területén létrehozott beruházásaival kapcsolatos jogi vitáit a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja („Központ”) elé terjesztik békéltetési vagy választottbírósági úton való rendezés céljából.
2. Egy olyan gazdasági társaság, amely az egyik Szerződő Fél területén érvényes törvények szerint jött létre vagy lett bejegyezve és amelynek részvényei a vita létrejötte előtt a másik Szerződő Fél természetes vagy jogi személyei tulajdonában voltak, az Egyezmény értelmében a másik Szerződő Fél gazdasági társaságaként kezelendő.
3. a) Ha az 5. és 6. Cikkel kapcsolatos vita alakul ki, a beruházó saját belátása szerint békéltetési vagy választottbírósági eljárást kezdeményezhet úgy, hogy a Központ főtitkárához ilyen értelmű kérést juttat el az Egyezmény 28., illetve 36. Cikke rendelkezéseinek megfelelően. Az a Szerződő Fél, amely a vita egyik résztvevője az eljárás vagy a döntés végrehajtása során kifogásként nem hivatkozhat arra a tényre, hogy a beruházó, aki a vita másik résztvevője, biztosítási szerződés alapján jóvátételt kapott kára részbeni vagy teljes megtérítésére.
b) Amennyiben bármilyen egyéb hasonló vita alakul ki és ezt nem sikerül békés vagy más úton a vita kialakulásáról szóló írásbeli jegyzéktől számított 18 hónapon belül rendezni, úgy az érintett beruházó békéltetési vagy választottbírósági eljárást kezdeményezhet úgy, hogy a Központ főtitkárához ilyen értelmű kérést juttat el az Egyezmény 28., illetve 36. Cikke rendelkezéseinek megfelelően. Az a Szerződő Fél, amely a vita egyik résztvevője az eljárás vagy a döntés végrehajtása során kifogásként nem hivatkozhat arra a tényre, hogy a beruházó, aki a vita másik résztvevője, biztosítási szerződés alapján jóvátételt kapott kára részbeni vagy teljes megtérítésére.
4. A Szerződő Felek a Központhoz benyújtott vitákkal kapcsolatosan nem használnak diplomáciai csatornákat, kivéve, ha:
(1) a Központ főtitkára, vagy az általa felállított békéltető bizottság vagy választottbíróság úgy dönt, hogy a vita nem tartozik a Központ joghatósága alá; vagy
(2) a másik Szerződő Fél a választottbíróság által hozott határozathoz nem tartja magát vagy az azokban foglaltaknak nem tesz eleget.
9. Cikk
A Szerződő Felek közötti vitás kérdések
1. A Szerződő Felek között a jelen Megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatosan kialakult vitát lehetőség szerint diplomáciai úton kell rendezni, amely magában foglalhatja azt is - amennyiben mindkét Szerződő Fél így kívánja - hogy a mindkét Fél képviselőiből álló Kétoldalú Bizottság hatáskörébe utalják az ügyet.
2. Amennyiben a vitát a Szerződő Felek ily módon nem tudják a vitáról szóló értesítéstől számított 6 hónapon belül rendezni, úgy bármelyik Szerződő Fél kérésére az ügyet választottbíróság elé terjesztik.
3. Az ilyen választottbíróságot minden egyes esetben külön kell létrehozni a következő módon: A választottbírósági eljárás iránti kérelem kézhezvételétől számított három hónapon belül mindegyik Szerződő Fél kijelöl egy választottbírót. Ez a két választottbíró megállapodik egy harmadik állam állampolgára személyében - feltéve, hogy ez a harmadik állam mindegyik Szerződő Féllel diplomáciai kapcsolatokat tart fenn, valamint, hogy a két Szerződő Fél ezt jóváhagyja - akit megválasztanak a választottbíróság elnökévé. Az elnököt a másik két választottbíró kijelölésétől számított két hónapon belül kell megválasztani.
4. Amennyiben a jelen Cikk (3) bekezdésében meghatározott időn belül nem sikerül a szükséges kijelölés, más megállapodás hiányában bármelyik Szerződő Fél felkérheti a Svájci Államszövetség elnökét a szükséges kijelölésre. Amennyiben az elnök a fenti funkciót nem tudja ellátni, az elnökhelyettest kell felkérni a szükséges kijelölésre. Amennyiben az elnökhelyettes nem tudja a fenti funkciót ellátni, a Svájci Államszövetség rangidős tagját kell felkérni a szükséges kijelölésre.
5. A választottbíróság szavazattöbbséggel hozza meg döntését, amely mindkét Fél számára kötelező érvényű. Mindegyik Szerződő Fél viseli kijelölt választottbírójának és a választottbírósági eljárás során történő képviseletének költségeit; az elnök költségeit, valamint az egyéb költségeket a Szerződő Felek egyenlő részben viselik. Mindazonáltal a választottbíróság hozhat olyan döntést, hogy az egyik Szerződő Fél nagyobb arányban viselje a költségeket, s ez a döntés mindegyik Szerződő Félre kötelező érvényű. A választottbíróság maga határozza meg eljárási szabályait.
10. Cikk
Jogutódlás
1. Amennyiben az egyik Szerződő Fél vagy annak kijelölt ügynöksége (az „Első Szerződő Fél”) a másik Szerződő Fél (a „Második Szerződő Fél”) területén létrehozott beruházással kapcsolatban kártalanítást fizet, a Második Szerződő Fél elismeri:
a) a kártalanított fél minden jogának és igényének törvény vagy jogügylet által az Első Szerződő Félre történő átruházását; valamint
b) azt, hogy a jogátruházás értelmében az Első Szerződő Fél ugyanolyan mértékben jogosult az ilyen jogok gyakorlására és az ilyen igények érvényesítésére, mint a kártalanított fél.
2. Az Első Szerződő Fél bármilyen körülmények között jogosult:
a) az átruházás során általa megszerzett jogok és igények vonatkozásában ugyanarra az elbánásra; és
b) ezen jogok és igények érvényesítése során kapott kifizetésekre,
mint amit a kártalanított fél a jelen Megállapodás értelmében az érintett beruházásokkal, valamint azokból származó jövedelmekkel kapcsolatosan jogosan kapott.
3. A megszerzett jogokkal és igényekkel kapcsolatos, az Első Szerződő Félnek bármilyen, nem konvertibilis valutában történt kifizetés az Első Szerződő Fél számára szabadon rendelkezésre áll, hogy a Második Szerződő Fél területén felmerült költségeit fedezze.
11. Cikk
Egyéb szabályok alkalmazása
Amennyiben bármely Szerződő Fél jogszabályai, vagy a Szerződő Felek között jelenleg fennálló vagy a jövőben létrehozandó nemzetközi jogi kötelezettségek a jelen Megállapodáson túlmenő, a másik Szerződő Fél beruházásainak beruházásait a jelen Megállapodásnál kedvezőbb elbánásban részesítő általános vagy különös szabályokat tartalmaznak, úgy ezek a szabályok olyan mértékben irányadók a jelen Megállapodással szemben, amilyen mértékben kedvezőbbek annál.
12. Cikk
Hatálybalépés
Mindkét Szerződő Fél értesíti a másik Szerződő Felet arról, hogy a Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges eljárások befejeződtek. A jelen Megállapodás ez utóbbi értesítés keltének napján lép hatályba.
13. Cikk
Időbeli hatály és felmondás
A jelen Megállapodás 10 éves időszakra hatályos. Ezt követően attól a naptól kezdve, amikor valamelyik Szerződő Fél írásban közli a másikkal, hogy felmondja a Megállapodást, további 12 hónapig marad hatályban. A jelen Megállapodás hatályban léte alatt létrehozott beruházások vonatkozásában a megállapodás rendelkezései az ilyen beruházásokra a megszűnés után további 20 évig érvényesek az általános nemzetközi jog szabályainak alkalmazását érintetlenül hagyva.
ENNEK HITELÉÜL a kellően felhatalmazott alulírottak a Megállapodást aláírták.
Készült két eredeti példányban Jeruzsálemben, 1991. május 14. napján, amely 5751. Sivan 1. napja, magyar, héber és angol nyelven; mindhárom szöveg egyaránt hiteles.
Értelmezésbeli különbségek esetében az angol nyelvű szöveg az irányadó.
| A Magyar Köztársaság Kormánya nevében | Izrael Állam Kormánya nevében” |
3. § A törvény a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1992. szeptember 14-től kezdődően kell alkalmazni.
| Göncz Árpád s. k., | Szabad György s. k., |
| a Köztársaság elnöke | az Országgyűlés elnöke |