiállító hatóság megnevezését;
c) a hatósági szolgálati igazolvány
ca) sorszámát, valamint
cb) érvényességére vonatkozó tényt.
(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartás a fegyveres biztonsági őr tevékenysége jogszerűségének ellenőrzése céljából nyilvános.
(4) A rendőrség a (2) bekezdés szerinti adatokat a hatósági szolgálati igazolvány visszavonásáig kezeli a nyilvántartásban.
(5) Ha a rendőrség a hatósági szolgálati igazolványt bevonja, ennek tényét az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban - a hatósági szolgálati igazolvány visszaadása időpontjáig - rögzíteni kell.”
6. § (1) Az Fbtv. 10. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, ezzel egyidejűleg a következő c) ponttal egészül ki:
[A fegyveres biztonsági őr szolgálatának jogszerű teljesítése során jogosult és köteles:]
„b) az intézkedésének tettlegesen ellenszegülő vagy a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a rendőrség megérkezéséig visszatartani vagy a rendőrségre előállítani;
c) az a)-b) pont szerint igazoltatott, visszatartott vagy előállított személytől a bűncselekményből származó vagy annak elkövetéséhez használt dolgot, illetve támadásra alkalmas eszközt elvenni, ennek érdekében ruházatát, csomagját átvizsgálni.”
(2) Az Fbtv. a 10. §-t követően a következő 10/A. és 10/B. §-sal egészül ki:
„10/A. § (1) A kényszerítő eszköz alkalmazását haladéktalanul jelenteni kell a felettesnek, valamint a rendőrségnek.
(2) Akinek a fegyveres biztonsági őr intézkedése, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása jogát vagy jogos érdekét sértette, panasszal fordulhat a rendőrséghez.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben a cselekvőképtelen személy helyett törvényes képviselője jár el, korlátozottan cselekvőképes személy helyett törvényes képviselője vagy meghatalmazottja is eljárhat. A panasz meghatalmazott vagy jogi képviselő útján is előterjeszthető.
(4) A rendőrséghez a panaszt az intézkedéstől, annak elmulasztásától vagy a kényszerítő eszköz alkalmazásától, ha pedig a panasz előterjesztője az őt ért jogsérelemről később szerzett tudomást, a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon, de legkésőbb az intézkedéstől számított 3 hónapon belül lehet előterjeszteni.
(5) A rendőrség a panaszról a beérkezéstől számított tíz munkanapon belül - a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint - dönt.
10/B. § A fegyveres biztonsági őrség tevékenysége során együttműködik a katasztrófavédelemmel, a vám- és pénzügyőrséggel, a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltósággal, a természetvédelmi őrszolgálattal, az erdészeti hatósággal, a vadászati hatósággal, a halászati hatósággal, az önkormányzati szervekkel, valamint a társadalmi szervezetekkel.”
7. § (1) Az Fbtv. 12. §-a a következő i) és j) ponttal egészül ki:
[A természetvédelmi őrszolgálat tagja (a továbbiakban: természetvédelmi őr) az igazgatóság működési területén jogosult és köteles:]
„i) természeti terület vagy érték károsításának megelőzése, illetve megakadályozása érdekében természeti területet - a természetvédelmi hatóság egyidejű értesítése mellett, a károsítás veszélyének elhárításáig ideiglenesen, vagy a természetvédelmi hatóság közlekedést vagy tartózkodást korlátozó vagy megtiltó határozata alapján - bárki számára nyilvánvalóan észlelhető, továbbá az életet, a testi épséget és a vagyonbiztonságot nem veszélyeztető módon lezárni;