g) megbízást ad az e törvényben meghatározott ellenőrzés folytatására;

h) megvitat minden olyan kérdést, amelyet az igazgatóság számára előterjeszt;

i) javaslatot tesz az ipari és kereskedelmi miniszternek az e törvény 8. §-a szerinti eljárás kezdeményezésére.

(2) Az igazgató tanács az igazgatóságtól jelentést kérhet, továbbá számára utasítást adhat.

23. § (1) Az igazgató tanács kilenc igazgató tanácsi tagból áll.

(2) Az igazgató tanács kilenc tagjából hat tagot a közgyűlés választ meg három évre. A hat választott igazgató tanácsi tagból

a) négy igazgató tanácsi tagot azon tagok közül kell megválasztani, amelyek kőolaj vagy kőolajtermék feldolgozásával, feldolgoztatásával foglalkoznak (a továbbiakban: feldolgozó tagcsoport);

b) kettő igazgató tanácsi tagot azon tagok közül kell megválasztani, amelyek belföldi forgalmazás vagy saját végső felhasználás céljából kőolaj vagy kőolajtermék behozatali tevékenységet folytatnak (a továbbiakban: forgalmazó tagcsoport).

(3) Az igazgató tanács további három tagja az ipari és kereskedelmi miniszternek, a pénzügyminiszternek, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok miniszterének a képviselője.

24. § Az igazgató tanács tagjai közül egy elnököt és egy

elnökhelyettest választ. A választás egyszerű szavazattöbbséggel történik.

25. § Ha a választott igazgató tanácsi tag megbízatása a 23. §-ban meghatározott időtartam lejárta előtt megszűnik, a hátralévő időre új tagot kell választani. Az új igazgató tanácsi tag ugyanabból a tagcsoportból választható, amelyhez a kivált tag tartozott. Az új tagot a legközelebbi közgyűlésen választják meg.

26. § (1) Az igazgató tanács akkor határozatképes, ha tagjai közül legalább hat jelen van.

(2) Az igazgató tanács határozatait általában egyszerű szavazattöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A 27. § (2) bekezdés szerinti új igazgatósági tag kijelöléséhez a jelenlévő tagok kétharmados szavazattöbbsége szükséges.

Igazgatóság

27. § (1) Az igazgatóság két személyből áll (igazgató és helyettese), akiket a közgyűlés a tagság köréből választ meg. Az igazgatóság megbízatási ideje öt év. Az igazgatóság tagjai újraválaszthatók.

(2) A közgyűlés az igazgatóság bármelyik tagját hivatali idejének lejárta előtt, a Szövetség Alapszabályában meghatározott okból visszahívhatja. Ha az igazgatóság bármely tagjának megbízatása az (1) bekezdésben meghatározott időtartam lejárta előtt megszűnik, az igazgató tanács jogosult az új igazgatósági tagot kijelölni, akit a közgyűlés a következő ülésén tisztségében megerősít vagy új tagot választ.

28. § Az igazgatóság

a) ellátja a Szövetség ügyvezetését és gyakorolja a munkáltatói jogokat;

b) elkészíti a Szövetség éves költségvetésének, és annak végrehajtásáról szóló beszámoló tervezetét, és azt az igazgató tanács elé terjeszti;

c) határoz a Szövetség azon ügyeiben, melyek más szerv hatáskörébe nem tartoznak;

d) megküldi az ipari és kereskedelmi miniszternek a közgyűlés határozatát, valamint az ipari és kereskedelmi miniszternek és a pénzügyminiszternek a Szövetség éves költségvetését és annak végrehajtásáról szóló beszámolót;

e) ha e törvény másképpen nem rendelkezik, képviseli a Szövetséget.

A Szövetség gazdálkodása

29. § (1) A Szövetség éves költségvetés alapján gazdálkodó szervezet, gazdálkodásáról december 31-i forduló nappal éves beszámolót köteles készíteni.

(2) A Szövetség könyvvezetésére a kettős könyvvitel előírásai vonatkoznak. A számviteli törvény előírásait a 35-36. §-ban foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni.

30. § (1) A készletezéshez, a készletnöveléshez, továbbá a Szövetség működéséhez szükséges eszközöket - az éves költségvetés alapján - a tagok pénzbeli hozzájárulás formájában, vagy az eszközök térítés nélküli átadásával bocsátják a Szövetség rendelkezésére.

(2) A Szövetség éves költségvetésében megtervezi a készletek értékesítésének várható bevételeit, az egyéb bevételeket, illetve az értékesítés ráfordításait, a működés költségeit, a készletnövelés miatti tőkefeltöltés pénzszükségletét, valamint a bevételek és a ráfordítások különbözeteként a tagok hozzájárulásának összegét. A költségvetéshez mellékelni kell a biztonsági készletek alakulásának mérlegszerű összeállítását, amely tartalmazza a készletek nyitó értékét - a készletnövekedés értékét - a készletcsökkenés összegét, és ezek eredőjeként a zárókészlet értékét, valamint a záró és nyitó készletérték különbözetét, mint a készletezés tagok általi hozzájárulásának egyik összetevőjét.

(3) A Szövetség az éves költségvetés alapján határozza meg a termékcsoportonkénti egységnyi hozzájárulás értékét.

31. § (1) A következő évi költségvetést az igazgatóság október 31-ig készíti el, amelyet a közgyűlés hagy jóvá.

(2) Az (1) bekezdés szerinti költségvetés közgyűlés elé terjesztéséhez az ipari és kereskedelmi miniszter, a pénzügyminiszter, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere igazgató tanácsbeli képviselőjének hozzájárulása kell.

32. § A jóváhagyott költségvetés alapján fizetendő tagi hozzájárulások összegét, illetve a termékcsoportonkénti egységnyi hozzájárulás értékét az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium hivatalos értesítőjében közzé kell tenni.

33. § (1) A Szövetség éves beszámolója elfogadásakor (a tárgyévet követő március 31-ig) felülvizsgálja a 30. § (2) bekezdése szerinti költségvetését.

(2) Amennyiben a közgyűlés nem fogadja el az igazgatóság által összeállított éves beszámolót, a pénzügyminiszter igazgató tanácsbeli képviselője az Állami Számvevőszék vizsgálatát kezdeményezi.

34. § (1) Az éves költségvetés alapján meghatározott tagi hozzájárulás összegét, illetve a termékcsoportonkénti egységnyi hozzájárulás értékét a Szövetség éven belül egyszer módosíthatja.

(2) A Szövetségnek módosítania kell a tagi hozzájárulás összegét, illetve a termékcsoportonkénti egységnyi hozzájárulás értékét akkor, ha enélkül fizetésképtelenné válna.

35. § (1) A Szövetség a naptári évvel azonos gazdasági évről mérleget és eredménykimutatást készít, legkésőbb a tárgyévet követő év március 31-ig. A költségvetés teljesítésének részletes, számszerű és szöveges indokolását a kiegészítő melléklet tartalmazza.

(2) A mérleget a számviteli törvény 1. számú mellékletében előírt szerkezetben és tartalommal kell elkészíteni, tagolására vonatkozóan - a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a Szövetség Alapszabályában kell intézkedni.

(3) A mérlegben a saját tőke csak jegyzett tőke és tőketartalék lehet, mérleg szerinti eredmény nem mutatható ki.

(4) Az eredménykimutatást a számviteli törvény 2. számú mellékletében és tartalommal kell elkészíteni, az éves költségvetéssel azonos tagolására vonatkozóan - az (5)-(6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a Szövetség Alapszabályában kell intézkedni.

(5) A tagok hozzájárulását az egyéb bevételek között kell elszámolni.

(6) Az eredménykimutatás adózás előtti eredményével - amely lényegében a biztonsági készletek növekedésére átvett hozzájárulások és a biztonsági készletek értékesítése eredményének együttes összegével egyezik meg - a tőketartalékot kell növelni.

(7) A jegyzett tőke emeléséről a tőketartalékból a közgyűlés dönt.

36. § (1) A Szövetség e törvényben meghatározott feladatai ellátásához - a közgyűlés által jóváhagyott mértékig - hitelt is felvehet. Ezen hitelek kamatait is a működés ráfordításai között kell elszámolni.

(2) Amennyiben a tagok eszközeiket térítés nélkül adják át a Szövetségnek, azokat a Szövetségnél a tagok által közölt nyilvántartás szerinti értéken a tőketartalékkal szemben kell állományba venni.

A tag jogai és kötelezettségei

37. § (1) A tag az általa behozott kőolaj és kőolajtermék mennyiségének arányában - az éves költségvetés alapján - a Szövetség részére tagi hozzájárulást fizet.

(2) Nem kell hozzájárulást fizetni azután a mennyiség után, amely a 4. § alapján mentes a biztonsági készletképzési kötelezettség alól.

(3) Az a tag, amely saját végső felhasználásra hoz be kőolajterméket - a Szövetséggel kötött szerződés alapján -, hozzájárulási kötelezettségét teljesítheti az általa behozott és tulajdonában lévő kőolajtermék mennyiség után, a 3. § (2) bekezdés szabályai szerint képzett biztonsági készlettel.

(4) A tag az (1) bekezdés szerinti hozzájárulást az egyéb ráfordítások között köteles elszámolni.

38. § (1) A tag minden hó 15-ig köteles a Szövetségnek nyilatkozni arról, hogy részére a megelőző hónapban milyen mennyiségű - e törvény hatálya alá eső - kőolajat vagy kőolajterméket vámkezeltek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti havi nyilatkozatban közölt adatok alapján a tag kiszámolja a nettó behozatali mennyiségnek megfelelő esedékes hozzájárulási összeget és azt a hónap utolsó napjáig köteles a Szövetség bankszámlájára átutalni.

39. § A hozzájárulás késedelmes megfizetése vagy elmulasztása esetén az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

40. § Kőolaj és kőolajtermék csak olyan jogi és természetes személy részére vámkezelhető, aki (amely) igazolja, hogy készletezési hozzájárulás-fizetési kötelezettségének eleget tett és hátraléka nincs. Az igazolást a Szövetség állítja ki.

A Szövetség felügyelete, ellenőrzés

41. § (1) A Szövetség felügyeletét az ipari és kereskedelmi miniszter látja el.

(2) Az ipari és kereskedelmi miniszter felügyeleti jogkörében:

a) jóváhagyja a Szövetség alapszabályát és annak módosítását;

b) megsemmisíti a Szövetség, illetve szervei jogsértő határozatát;

c) a Szövetséget közvetlen irányítása alá vonja vagy az Országgyűlés előtt megszüntetését kezdeményezi, ha az kötelezettségeinek nem tesz eleget vagy működésképtelenné válik, illetve működtetése szükségtelen;

d) a Szövetségtől tájékoztatást kérhet;

e) a Szövetség irataiba betekinthet.

42. § (1) A Szövetség az általa megbízott ellenőrök (a továbbiakban: ellenőr) útján ellenőrzi a tagoknál a 38. § (1) bekezdése szerint közölt adatok valódiságát.

(2) Az ellenőr jogosult a tag üzemi ingatlanába, üzlethelyiségébe belépni, ott az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzési tevékenység tárgyával kapcsolatos okiratokba betekinteni, vizsgálatot folytatni és felvilágosítást kérni.

43. § (1) Az ipari és kereskedelmi miniszter jogosult annak ellenőrzésére, hogy a gazdálkodó szervezetek, az egyéni vállalkozók tagsági jogviszony nélkül folytatnak-e kőolaj- és kőolajtermék-behozatali tevékenységet.