1990. évi XLIX. törvény
a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény módosításáról1
A vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény (a továbbiakban: VA) a következők szerint módosul:
1. § A VA 13. §-a (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„Az adóalanyt a 7. számú mellékletben meghatározott
a) mezőgazdasági, erdőgazdasági és elsődleges faipari tevékenységek eredményére jutó adóból 35%-os mértékű,
b) élelmiszer-ipari tevékenységek és az azokhoz kapcsolódó egyes szolgáltatások, valamint
c) élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenység
eredményére jutó adóból 20%-os mértékű, adóvisszatartás formájában igénybevehető kedvezmény illeti meg.”
2. § A VA 14. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adókedvezmény az ott megjelölt időtartamon belül is csak a feltételek fennállásáig, illetve azon naptári napokkal arányosan vehető igénybe, amelyeken az (1) bekezdésben meghatározott alapítói vagyonra vonatkozó feltételek együttesen fennállnak.”
3. § A VA 6. számú melléklete e törvény 1. számú melléklete szerint, 7. számú melléklete e törvény 2. számú melléklete szerint módosul.
4. § (1) Ez a törvény kihirdetése napján lép hatályba; a rendelkezéseivel érintett adókedvezményeket az adóalany 1990. évben az e törvény hatályba lépése előtti mértékekkel az 1990. július 15-éig elszámolt árbevétel, illetve felmerült közvetlen K+F ráfordítások arányában veheti igénybe.
(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a 15. §-a (1) bekezdésének h) pontja, valamint a 9. számú mellékletének 2/a) és 6. pontja.
1. számú melléklet az 1990. évi XLIX. törvényhez
Az 1988. évi IX. törvény 6. számú mellékletének 1., 3., és 4. pontja a következőkre módosul:
„1. Közszolgáltató tevékenység
| SZTJ 405-11-02 | Közforgalmú vasúti személyszállítás |
| SZTJ 405-12-02 | Korlátozott közforgalmú vasúti személyszállítás |
| SZTJ 405-22-02 | Helyi autóbusz-közlekedés |
| SZTJ 405-3 | Kötöttpályás helyi közlekedés |
| SZTJ 405-42 | Révközlekedés |
| SZTJ 405-79-02-09 | Személyszállítással kapcsolatos egyéb szolgáltatás, amennyiben a 405-ös osztályba tartozó, előzőekben felsorolt közszolgáltatást alaptevékenységként végző adóalany teljesíti tevékenysége kiegészítéseként |
| SZTJ 507-52-01 | Gyermek- és diákétkeztetés |
| SZTJ 609-11 | Ivóvíz-szolgáltatás |
| SZTJ 609-19 | Egyéb vízellátási szolgáltatás |
| SZTJ 609-2 | Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási szolgáltatás |
| SZTJ 609-3 | Fürdőszolgáltatás |
| SZTJ 609-44-ből | a helyi jelentőségű közcélú vízrendezés |
| SZTJ 712-11-03-ból | a Magyarországra akkreditált diplomáciai, konzuli képviseletek, valamint a Külügyminisztérium által meghatározott más külföldi szervezetek működéséhez szükséges épületek és egyéb építmények bérbeadása |
| SZTJ 712-26-ból | a közszolgáltatást, államigazgatási nyilvántartásokat és az infrastruktúrát szolgáló térképészeti és földmérési tevékenység |
| SZTJ 714-1-ből | a jogszabályban meghatározott bérű bérlakások és állami ingatlanok kezelése |
| SZTJ 714-19-ből | a Magyarországra akkreditált diplomáciai, konzuli képviseletek, a Külügyminisztérium által meghatározott más külföldi szervezetek és munkatársaik elhelyezéséhez szükséges lakások és egyéb ingatlanok kezelése (beleértve az értékesítést is) |
| SZTJ 714-2 | Város- és községgazdálkodási szolgáltatás |
| SZTJ 715-1 | Veszélyes hulladékok kezelése |
| - | Az Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat tevékenysége |
| - | Az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatok tevékenysége |
| - | A megváltozott (csökkent) munkaképességűeket foglalkoztató, egyedileg kijelölt célszervezetek és gyógyító célú foglalkoztatást végző szervezetek tevékenysége |
| - | A közszolgáltató tevékenységek ellátását közvetlenül szolgáló eszközök fenntartásával, korszerűsítésével és fejlesztésével kapcsolatos tervezés, lebonyolítás és kivitelezés teljesítményértéke, amennyiben az említett munkákat - mint a szolgáltatás szerves részét - a közszolgáltatást ellátó saját maga végzi el és az érintett eszközök a saját üzemeltetésébe kerülnek. |
3. Kulturális tevékenység
| SZTJ 507-ből | az alábbi termékek forgalmazása: |
| ITJ 66-16 | Tankönyv | |
| ITJ 66-3 | Napilap | |
| ITJ 66-7-ből | Iskolai térkép | |
| ITJ 69-22 | Iskolai szemléltető és bemutató taneszköz | |
| SZTJ 819 | Oktatás | |
| SZTJ 820-1 | Közművelődés | |
| Kivéve: | ||
| SZTJ 820-11 | Tömegkommunikációs tevékenység |
| SZTJ 820-2 | Művészeti tevékenység |
| SZTJ 820-31-ből | a tankönyv és oktatási segédanyag szerkesztésével, lektorálásával, fordításával kapcsolatos kiadói tevékenység |
| SZTJ 820-32-ből | a napilap szerkesztésével, lektorálásával kapcsolatos kiadói tevékenység |
| ITJ 66-16 | Tankönyv | |
4. Sporttevékenység
| SZTJ 821-1 | Diáksport |
| SZTJ 821-2 | Verseny- és élsport |
| SZTJ 821-31-ből | a tömegsportrendezvények szervezése, lebonyolítása” |
2. számú melléklet az 1990. évi XLIX. törvényhez
Az 1988. évi IX. törvény 7. számú mellékletének 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. Élelmiszer-ipari tevékenység az alábbi ITJ és SZTJ számú termékek előállítása, illetve szolgáltatás nyújtása:
| ITJ 80 | Húsipari termékek |
| ITJ 81 | Baromfi- és tojásfeldolgozó-ipari termékek |
| ITJ 82 | Tejipari termékek |
| ITJ 83 | Tartósítóipari termékek |
| ITJ 84 | Malomipari és összetett takarmánytermékek |
| ITJ 85 | Cukoripari termékek |
| ITJ 87-0 | Kenyér |
| ITJ 87-1 | Péksütemény |
| ITJ 87-2 | Száraztészta |
| ITJ 87-3 | Egyéb sütő- és tésztaipari termékek |
| ITJ 88-3 | Boripari termékek |
| ITJ 88-85 | Izoszörp (folyékony cukor) |
| ITJ 89-90-től | |
| 89-95-ig | Élelmiszer-ipari hulladék |
| ITJ 89-98-2 | Boripari hulladék |
| SZTJ 101-24 | Élelmiszer-ipari javító szolgáltatás |
| SZTJ 101-99-ből | Bérhűtőtárolás” |