1993. évi CII. törvény

az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról1

1. § (1) Az adózás rendjéről szóló, többször módosított 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 11. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az adózó - a 12-13. §-ban foglalt kivétellel -

a) ha adóköteles tevékenysége egyéni vállalkozói igazolványhoz vagy cégbejegyzéshez kötött, az igazolvány vagy a bejegyzés iránti kérelem (kitöltött nyomtatvány) bemutatásával;

b) ha adókötelezettsége, adóköteles bevételszerző tevékenysége az a) pontban említett igazolványhoz, bejegyzéshez nem kötött, az adókötelezettség keletkezésétől (a tevékenység megkezdésétől) számított 15 napon belül

az adóhatóságnál az e célra szolgáló nyomtatványon, írásban bejelentést tesz (bejelentkezés).”

(2) Az Art. 11. §-ának (6) és (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(6) Az állami és - a h) és j) pont kivételével - az önkormányzati adóhatósághoz az adózó bejelenti

a) nevét (elnevezését), rövidített cégnevét;

b) címét, székhelyét, telephelyét vagy telephelyeit, üzletét vagy üzleteit;

c) alakulásának időpontját, alapító okiratának keltét és számát, tevékenysége megkezdésének időpontját, képviselőjét, a gazdasági társaság képviselőjének, ügyvezetőjének (ügyvezetőinek), az igazgatónak a nevét, lakóhelyét;

d) valamennyi pénzforgalmi bankszámlájának, elszámolási számlájának (a továbbiakban együtt: bankszámla) vezető bankját és számát;

e) könyvvezetésének módját, iratai őrzésének helyét [36. § (1) bek.], ha az nem azonos az adózó székhelyével vagy lakóhelyével;

f) jogelődjét, alapítóját, a jogi személy felelősségvállalásával működő vállalkozó a felelősségvállalót, ezek adószámát;

g) gazdálkodási formáját, tevékenységének felsorolását, szakágazatát;

h) a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, a korlátolt felelősségű társaság, az egyesülés, valamint a közös vállalat tulajdonosának (tulajdonosainak) cégnevét (nevét), székhelyét (telephelyeit, lakóhelyét), adószámát (személyazonosító jelét);

i) a cégnyilvántartásba történő bejegyzést elrendelő végzés számát és időpontját;

j) a társasági adóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozással érintett másik személy nevét (elnevezését), rövidített cégnevét, adószámát (személyazonosító jelét);

k) a vállalkozási tevékenységet vagy általános forgalmi adóköteles értékesítést folytató magánszemély lakóhelyét és személyazonosító jelét is.

(7) Az adózónak a (6) bekezdés a)-c) és e)-h), valamint j) és k) pontjaiban foglalt adatokat az (1) bekezdésben előírt bejelentéssel egyidejűleg, a d) pont alattiakat a bankszámlanyitást, az i) pont alattiakat a végzés jogerőre emelkedését követő naptól számított 15 napon belül kell bejelenteni.”

(3) Az Art. 11. §-ának (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) A vállalkozó, ha az adóévben alakult, vagy adókötelezettsége az adóévben keletkezett, és az adót megállapító törvény a várható adó alapján adóelőleg-fizetési kötelezettséget ír elő, az (1) bekezdésben foglalt bejelentéssel egyidejűleg az adóhatóságnak az adóévben várható adóját is bejelenti.”

2. § Az Art. 12. §-ának (1) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemélynek, ha nem végez általános forgalmiadó-köteles értékesítést, a bevételszerző tevékenységével kapcsolatban nem kell bejelentést tennie.”

3. § Az Art. 14. § (1) bekezdés bevezető mondatának helyébe a következő rendelkezés lép:

„Az általános forgalmi adó alanya az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy...”

4. § Az Art. 15. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az adózónak az adókötelezettségét érintő változást - a (3) bekezdésben és a 14. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel - annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül az előírt nyomtatványon az adóhatóságnak be kell jelentenie.”

5. § Az Art. 16. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az állami adóhatóság az adózónak a 11. § (1) bekezdése szerinti bejelentés alapján adószámot állapít meg. Az adószámot az egyéni vállalkozói igazolványban fel kell tüntetni, a cégjegyzékbe be kell jegyezni. Az állami adóhatóság az adószámról - megkeresésre - az önkormányzati adóhatóságot tájékoztatja.”

6. § Az Art. 17. §-a (1) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(Az adót, a költségvetési támogatást)

c) az adóhatóság: kivetéssel, kiszabással, utólagos adómegállapítással, illetőleg azonnali ellenőrzéssel állapítja meg.”

7. § Az Art. 31. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E törvény vagy adót megállapító törvény adóelőlegfizetési kötelezettséget írhat elő, amelynek összegét az adóhatóság az előző adóévre vonatkozó adóbevallás határidejét, illetve a várható adó bejelentését követő 30 napon belül fizetési meghagyásban közli. Jogszabály előírhatja az adóelőleg-fizetési kötelezettségnek önadózás útján történő teljesítését is.”

8. § (1) Az Art. 32. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az adóhatóság az adózó adókötelezettségét és költségvetési támogatási igényét, valamint az arra teljesített befizetést és kiutalást az adózó adószámláján tartja nyilván. Az adózó kötelezettségeit a bevallás - ideértve az önellenőrzési lapot is -, az adóhatóság határozata, a befizetéseket és a kiutalásokat a pénzintézet, illetve a posta bizonylatai alapján kell nyilvántartani. Az állami adóhatóság és a vámhatóság a kötelezettségeket, valamint a befizetéseket és a kiutalásokat az adószámlán adóként, költségvetési támogatásonként mutatja ki.”

(2) Az Art. 32. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi (3) bekezdés az (5) bekezdés helyébe lép, továbbá a jelenlegi (1) bekezdés számozása (2) bekezdésre, a (2) bekezdés számozása (4) bekezdésre, a (4) bekezdés számozása (3) bekezdésre változik:

„(6) Az állami és az önkormányzati adóhatóság az adózó adószámlájának egyenlegéről és a tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról évente, augusztus 31-ig fizetési értesítést ad ki. Ha az adózó a jogerős fizetési értesítésben előírt késedelmi pótlékot az esedékességig nem fizeti meg, azt az adóhatóság adótartozásként tartja nyilván.”

9. § Az Art. 47. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az adóhatóság megkeresésre tájékoztatja az adótitokról

a) a bíróságot;

b) az ügyész által jóváhagyott megkeresésre a nyomozóhatóságot, ha a tájékoztatás a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása érdekében szükséges;

c) a felügyeletet gyakorló minisztert által előzetesen jóváhagyott megkeresés alapján a nemzetbiztonsági szolgálatokat, ha az adótitok kábítószer-kereskedelemmel, terrorizmussal vagy illegális fegyverkereskedelemmel függ össze;

d) az Állami Számvevőszéket, ha a tájékoztatás az ellenőrzéséhez;

e) a pénzügyminisztert, ha a tájékoztatás az adóztatáshoz, az adóztatás ellenőrzéséhez, felügyeletéhez szükséges.”

10. § Az Art. 50. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A külföldi utas, a vámszabadterületi társaság, a külföldön bejegyzett vállalkozás, továbbá a diplomáciai és konzuli képviseletek, az ezekkel egy tekintet alá eső nemzetközi szervezetek és tagjaik általános forgalmi adó visszatérítésének elbírálására - ha jogszabály másként nem rendelkezik - kizárólag az állami adóhatóság fővárosi szerve illetékes.”

11. § Az Art. 53. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a § a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(1) Az adóhatóság az ellenőrzést a hatáskörébe tartozó ügyekben az illetékességi területén folytatja le. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal fővárosi, megyei szerve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének engedélyével ellenőrzést az illetékességi területén kívül is végezhet.

(5) Az adóhatóság felszámolás esetén a 23. § (3) bekezdése szerinti adóbevallás ellenőrzését a felszámolás közzétételét követő 1 éven belül, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerinti záró adóbevallás ellenőrzését a kézhezvételtől számított 30 napon belül köteles befejezni. Végelszámolás esetén a végelszámoló a záró adóbevallás elkészítéséről értesíti az adóhatóságot, amely a záró adóbevallás és a 23. § (3) bekezdés szerinti adóbevallás ellenőrzését az értesítéstől számított 30 napon belül köteles befejezni.”

12. § Az Art. 63. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„63. § (1) Az ellenőrzés megállapításai alapján az adóhatóság

a) az adózót önellenőrzésre szólítja fel akkor, ha az adókülönbözet magánszemély esetében az 50 ezer forintot, más adózó esetében a 100 ezer forintot nem éri el;

b) az adóigazgatási eljárást megindítja;

c) a hatáskörébe nem tartozó ügyben megkeresi az intézkedésre jogosult szervet.

(2) Nem alkalmazható az (1) bekezdés a) pontja akkor, ha az adózó adóbevallást nem tett, vagy adóalapját becsléssel állapították meg, vagy az adókülönbözet bevétel eltitkolásával függ össze.”

13. § Az Art. 72. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Az adóbírság mértéke - ha e törvény másként nem rendelkezik - az adóhiány 50%-a. Adóbírságot állapít meg az adóhatóság akkor is, ha az adózó jogosulatlanul nyújtotta be támogatási vagy adóvisszaigénylési kérelmét, vagy igénylésre vonatkozó bevallását és a jogosulatlanságot az adóhatóság a kiutalás előtt megállapította. A bírság alapja a jogosulatlanul igényelt összeg.”

14. § (1) Az Art. 74. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha az adózó a bevallási, vagyonszerzési illetékkel kapcsolatos bejelentési (a továbbiakban együtt: bevallási) kötelezettségét a bevallás határidejét követően, de az adóhatóság felszólítását, ellenőrzését megelőzően késedelmesen teljesíti és késedelmét nem menti ki (bevallási késedelem), önadózás esetén a bevallásban megállapított, adókivetés esetén a bevallás alapján megállapítható teljes évi adó, a vagyonszerzési illeték esetében a kiszabott illeték után, ha a késedelem