1990. évi XXIII. törvény

az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény módosításáról1

Az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény (a továbbiakban: Ot.) a következők szerint módosul:

1. § (1) Az Ot. bevezető részének első bekezdése helyébe a következő szöveg lép:

„A Magyar Köztársaságban az oktatás az általános műveltség és a szakmai ismeretek megszerzését és bővítését, az ifjúságnak, valamint a tanuló felnőtteknek demokratikus, humanista szellemű nevelését szolgálja.”

(2) Az Ot. bevezető része második bekezdésének első mondata helyébe a következő szöveg lép:

„Feladata, hogy segítse a személyiség, a képességek és a készségek kibontakozását, valamint a szellemi s a testi fejlődést, az egészséges életmód kialakulását és olyan állampolgárok nevelését, akik a közösség tagjaiként részt vállalnak a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlesztésében, illetőleg gyarapításában.”

2. § Az Ot. 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § A törvény célja, hogy a művelődéshez való állampolgári jog, valamint az ifjúság fejlődését, oktatását és nevelését szolgáló alkotmányos állami kötelezettség érvényesülése érdekében megállapítsa a Magyar Köztársaság nevelési-oktatási rendszerének alapvető szabályait.”

3. § Az Ot. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„5. § (1) Az óvodai nevelés, az alap- és középfokú, a felsőfokú iskolai nevelés-oktatás, a diákotthoni és kollégiumi nevelés-oktatás, valamint az alapfokú művészetoktatás, továbbá a nevelés-oktatás irányítása és - a törvényben foglalt kivétellel - feltételeinek biztosítása az állam feladata.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott állami feladatok teljesítésében - megbízás alapján - a törvény, illetőleg más jogszabályok rendelkezései szerint természetes és jogi személyek, ideértve ezek jogi személyiség nélküli társaságait is (a továbbiakban: természetes és jogi személyek) részt vehetnek.”

4. § Az Ot. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„6. § A Magyar Köztársaságban az óvodai nevelés, valamint az alapfokú és a középfokú iskolai nevelés-oktatás, továbbá - jogszabályban meghatározott kivétellel - a felsőfokú alapképzés az állami nevelési-oktatási intézményekben ingyenes.”

5. § (1) Az Ot. 13. §-ának (2) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki és a jelenlegi e) pont jelölése f) pontra, az a)-e) megjelölés pedig a)-f)-re módosul:

e) az egyházak hittudományi intézményei: akadémiák, teológiák, rabbiképző intézetek, főiskolák, lelkészképző intézetek (a továbbiakban: hittudományi egyetemek, főiskolák)”

(2) Az Ot. 13. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az egyetemek és a hittudományi egyetemek felsorolását országgyűlési határozat, a főiskolák és a hittudományi főiskolák felsorolását minisztertanácsi határozat, a (2) bekezdés f) pontjában megjelölt oktatási intézmények felsorolását pedig külön jogszabály tartalmazza.”

6. § Az Ot. 14. §-ának (2)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A nevelési-oktatási intézmény az állami költségvetésből biztosított támogatás és a létesítő, illetőleg a fenntartó szerv hozzájárulása vagy a létesítő, illetőleg a fenntartó által nyújtott pénzellátás, valamint jogszabályban meghatározott egyéb bevételei alapján gondoskodik feladatainak ellátásáról. A nem állami nevelési-oktatási intézményekben folyó nevelés-oktatás feltételeinek biztosításához az állam - külön jogszabály rendelkezései szerint - hozzájárulhat. Az önállóan működő nevelési-oktatási intézmény jogi személy. Az önálló nevelési-oktatási intézménynek - kérelmére - az önálló gazdálkodási jogot meg kell adni.

(3) A nevelési-oktatási intézmény a jogszabályok, valamint a központi nevelési programok, nevelési és oktatási tervek, illetőleg a felsőoktatásban a képesítés megszerzése feltételeinek keretei között meghatározza saját nevelési-oktatási feladatait, s a nevelő-oktató munka eredményességét elősegítő kísérleteket, kutatásokat folytathat.”

7. § Az Ot. a következő 18/A. §-sal egészül ki:

„18/A. § (1) A nem állami nevelési-oktatási intézmények tevékenységüket vállalkozási tevékenységként folytathatják.

(2) A nem állami nevelési-oktatási intézmény meghatározott állami nevelési-oktatási feladat elvégzését a feladat ellátásáért felelős állami szervtől vagy állami nevelési-oktatási intézménytől - írásbeli megállapodással (a továbbiakban: megbízás), a megbízótól járó díjazásért - vállalhatja.

(3) Nem állami felsőoktatási intézmény alapképzést, illetőleg szakosító továbbképzést állami feladatként a művelődési miniszter megbízása alapján láthat el.

(4) Az állami és a (2)-(3) bekezdés szerinti esetben a nem állami nevelési-oktatási intézmények a feladatukként meghatározott nevelési-oktatási tevékenységeken kívüli nevelési-oktatási tevékenységre - megállapodás alapján - ellenszolgáltatásért vállalkozhatnak.”

8. § Az Ot. 21. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„21. § Óvodát, alap- és középfokú iskolát, diákotthont és kollégiumot (a továbbiakban a diákotthon és a kollégium együtt: diákotthon), valamint alapfokú művészetoktatási intézményt a tanácsok, más jogi személyek, továbbá a természetes személyek létesíthetnek és tarthatnak fenn.”

9. § Az Ot. a következő 21/A. §-sal egészül ki:

„21/A. § (1) Óvoda, alap- és középfokú nevelési-oktatási intézmény, valamint alapfokú művészetoktatási intézmény működésének megkezdéséhez - a tanácsok által, továbbá a külföldön létesített nevelési-oktatási intézmények kivételével - engedély szükséges.

(2) Alap- és középfokú iskola, valamint alapfokú művészetoktatási intézmény működése megkezdésének engedélyezéséhez a feladat ellátása tárgyi és személyi feltételeire egy évre szükséges pénzügyi biztosítékot kell igazolni.

(3) Az engedélyezésről óvoda, alapfokú nevelési-oktatási intézmény, valamint alapfokú művészetoktatási intézmény tekintetében az intézmény székhelye szerint illetékes helyi tanács, középfokú nevelési-oktatási intézmény tekintetében pedig az intézmény székhelye szerint illetékes fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottságának művelődési feladatot ellátó szakigazgatási szerve dönt.

(4) A működés megkezdésének engedélyezése akkor tagadható meg, ha a nevelési-oktatási intézmény az azonos jellegű intézményekre előírt feltételeknek nem felel meg, továbbá ha a (2) bekezdésben előírt pénzügyi biztosítékot nem igazolták.

(5) A működés megkezdésének engedélyezésével kapcsolatos ügyekben folytatott eljárásokra az államigazgatási eljárás általános szabályait kell alkalmazni.”

10. § Az Ot. 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„22. § (1) Az óvodai nevelés, az alap- és középfokú nevelés-oktatás, valamint az alapfokú művészetoktatás irányításával kapcsolatos feladatokat a törvény és külön jogszabály rendelkezései szerint a tanácsok végrehajtó bizottsága művelődési feladatot ellátó szakigazgatási szervei, továbbá a nem tanácsi nevelési-oktatási intézményekben folyó nevelés-oktatás tekintetében a létesítő, illetőleg a fenntartó látja el.

(2) A művelődési szakigazgatási szervek a nevelési-oktatási intézmények törvényes működését tanácsi nevelési-oktatási intézmények tekintetében helyi-területi irányítással, nem tanácsi nevelési-oktatási intézmények tekintetében hatósági ellenőrzéssel biztosítják.

(3) A művelődési szakigazgatási szerv a nem tanácsi nevelési-oktatási intézmény működését felfüggeszti, illetőleg megtiltja, ha az azonos jellegű intézményekre előírt feltételekkel nem rendelkezik vagy a kötelező nevelési programot, illetve nevelési és oktatási tervet nem alkalmazza.

(4) Az irányítás a nevelési-oktatási intézmény szakmai önállóságát nem sértheti.”

11. § Az Ot. 23. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az állami felsőoktatási intézményekben folyó felsőoktatás irányítását az állami felsőoktatási intézményeket közvetlenül irányító miniszterek (a továbbiakban: irányító miniszterek) - a képzésben érdekelt minisztereknek, országos hatáskörű szervek vezetőinek közreműködésével - látják el.”

12. § Az Ot. 31. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„31. § (1) A tanulói, hallgatói jogviszony keletkezése, illetőleg megszűnése tárgyában folytatott eljárásokra külön jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az ügyben hozott első fokú határozat ellen a törvény rendelkezései szerint fellebbezésnek van helye.

(2) A tanulói jogviszony keletkezése tárgyában hozott határozat ellen nem állami alap-, illetőleg középfokú iskola, alapfokú művészetoktatási intézmény esetében akkor van helye fellebbezésnek, ha az iskolai nevelést, oktatást megbízás alapján látja el.”

13. § (1) Az Ot. 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

c) alkalmas arra, hogy a gyermekeket, tanulókat, hallgatókat demokratikus, humanista szellemben nevelje és jövendő hivatásuk gyakorlására felkészítse.”

(2) Az Ot 40. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A pedagógus-munkaköröket külön jogszabály határozza meg.”

14. § (1) Az Ot. 41. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

a) megválassza - a nevelési programok, nevelési és oktatási tervek, illetőleg a tantárgyi programok keretein belül - a tananyagot és az alkalmazott módszereket, a nevelő-oktató munka során tudományos meggyőződését kifejtse,”

(2) Az Ot. 41. §-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

c) szakmai, pedagógiai ismereteit, általános műveltségét és a közéletben való tájékozottságát folyamatosan fejlessze,”

15. § (1) Az Ot. 43. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az óvodai felvételről első fokon az óvoda vezetője dönt. A döntés ellen - az (5) bekezdésben meghatározott korlátozással - fellebbezésnek van helye tanács által fenntartott óvoda esetében az óvoda helyi irányítását ellátó szakigazgatási szervhez, illetőleg községi tanács által fenntartott óvoda esetében a fenntartó tanács végrehajtó bizottsága szakigazgatási szervének vezetőjéhez, más szerv által fenntartott óvoda esetében pedig a fenntartóhoz. A természetes személy, illetőleg a gazdasági társaság által fenntartott óvodába való felvételt megtagadó első fokú határozat elleni fellebbezést az óvoda hatósági ellenőrzését ellátó tanácsi szakigazgatási szerv bírálja el.”

(2) Az Ot. 43. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki és a jelenlegi (5) bekezdés számozása (6) bekezdésre módosul:

„(5) A nem állami óvodába való felvételt megtagadó döntés ellen akkor van helye fellebbezésnek, ha az intézmény az óvodai nevelést megbízás alapján látja el.”