2009. évi CXXX. törvény

a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről1

Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-a alapján a következő törvényt alkotja:

ELSŐ FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZER KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK FŐÖSSZEGE, A HIÁNY MÉRTÉKE ÉS FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJA

1. § Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi alrendszer) 2010. évi

a) bevételi főösszegét 12 662 680,6 millió forintban,

b) kiadási főösszegét 13 533 026,8 millió forintban,

c) hiányát 870 346,2 millió forintban állapítja meg.

2. § (1) Az 1. §-ban megállapított kiadási és bevételi főösszegeknek, valamint a saját bevétellel nem fedezett kiadásokhoz nyújtott költségvetési támogatási előirányzatoknak fejezetek, címek, alcímek, jogcím-csoportok, jogcímek, előirányzat-csoportok és kiemelt előirányzatok szerinti - a belső és külső tételeket együttesen tartalmazó - részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza.

(2) A központi alrendszer mérlegét az Országgyűlés a 2. számú mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.

(3) A takarékos állami gazdálkodásról és költségvetési felelősségről szóló 2008. évi LXXV. törvény által megállapított Áht. 2/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti, az államháztartás központi alrendszerének konszolidált költségvetési mérlegét e törvény 2/A. számú melléklete tartalmazza.

3. § Az Országgyűlés felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a központi alrendszer 2010. évi hiányát finanszírozza, a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditását biztosítsa, a központi költségvetés adósságát, valamint a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által kezelt követeléseit kezelje.

A központi alrendszer előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadásai és bevételei

4. § Az 1. számú mellékletben meghatározott kiadási és bevételi előirányzatok közül a 9. számú mellékletben megállapított esetekben a teljesülés külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhet az előirányzattól.

MÁSODIK FEJEZET

A TAKARÉKOS ÁLLAMI GAZDÁLKODÁSRÓL ÉS KÖLTSÉGVETÉSI FELELŐSSÉGRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEIBŐL ADÓDÓ KÖVETELMÉNYEK, MUTATÓK A 2010-2012. ÉVRE

5. § (1) 2011-ben a belső tételek egyenlege: legfeljebb a GDP -18,8 százaléka.

(2) 2012-ben az elsődleges egyenlegcél: a GDP 1,6 százaléka.

(3) A 2012. évben az államháztartás központi alrendszere elsődleges kiadásainak korrigált főösszege a 2011. évi korrigált főösszeghez viszonyítva reálértéken legfeljebb a GDP növekedés felével emelkedhet.

(4) A központi alrendszer külső tételeinek részletezését az Országgyűlés a 10. számú mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá.

HARMADIK FEJEZET

A KÖZPONTI ALRENDSZER EGYES ELŐIRÁNYZATAINAK MEGÁLLAPÍTÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL, ILLETŐLEG FELHASZNÁLÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

A központi alrendszer egyes tartalék-előirányzatai

6. § (1) Céltartalék szolgál a X. Miniszterelnökség fejezet, 20. cím, 2. alcím, 1. Különféle kifizetések jogcím-csoporton

a) az Európai Unió intézményeiben foglalkoztatott köztisztviselő és hivatásos állományú nemzeti szakértők külön kormányrendeletben meghatározott kiadásaira,

b) a központi államigazgatási szerveknél, továbbá azok területi és helyi szerveinél a diplomás pályakezdő fiatalok munkatapasztalat-szerzése támogatására,

c) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény szerinti munkáltatói kifizetésekre.

(2) A többlettámogatás igénylési feltételeit, az igény bejelentésének, megállapításának, a többlettámogatás folyósításának, elszámolásának, a felhasználás ellenőrzésének szabályait az (1) bekezdés a)-b) pontjai tekintetében a Kormány rendeletben állapítja meg, a c) pont vonatkozásában külön törvényben foglaltak az irányadók.

(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az (1) bekezdés szerinti céltartalék előirányzatból átcsoportosítson a IX. Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezet, 5. Központosított előirányzatok cím, 5. számú mellékletben szereplő 7. Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása és 19. Bérpolitikai intézkedések támogatása jogcímekre, amennyiben e jogcímeken rendelkezésre álló előirányzat már felhasználásra került.

(4) Az (1) bekezdés szerinti céltartalék terhére támogatható a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak, továbbá az országgyűlési képviselők részére a 2010. évben - jogszabály alapján - járó többlet személyi juttatások és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok kifizetése. Az előirányzatok átcsoportosítására a Kormány kap felhatalmazást.

(5) Az (1) bekezdés szerinti céltartalék terhére kell biztosítani, illetve javára kell elszámolni a központi költségvetési szervek esetében azt az összeget, amely a tizenharmadik havi illetmény (munkabér), továbbá a különjuttatás és az azokhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulék előirányzatok csökkentésével, valamint az illetményekkel összefüggésben számításba vett előirányzat változása miatt keletkezett. Az előirányzatok átcsoportosítására a Kormány kap felhatalmazást.

7. § A 6. § (1) bekezdés szerinti céltartalék szolgál a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak munkateljesítményeinek elismerésére. A céltartalékból igényelhető támogatás teljesítményelv-érvényesítésen alapuló szempontjait, feltételeit, a támogatásban részesíthető költségvetési szervek körét a Kormány állapítja meg.

Az állam vagyonával kapcsolatos rendelkezések

8. § (1) A 2010. évben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) hitelfelvételre, értékpapír kibocsátására - kivéve a pénzügyminiszter engedélyével történő kötvénykibocsátást - és kezességvállalásra nem jogosult.

(2) A 2010. évben a központi költségvetés XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetének terhére történő, 1000,0 millió forint összeget elérő mértékű kötelezettségvállalásokat és a kifizetések ütemezését a pénzügyminiszter az MNV Zrt.-re rábízott vagyon vagyonkezelési tervének keretében hagyja jóvá.

(3) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 28. §-ának (4) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték a 2010. évben 25,0 millió forint.

(4) A Vtv. 33. §-ának (2) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték a 2010. évben 25,0 millió forint.

(5) A Vtv. 35. §-a (2) bekezdésének i) pontjában meghatározott egyedi bruttó forgalmi érték a 2010. évben 25,0 millió forint.

(6) A Vtv. 36. §-ának (3) bekezdésében meghatározott egyedi könyv szerinti bruttó érték a 2010. évben 1000,0 millió forint. Az 1000,0 millió forint egyedi könyv szerinti bruttó értéket el nem érő vagyontárgy esetén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a Vtv. 36. § (3) bekezdése szerint dönt, e döntéseiről az átruházás ingyenessége indokoltságának bemutatásával tájékoztatja a pénzügyminisztert.

(7) A Vtv. 36. §-ának (4) bekezdésében meghatározott ingyenesen átruházható vagyontárgyak 2010. évi összesített bruttó forgalmi értéke 1000,0 millió forint lehet.

9. § (1) A XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 5. Fejezeti tartalék alcímén szereplő kiadási előirányzatból egyedi 1000,0 millió forintot meg nem haladó összeget a pénzügyminiszter, az ezt meghaladó összeget a Kormány átcsoportosíthatja az e fejezetben szereplő kiadási előirányzatokra. A fejezet 1. cím, 1. alcím, 1. Ingatlan értékesítésből származó bevételek jogcím-csoporton szereplő bevételi előirányzat tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékéig - a pénzügyminiszter megemelheti az átcsoportosítások következtében lecsökkent Fejezeti tartalék kiadási előirányzat összegét. Az így megemelt kiadási előirányzat összege nem haladhatja meg az eredeti előirányzatot.

(2) Az MNV Zrt. a pénzügyminiszter előzetes engedélyével a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 1. cím, 2. alcím, 3. Osztalékbevételek jogcím-csoporton szereplő bevételi előirányzat tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel 75%-ának mértékéig - a fejezet 2. cím, 1. alcím, 4. Állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások jogcím-csoporton szereplő kiadási előirányzatot túllépheti.

(3) Az MNV Zrt. a pénzügyminiszter előzetes engedélyével a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 1. cím, 1. alcím, 1. Ingatlan értékesítésből származó bevételek jogcím-csoporton szereplő bevételi előirányzat tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén - legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékéig - a fejezet alábbi kiadási előirányzatait túllépheti az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével:

a) Ingatlan vásárlás (2. cím, 1. alcím, 1. jogcím-csoport),

b) Ingatlan-beruházások (2. cím, 1. alcím, 3. jogcím-csoport),

c) Életjáradék termőföldért (2. cím, 2. alcím, 1. jogcím-csoport),

d) Ingatlanok fenntartásával járó kiadások (2. cím, 2. alcím, 2. jogcím-csoport).

(4) A pénzügyminiszter a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 1. Felhalmozási jellegű kiadások alcím és a 2. Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások alcím kiadási előirányzatai között átcsoportosíthat. Az átcsoportosítás mértéke az egyes kiadási előirányzatokat érintően nem haladhatja meg az 1000,0 millió forintot, és nem történhet olyan előirányzat terhére, amelynek teljesülése módosítás nélkül eltérhet az előirányzattól.

(5) A pénzügyminiszter és a fejezetet irányító szerv vezetőjének megállapodása alapján a fejezet felhalmozási kiadási előirányzatainak terhére ingatlan-beruházási célra pénzeszközt adhat át a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetbe, amelyet a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet bevételei között önálló alcímen kell elszámolni. Az MNV Zrt. a pénzügyminiszter előzetes engedélyével a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. cím, 1. alcím, 1. Ingatlan vásárlás jogcím-csoport és 2. cím, 1. alcím, 3. Ingatlan-beruházások jogcím-csoport kiadási előirányzatait túllépheti az ingatlan-beruházási céllal átvett pénzeszközök összegével.

(6) A Külügyminisztérium vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú ingatlanok értékesítésének 2010. évben pénzforgalmilag teljesülő bevételéből 2800,0 millió forint felhasználható a XVIII. Külügyminisztérium fejezetben szereplő kiadások fedezetére. Ez az összeg a XVIII. Külügyminisztérium fejezet bevételét képezi. Az ingatlanértékesítés pénzforgalmi teljesítését követően a Külügyminisztérium elszámol az ingatlanértékesítésről az MNV Zrt. felé. Az elszámolást követően az ingatlan értékesítéséből származó bevételnek a XVIII. Külügyminisztérium fejezetben felhasznált összegét a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben pénzforgalommal nem járó bevételként és kiadásként külön alcímen el kell számolni.