„(2) Nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (261/A. §) esetén el kell kobozni azt a dolgot, amelyre a bűncselekményt elkövették vagy amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak vagy arra szántak.

(3) A (2) bekezdés esetén az elkobzás egészben vagy részben mellőzhető, ha az az elkövetőre a bűncselekmény súlyával arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését a nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki.

(4) A (2) bekezdés esetén az elkövetőt, ha az elkobzás a dolog tulajdonosára méltánytalan hátrányt jelentene, a dolog értékének megfizetésére kell kötelezni.”

16. § (1) E törvény a kihirdetése napján lép hatályba. Egyidejűleg az ENSZ Biztonsági Tanácsának a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal (Szerbia és Montenegró) kapcsolatos 757(1992), 760(1992) és 820(1993) számú határozata végrehajtásáról szóló 73/1993. (V. 7.) Korm. rendelet a hatályát veszti azzal, hogy a rendelet alapján ideiglenesen lefoglalt jármű vagy rakomány elkobzására a 10. § (1)-(3) bekezdése az irányadó.

(2) E törvény 1-12. §-aiban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók

a) a diplomáciai és konzuli képviseletre, annak tagjára, valamint az ilyen képviselettel egy tekintet alá eső nemzetközi szervezet jugoszláv tisztviselőjére;

b) a Biztonsági Tanács 724(1991) számú határozata alapján létrehozott Bizottság által egyedileg engedélyezett esetekben.

(3) E törvény 1-13. §-aiban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók attól a naptól, amelytől a Biztonsági Tanács a 757(1992), 760(1992) és 820(1993) számú határozataiban foglalt szankciók alkalmazásának kötelezettsége megszűnik.

(4) A (3) bekezdés nem akadálya a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk. 261/A. §) bűncselekménye miatti felelősségrevonásnak, ha a bűncselekményt a szankciók alkalmazása kötelezettségének megszűnése előtt követték el.