10. § (1) Állami tulajdonú gazdasági társaságoktól 2010. évben elvont osztalék a központi költségvetés központosított bevétele, amelyet a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben kell elszámolni.

(2) Az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény (a továbbiakban: Üht.) által létrehozott kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételt a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 1. cím, 1. Értékesítési bevételek alcímen, külön jogcím-csoportként kell elszámolni.

(3) Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény (a továbbiakban: Éhvt.) alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételt a XVI. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezet bevételeként kell elszámolni.

(4) Az Országgyűlés felhatalmazza a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy az Éhvt. alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyt bevételnek az Éhvt. 10. §-ának (3)-(4) bekezdésében meghatározott célok szerinti - a Kormány előzetes egyetértésével történő - felhasználására nyitott előirányzatot az értékesítésből befolyt teljes bevétellel megnövelje.

(5) Az Üht. által létrehozott kibocsátási egységek értékesítéséből 2010. évben várható költségvetési bevétel Kormány által meghatározott hányada üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatos intézkedésekre felhasználható.

11. § (1) A pénzügyminiszter - a Kormány előzetes jóváhagyásával, a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartása érdekében - a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező hitelintézetben a Magyar Állam nevében és javára részesedést és egyéb befolyást szerezhet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti részesedés és egyéb befolyás megszerzésére irányuló kifizetést a pénzügyminiszter 2010. december 31-ig teljesíthet, legfeljebb a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 8/A. § (2) bekezdésében meghatározott összeg 2009. december 31-ig fel nem használt részének mértékéig.

(3) A (2) bekezdés szerinti kifizetést a 2010. évben a központi költségvetés XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet felhalmozási jellegű kiadásai között kell önálló jogcím-csoporton elszámolni. E kiadás összegével a fejezet tervezett kiadása 2010. évben túlléphető.

12. § (1) A helyi önkormányzatok, települési és területi kisebbségi önkormányzatok tekintetében az Áht. 108. §-ának (1) bekezdésében szabályozott versenytárgyalás alkalmazása kötelező, amennyiben az érintett vagyontárgy forgalmi értéke a 25,0 millió forintot meghaladja. A helyi önkormányzat rendeletében, valamint a települési és területi kisebbségi önkormányzat határozatában ennél kisebb értékhatárt is meghatározhat.

(2) Az Áht. 108. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alkalmazása során a kisösszegű követelés értékhatára 100 000 forint.

13. § (1) A 2010. év során a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (a továbbiakban: NIF Zrt.) és a MÁV Start Zrt. az Áht. 100/E. §-ának (1) bekezdésében meghatározott egyes pénzügyi műveletek végzésére 5000,0 millió forint összeghatár alatt a pénzügyminiszter és a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter együttes jóváhagyásával, 5000,0 millió forint összeghatár felett a Kormány jóváhagyásával jogosult.

(2) A Magyar Állam által kibocsátott értékpapírok adásvételére és a 69. § szerinti hitelnyújtásra az (1) bekezdésben foglalt korlátozás nem vonatkozik.

(3) Az (1) bekezdésben szereplő gazdasági társaságok adósságállománya - ide nem értve a 69. § szerint kapott hitelt - csak a Kormány jóváhagyásával haladhatja meg az 5000,0 millió forintot.

(4) Az (1) és (3) bekezdés szerinti korlátozások mindaddig vonatkoznak e gazdasági társaságokra, amíg - közvetlen vagy közvetett - többségi állami tulajdonban vannak.

A központi költségvetési szervekkel és a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos rendelkezések

14. § (1) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 1416,8 millió forintot, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 364,1 millió forintot, a Nemzeti Közlekedési Hatóság 5941,7 millió forintot köteles 2010. évben befizetni a bevételeiből a pénzügyminiszter által jóváhagyott ütemezési terv szerint a központi költségvetés részére, melyek esedékessége az első három negyedév vonatkozásában a negyedévet követő hó 20. napja, a negyedik negyedévben december 10-e.

(2) A Nemzeti Hírközlési Hatóság 8628,9 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára - beleértve a frekvenciahasználati díjakból származó bevételeket is -, február 20-tól július 20-ig havonta 600,0 millió forintot, valamint augusztus 20-tól december 10-ig havonta 838,0 millió forintot, továbbá december 20-ig 838,9 millió forintot.

(3) A Magyar Energia Hivatal 1072,1 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(4) A Magyar Szabadalmi Hivatal 279,8 millió forintot köteles befizetni a bevételeiből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(5) A földhivatalok 3745,6 millió forintot kötelesek befizetni a bevételeikből a központi költségvetés javára, havi 1/12-ed részenként február hónaptól minden hónap 20. napjáig, illetve további 1/12-ed részt december hónapban 10-ei befizetési időpontra.

(6) Ha a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, valamint a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter irányítása alá tartozó, az (1) bekezdésben felsorolt költségvetési szervek a befizetési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a hiányzó összegre fejezeti tartalékot kell képezni és a befizetést legkésőbb 2010. december 20-ig teljesíteni kell.

15. § (1) A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 129. §-ának (3) bekezdése szerint 2010. január 1-jétől az egy főre megállapított hallgatói normatíva 119 000 Ft/év, a doktori képzésben részt vevők egy főre megállapított támogatási normatívája 1 116 000 Ft/év, a köztársasági ösztöndíjban részesülők normatívája 340 000 Ft/év, a kollégiumi-diákotthoni elhelyezés normatívája 116 500 Ft/év, a lakhatási támogatás normatívája 60 000 Ft/év, a tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint a sport- és kulturális tevékenység normatívája 11 900 Ft/év.

(2) A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény 44. §-ának (1) bekezdése szerinti, a Rendvédelmi Főiskola nappali tagozatos ösztöndíjas hallgatói pénzbeli juttatásának normatívája 308 000 Ft/fő/év.

(3) A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.). 79/E. §-a alapján az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának garantált illetménye 2010. január 1-jétől 437 300 forint.

(4) A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 10/A. §-ában meghatározott Széchenyi István Ösztöndíj havi összege egyetemi docens (tudományos főmunkatárs) esetében a (3) bekezdésben megállapított összeg 30%-a, főiskolai tanár esetében a (3) bekezdésben megállapított összeg 25%-a, a Békésy György Posztdoktori Ösztöndíj havi összege oktató, illetve kutató esetében a (3) bekezdésben meghatározott összeg 20%-a, nem oktató esetében a (3) bekezdésben megállapított összeg 70%-a.

(5) A Bolyai János Kutatási Ösztöndíj havi összege 124 500 forint.

(6) A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények részére - a nemzetvédelmi és katonai képzési területhez nem tartozó szakokon - az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók után az (1) bekezdésben megállapított hallgatói normatíva, a köztársasági ösztöndíjban részesülők normatívája, a diákotthoni elhelyezés normatívája, a lakhatási támogatás normatívája, a tankönyv- és jegyzettámogatás, valamint a sport- és kulturális tevékenység normatívája, továbbá a szak képzési normatívája a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet költségvetésében biztosított.

16. § (1) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményeket az általuk ellátott közoktatási feladatokra a 3. számú melléklet 15., 16.1-16.5., 17. pontjában, az 5. számú melléklet 5., 11-14. és 17-18. pontjában, továbbá a 8. számú melléklet I. részének 1. pontjában megállapított, a helyi önkormányzatok normatív hozzájárulásaival és támogatásaival azonos jogcímeken és feltételek mellett normatív hozzájárulás és támogatás illeti meg.

(2) A központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények gyakorló intézményei esetén a 3. számú melléklet 15., 16.1-16.5. pontja szerinti jogcímek tekintetében a normatív hozzájárulások kétszerese jár.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott támogatás igénybevételének feltétele, hogy a gyakorló intézményekben a tanterv közismereti tantárgyainak és az ahhoz kapcsolódó tanórán kívüli iskolai tevékenységnek, valamint az óvodai nevelési, a készség- és képességfejlesztési, továbbá az egységes óvoda-bölcsőde intézményi keretei között bölcsődei ellátásban részesülők gondozás-fejlesztési és tanórán kívüli iskolai tevékenységeknek legalább 70%-ában a hallgatók gyakorlati felkészítése történjék, továbbá az intézményi tanítási, illetve az óvodai foglalkozási időkeret 25%-át gyakorló iskolai, óvodai feladatokra fordítsák. Amennyiben a feladatok számosságának és az éves időkeretnek az előzőekben meghatározott százalékos mértékét nem éri el a feladatellátás, az igénybevétel jogosultságát ennek megfelelően arányosan kell megállapítani.

(4) Az (1)-(2) bekezdés szerinti központi költségvetési szerv a létszámjelentésben szereplő feladatmutatók alapján az intézményi költségvetésben meglévő és az (1) bekezdésben meghatározott normatíva alapján járó támogatás különbözetét az irányító szervtől igényelheti.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott központi költségvetési szerv a tényleges, a tanügyi okmányok alapján dokumentált feladatmutatók szerint jogosult a normatív hozzájárulás és támogatás igénybevételére.

(6) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott közoktatási célú normatív hozzájárulások és támogatás elszámolása a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmény elszámoltatása szerint, annak részeként történik.

17. § (1) Az 1. számú mellékletben a Központosított bevételek címen szereplő előirányzatok a központi költségvetés központosított bevételeit képezik.

(2) A központosított bevételi előirányzatok beszedéséért - ha törvény másként nem rendelkezik - az adott fejezetet irányító szerv vezetője tartozik felelősséggel.

(3) A XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet, 12. cím, 26-27. alcímhez tartozó jogcím-csoportok, jogcímek költségvetési támogatási előirányzatai tartalmazzák a sportról szóló 2004. évi I. törvény 56. §-ának (2) bekezdése szerinti bevételeket.

(4) A XV. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejezet, 25. cím, 4. alcím, 2. Építésügyi célelőirányzat jogcím-csoport terhére a bevételek mértékéig lehet kötelezettséget vállalni.