28. § (1) Az Országos Találmányi Hivatal mintaoltalmi ügyekben folyó eljárásában megfelelően alkalmazni kell a szabadalmi törvénynek és végrehajtási rendeletének az Országos Találmányi Hivatal előtti eljárásra vonatkozó általános szabályait.

(2) A mintaoltalmi bejelentést visszavontnak kell tekinteni, ha jogerős határozattal szabadalmat adnak arra a szabadalmi bejelentésre,

a) amelyet a mintaoltalmi bejelentésből származtattak,

b) amelyből a mintaoltalmi bejelentést származtatták.

Mintaoltalmi bejelentés

29. § (1) A mintaoltalom megadására irányuló eljárás az Országos Találmányi Hivatalhoz intézett bejelentéssel indul meg.

(2) A mintaoltalmi bejelentés a kérelemből, a minta leírásából és az ezekkel kapcsolatos egyéb mellékletekből áll.

(3) A bejelentés részletes alaki szabályait külön jogszabály állapítja meg.

(4) Jogot csak olyan bejelentésre lehet alapítani, amely legalább a bejelentő nevét és címét, továbbá a minta lényegének ismertetését tartalmazza. Az ismertetés történhet elsőbbségi iratra való utalással is.

Származtatás szabadalmi bejelentésből

30. § (1) Ha a bejelentő korábban szabadalmi bejelentést tett, akkor az azonos tárgyú mintaoltalmi bejelentéssel együtt előterjesztett elsőbbségi nyilatkozatában - a szabadalmi bejelentés napjának megtartása mellett - igényt tarthat a szabadalmi bejelentést megillető elsőbbségre.

(2) A mintaoltalmi bejelentést akkor illeti meg a származtatás alapján a szabadalmi bejelentés elsőbbsége és napja, ha a bejelentés és az elsőbbségi nyilatkozat

a) a szabadalmi bejelentési eljárás során a szabadalmat adó határozat jogerőre emelkedéséig vagy a szabadalmi bejelentést elutasító határozat jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül, vagy

b) a szabadalom újdonság hiányában történő megsemmisítése esetén a határozat jogerőre emelkedését követően, az attól számított három hónapon belül az Országos Találmányi Hivatalhoz beérkezett.

(3) A mintaoltalmi bejelentés származtatásának csak a szabadalmi bejelentés napjától számított tíz éven belül van helye.

Származtatás ipari mintaoltalmi bejelentésből

31. § (1) Ha a bejelentő korábban ipari mintaoltalmi bejelentést tett, akkor az azonos tárgyú használati mintaoltalmi bejelentéssel együtt előterjesztett elsőbbségi nyilatkozatában - az ipari mintaoltalmi bejelentés napjának megtartása mellett - igényt tarthat az ipari mintaoltalmi bejelentést megillető elsőbbségre.

(2) A használati mintaoltalmi bejelentést akkor illeti meg a származtatás alapján az ipari mintaoltalmi bejelentés elsőbbsége és napja, ha a bejelentés és az elsőbbségi nyilatkozat az ipari mintaoltalmi bejelentési eljárás során az ipari mintaoltalmat adó határozat jogerőre emelkedéséig vagy az ipari mintaoltalmi bejelentést elutasító határozat jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül az Országos Találmányi Hivatalhoz beérkezett.

(3) A használati mintaoltalmi bejelentés származtatásának csak az ipari mintaoltalmi bejelentés napjáról számított tíz éven belül van helye.

A leírás

32. § (1) A leírásnak lehetővé kell tennie, hogy a mesterségben járatos személy a minta tárgyát a leírás és a rajzban foglaltak alapján megvalósíthassa.

(2) A leírás végén egy vagy több igénypontban meg kell határozni a leírás egyéb részeivel összhangban az igényelt mintaoltalom terjedelmét.

A minta egysége

33. § Egy mintaoltalmi bejelentésben csak egy minta oltalmát lehet kérni.

A mintaoltalmi bejelentés vizsgálata

34. § (1) Az Országos Találmányi Hivatal megvizsgálja a mintaoltalmi bejelentést abból a szempontból, hogy megfelel-e a 29. § (2)-(4) bekezdésében foglalt követelményeknek.

(2) Ha a mintaoltalmi bejelentés annyira hiányos, hogy arra jogot alapítani nem lehet [29. § (4) bek.], a bejelentést további eljárás mellőzésével el kell utasítani.

35. § Az Országos Találmányi Hivatal a mintaoltalmi bejelentés érdemi vizsgálatát a következő szempontokból végzi:

a) a bejelentés tárgya minta-e;

b) a bejelentés tárgya iparilag alkalmazható-e;

c) a bejelentés tárgya nincs-e kizárva a mintaoltalomból az 5. § (2) bekezdése alapján;

d) a minta egységes-e;

e) a mintát megilleti-e az igényelt elsőbbség.

A mintaoltalmi ügyek intézése

36. § (1) A mintaoltalmi bejelentés elsőbbsége, vizsgálata, módosítása, megosztása, a mintaoltalmi bejelentésről való adatközlés, valamint a mintaoltalom megszűnésének megállapítása és újra érvénybe helyezése, megsemmisítése, továbbá a mintaoltalmi leírás értelmezése és a nemleges megállapítás tekintetében a szabadalmi törvénynek és végrehajtási rendeletének a rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(2) A mintaoltalom megadására a szabadalmi törvénynek és végrehajtási rendeletének a szabadalom megadására vonatkozó rendelkezéseit azzal a eltéréssel kell alkalmazni, hogy a mintaoltalmi leírás és rajz kinyomtatása elmarad. A mintaoltalmi bejelentést a mintaoltalom megadásának meghirdetését követően bárki megtekintheti és annak iratairól díj ellenében másolatot kaphat.

V. fejezet

Bírósági eljárás mintaoltalmi ügyekben és perekben

Az Országos Találmányi Hivatal határozatainak megváltoztatása

37. § (1) Az Országos Találmányi Hivatalnak

a) a mintaoltalom megadása,

b) a mintaoltalom megszűnésének megállapítása, illetőleg újra érvénybe helyezése,

c) a mintaoltalom megsemmisítése,

d) a nemleges megállapítás

kérdésében hozott határozatát a bíróság kérelemre megváltoztathatja.

(2) A határozat megváltoztatását kérheti, aki az Országos Találmányi Hivatal előtt az eljárásban félként részt vett, továbbá a szolgálati minta feltalálója.

(3) A megváltoztatási kérelem előterjesztésének határideje a határozatnak a féllel való közlésétől számított harminc nap.

(4) A kérelem az Országos Találmányi Hivatalnál nyújtható be, amely azt a mintaoltalmi ügy irataival együtt tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz.

(5) Az Országos Találmányi Hivatal mintaoltalmi ügyekben hozott határozatának megváltoztatására irányuló bírósági eljárásban az Országos Találmányi Hivatal szabadalmi ügyekben hozott határozatának megváltoztatására irányuló bírósági eljárás szabályait kell alkalmazni.

Mintaoltalmi perek

38. § (1) Mintaoltalmi perek:

a) a mintaoltalmi kényszerengedély megadására, módosítására és visszavonására,

b) az igénybevétel ellenében járó kártalanítás összegének megállapítására irányuló perek,

c) az előhasználati jog fennállásával kapcsolatos perek,

d) a bitorlás miatt indított perek.

(2) A mintaoltalmi perekre a szabadalmi perek szabályait kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben nem említett, mintaoltalommal kapcsolatos minden más jogvitás ügyben a megyei (fővárosi) bíróság a szabadalmi jogvitákra irányadó szabályok szerint jár el.

VI. fejezet

Záró rendelkezések

A szabadalmi törvény módosítása

39. § (1) A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló, módosított 1969. évi II. törvény (a továbbiakban: Szt.) 6. §-a (3) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A találmány nem részesülhet szabadalmi oltalomban, ha)

c) tárgya korábbi elsőbbségű szabadalom vagy használati mintaoltalom tárgyával egyezik: amennyiben az egyezés részleges, a szabadalmat csak megfelelő korlátozással lehet megadni.”

(2) Az Szt. a következő 40/A. §-sal egészül ki:

„Származtatás használati mintaoltalmi bejelentésből

40/A. § (1) Ha a bejelentő korábban használati mintaoltalmi bejelentést tett, akkor az azonos tárgyú szabadalmi bejelentéssel együtt előterjesztett elsőbbségi nyilatkozatában - a használati mintaoltalmi bejelentés napjának megtartása mellett - igényt tarthat a használati mintaoltalmi bejelentést megillető elsőbbségre.

(2) A szabadalmi bejelentést csak akkor illeti meg a származtatás alapján a használati mintaoltalmi bejelentés elsőbbsége és napja, ha a bejelentés és az elsőbbségi nyilatkozat a használati mintaoltalmi bejelentési eljárás során a használati mintaoltalom megadása kérdésében hozott határozat jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül az Országos Találmányi Hivatalhoz beérkezett.

(3) A szabadalmi bejelentés származtatásának csak a mintaoltalmi bejelentés napjától számított húsz éven belül van helye.”

(3) Az Szt. 48. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha ugyanabban a tárgyban korábbi elsőbbségű szabadalmi vagy használati mintaoltalmi bejelentést tettek, az erre vonatkozó eljárás befejezéséig a másik eljárást fel kell függeszteni.”

Az ipari minták oltalmáról szóló törvényerejű rendelet módosítása

40. § Az ipari minták oltalmáról szóló 1978. évi 28. törvényerejű rendelet a következő 14/A. §-sal egészül ki:

„Származtatás használati mintaoltalmi bejelentésből

14/A. § (1) Ha a bejelentő korábban használati mintaoltalmi bejelentést tett, akkor az azonos tárgyú ipari mintaoltalmi bejelentéssel együtt előterjesztett elsőbbségi nyilatkozatában - a használati mintaoltalmi bejelentés napjának megtartása mellett - igényt tarthat a használati mintaoltalmi bejelentést megillető elsőbbségre.

(2) Az ipari mintaoltalmi bejelentést csak akkor illeti meg a származtatás alapján a használati mintaoltalmi bejelentés elsőbbsége és napja, ha a bejelentés és az elsőbbségi nyilatkozat a használati mintaoltalmi bejelentési eljárás során a használati mintaoltalmat adó határozat jogerőre emelkedéséig vagy a használati mintaoltalmi bejelentést elutasító határozat jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül az Országos Találmányi Hivatalhoz beérkezett.

(3) Az ipari mintaoltalmi bejelentés származtatásának csak a használati mintaoltalmi bejelentés napjától számított tíz éven belül van helye.”

A szabadalmi törvény végrehajtási rendeletének módosítása

41. § (1) A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény végrehajtásáról szóló, módosított 4/1969. (XII. 28.) OMFB-IM együttes rendelet (a továbbiakban: Vr.) 3. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Korábbi elsőbbségű szabadalmon és használati mintaoltalmon [Szt. 6. § (3) bek. c) pont] belföldön adott szabadalmat és használati mintaoltalmat kell érteni, a teljes vagy részleges egyezést az igénypontok egybevetése alapján kell megállapítani.”

(2) A Vr. 19. §-ának (3) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki:

(Az igazolás ki van zárva:)

e) a származtatásra megszabott határidők elmulasztása esetén [Szt. 40/A. § (2) és (3) bek.].”

Hatálybalépés

42. § (1) Ez a törvény 1992. január 1-jén lép hatályba.

(2) Felhatalmazást kap az igazságügyminiszter, hogy - az Országos Találmányi Hivatal elnökével egyetértésben - a mintaoltalmi bejelentés részletes alaki szabályait rendelettel megállapítsa.