(2) Az ismételt sugárzást lehetővé tevő rögzítéshez a szerző külön hozzájárulása szükséges.
(3) A felvétel minden egyes felhasználásáért díjazás jár.
(4) Ha a sugárzás céljára készült mű felhasználása a szerződésben meghatározott - ilyennek hiányában ésszerű - határidő alatt nem történik meg, a szerző a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja és díjának megtérítését követelheti.
(5) Az írók, a zeneszerzők és a szövegírók képviseletében - a színpadra szánt irodalmi művek és a zenedrámai művek vagy jeleneteik, illetve keresztmetszeteik felhasználása kivételével - a már nyilvánosságra hozott művek sugárzásának és (2) bekezdés szerinti rögzítésének jogosítására és az említett felhasználásokért fizetendő díjak mértékére vonatkozóan a Szerzői Jogvédő Hivatal köt szerződést a felhasználóval.
(6) A mű sugárzásának minősül a műhold útján történő sugárzás is, ha a sugárzott műsor a nyilvánosság körében közvetlenül fogható. A műhold útján sugárzott műsor a nyilvánosság körében közvetlenül foghatónak minősül, ha a rádió- vagy televízió-szervezet felelősségével és ellenőrzése alatt műsort hordozó jeleket juttatnak el a műholdhoz, majd onnan a Földre megszakítatlan közvetítés útján, azzal a céllal, hogy a jeleket a nyilvánosság vehesse.
(7) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján történő átvitelére az (1)-(5) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.”
17. § Az Szjt. 35. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) E művek szerzői jogi védelmének időtartama az első kiadás évét követő hetven naptári év.”
18. § Az Szjt. XI. fejezete helyébe a következő XI. fejezet lép:
„XI. fejezet
A szerzői joggal szomszédos jogok védelme
Az előadóművészek védelme
49. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, az előadóművész hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy
a) rögzítetlen előadását rögzítsék;
b) rögzített előadását többszörözzék, ha az eredeti rögzítés hozzájárulása nélkül történt, ha a többszörözés más célra készül, mint amelyre nézve a hozzájárulását adta, vagy ha az eredeti rögzítés az 50/I. § (2) bekezdésének rendelkezései alapján készült, és a többszörözést más célra készítik, mint amelyre az 50/I. § (2) bekezdése vonatkozik;
c) az előadást sugározzák, vagy más módon közönséghez közvetítsék, kivéve, ha a sugárzott vagy közvetített előadás forgalomba hozatal céljára engedélyezett rögzítésről történt vagy már maga is sugárzott előadás.
(2) Előadóművészek együttese esetében a közreműködők az (1) bekezdésben említett jogaikat képviselőjük útján gyakorolhatják.
(3) Ha az előadóművész hozzájárult ahhoz, hogy előadását filmalkotásban vagy egyéb audiovizuális műben rögzítsék, az (1) bekezdés a továbbiakban nem alkalmazható. Ez a rendelkezés nem érinti az előadóművészeknek az 50/G. és az 50/J. §-ok alapján fennálló díjigényeit.
50. § (1) Az előadóművészt a 49. § (1) bekezdésében említett felhasználásokért - ha a törvény másként nem rendelkezik - díjazás illeti meg.
(2) Az előadás sugárzás vagy a nyilvánossághoz történő átvitel céljára készült rögzítésének díjazására a 34. § rendelkezéseit az előadóművészek, illetve érdekképviseleti szervezetük esetében is megfelelően alkalmazni kell.
50/A. § (1) A 49. § (1) bekezdésében említett felhasználások esetén az előadóművészt megilleti az a személyhez fűződő jog, hogy nevét - a felhasználás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon - feltüntessék. Előadóművészek együttese esetében ez a jog az együttes, valamint az együttes vezetője és a főbb közreműködők nevének feltüntetésére terjed ki.
(2) Az előadóművész személyhez fűződő jogát sérti előadásának eltorzítása.
A hangfelvételek előállítóinak védelme
50/B. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a hangfelvétel előállítójának hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy
a) a hangfelvételről közvetlenül vagy közvetve másolatot készítsenek;
b) a hangfelvétel másolatát forgalomba hozzák, ideértve a hangfelvételnek az országba ilyen céllal történő behozatalát is.
(2) A hangfelvétel előállítóját az (1) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény másképp nem rendelkezik - díjazás illeti meg.
50/C. § (1) Kereskedelmi célból kiadott hangfelvételnek vagy arról készült másolatnak a közvetlen sugárzásáért és bármilyen más módon történő nyilvánossághoz közvetítéséért a szerzői jogi védelem alatt álló művek felhasználásáért fizetendő díjon felül a felhasználónak további díjat kell fizetnie, amely - a jogosultak közötti eltérő megállapodás hiányában - fele-fele arányban illeti meg a hangfelvétel előállítóját és az előadóművészt.
(2) A díj mértékéről, beszedéséről és felosztásáról a hangfelvételek előállítóinak és az előadóművészeknek az érdekképviseleti szervezetei állapodnak meg egymás közt és a felhasználókkal.
(3) A jogosultak díjigényüket érdekképviseleti szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
50/D. § (1) A hangfelvétel forgalomba hozott példányainak nyilvános haszonkölcsönbe adásához, bérbeadásához - a hangfelvételben foglalt mű szerzőjének hozzájárulásán kívül - a hangfelvétel előállítójának, valamint - előadás hangfelvétele esetében - az előadóművésznek a hozzájárulása is szükséges.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott felhasználásért díjazás jár, amelyből a jogosultak - eltérő megállapodásuk hiányában - egyenlő arányban részesednek. A szerzők és az előadóművészek díjigényüket érdekképviseleti szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
50/E. § A hangfelvétel előállítóját megilleti az a jog, hogy nevét a hangfelvétel másolatain feltüntessék.
A rádió- és televízió-szervezetek védelme
50/F. § (1) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a rádió- vagy a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy műsorát
a) más rádió- vagy televízió-szervezetek, illetve vezeték útján nyilvánossághoz történő átvitelt végzők sugározzák, illetve a nyilvánossághoz átvigyék;
b) rögzítsék;
c) rögzítés után többszörözzék, ha a rögzítés hozzájárulása nélkül készült, vagy ha a rögzítés az 50/I. § (2) bekezdése alapján készült, és a többszörözés más célra készül, mint amelyre az 50/I. § (2) bekezdése vonatkozik.
(2) Ha a törvény eltérően nem rendelkezik, a televízió-szervezet hozzájárulása szükséges ahhoz is, hogy műsorát a közönség részére közvetítsék olyan helyiségben, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a közönség számára.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben említett felhasználásokért - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - díjazás jár.
(4) Saját műsornak a nyilvánossághoz vezeték útján történő átvitele esetén az (1)-(3) bekezdéseket megfelelően alkalmazni kell.
50/G. § (1) A rádió- vagy a televízió-szervezet, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján átvivő műsorában sugárzott vagy vezetéken átvitt műveknek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával, vezeték útján a nyilvánossághoz történő egyidejű átviteléhez a szerző, valamint a rádió- vagy a televízió-szervezet, illetve a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivő hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ha az egyidejű átvitelt végző szervezet a Szerzői Jogvédő Hivatalnak az általa a művelődési és közoktatási miniszter jóváhagyásával megállapított díjat befizette. A díj megállapítása előtt véleményt kell kérni a jogosultak érdekképviseleti szervezeteitől.
(2) Az (1) bekezdés alapján befolyt díjak - költségek levonása után fennmaradó - összegéből ötven százalék a szerzőket, illetve a szerzői jog jogosultjait, harminc százalék az előadóművészeket, húsz százalék a rádió- vagy televízió-szervezeteket, illetve a saját műsort a nyilvánossághoz vezeték útján átvivőket illeti meg.
(3) A díjakból a szerzőknek, illetve a szerzői jog jogosultjainak járó részt a Szerzői Jogvédő Hivatal osztja fel a művelődési és közoktatási miniszter jóváhagyásával megállapított szabályzat szerint.
(4) A Szerzői Jogvédő Hivatal a díjakból az előadóművészeknek járó részt érdekképviseleti szervezetükhöz utalja át felosztás végett.
(5) A Szerzői Jogvédő Hivatal a díjakból a rádió- vagy televízió-szervezeteknek és a saját műsort a nyilvánossághoz átvivőknek járó részt érdekképviseleti szervezetükhöz utalja át, ilyennek hiányában a művelődési és a közoktatási miniszter jóváhagyásával megállapított szabályzat szerint osztja fel.
(6) A jogosultak díjigényüket érdekképviseleti szervezeteik útján érvényesíthetik, díjukról csak a felosztás időpontját követő hatállyal, a rájuk jutó összeg erejéig mondhatnak le.
50/H. § Az 50/F. és az 50/G. §-okban említett felhasználások esetén a rádió- vagy televízió-szervezetet, illetve a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivőt megilleti az a jog, hogy nevét feltüntessék.
Az előadóművészek, a hangfelvételt előállítók,
valamint a rádió- és televízió-szervezetek védelmére
vonatkozó közös szabályok
50/I. § (1) Azoknak a jogoknak a védelme, amelyekről ez a fejezet rendelkezik, nem befolyásolhatja az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokon fennálló szerzői jogok védelmét.
(2) Nincs szükség az előadóművész, a hangfelvételt előállító, a rádió- vagy a televízió-szervezet, illetve a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivő hozzájárulására azokban az esetekben, amelyekben a törvény a szerzői jogi védelem alatt álló alkotás felhasználásához sem kívánja meg a szerző hozzájárulását.
50/J. § (1) A rádió- és a televízió-szervezetek műsorában sugárzott, a saját műsort vezeték útján a nyilvánossághoz átvivők műsorába belefoglalt, valamint a kép- vagy hanghordozón forgalomba hozott művek szerzőit, előadások előadóművészeit, továbbá hangfelvételek előállítóit a műveik, előadásaik, illetve hangfelvételeik magáncélú másolására tekintettel díjazás illeti meg.
(2) Az (1) bekezdésben említett díjat a Szerzői Jogvédő Hivatal a művelődési és közoktatási miniszter jóváhagyásával állapítja meg. A díj megállapítása előtt véleményt kell kérni az előadóművészek és a hangfelvételt előállítók érdekképviseleti szervezeteitől. A díjat az üres kép- vagy hanghordozó gyártója, külföldön gyártott kép- vagy hanghordozó esetén pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy köteles a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz a forgalomba hozataltól, külföldön gyártott kép- vagy hanghordozó esetén pedig a vámkezelés befejezésétől számított nyolc napon belül befizetni.