(5) A lakás és helyiség elidegenítéséből származó bevételből az önkormányzat levonhatja
a) az épület elidegenítésre való előkészítésével;
b) a földrészlet megosztásával;
c) a társasházzá való átalakítással;
d) a forgalmi érték megállapításával;
e) az elidegenítés lebonyolításával
kapcsolatban ténylegesen felmerülő költségeket. Az önkormányzat továbbá levonja az 1991. évi XXXIII. törvény 43. §-a alapján a szolgálati lakással, illetve a bérlőkiválasztási joggal rendelkező szervet megillető vételárrészt.
63. § (1) A fővárosi kerületi önkormányzat a 62. § (1) bekezdésében említett lakóépületeinek (a bennük lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek) elidegenítéséből származó - 1994. március 31. napját követően befolyó és a 62. § (5) bekezdése szerint csökkentett - bevételének ötven százalékát a fővárosi közgyűlés számláját vezető pénzintézethez, elkülönített számlára köteles befizetni.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettség az állami tulajdonú lakóépületek (a bennük lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek) elidegenítéséből származó, a kerületi önkormányzatot megillető bevételekre is vonatkozik, tekintet nélkül arra, hogy az elidegenítésről a megszűnt tanácsi szerv vagy az önkormányzat döntött-e.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt bevétel csak pályázat útján a kerületi önkormányzati tulajdonú lakóépületek (lakóépületrészek) felújítására használható fel. A juttatás feltételeit és a pályázati eljárás rendjét a fővárosi közgyűlés rendeletben határozza meg.”
4. § Az Lt. 89. §-a a következő (3)-(5) bekezdéssel egészül ki:
„(3) Az e törvényben említett vételi vagy elővásárlási jog alapján lakás és helyiségtulajdon érvényesen - ha a törvény másként nem rendelkezik - akkor szerezhető, ha a jogszabályokban előírt engedélyt (hozzájárulást) a hatáskörrel rendelkező szerv megadta.
(4) Nem gyakorolhatja a helyiségre elővásárlási jogát a bérlő, ha a szerződéskötés időpontjában adó vagy adók módjára behajtandó köztartozása vagy a társadalombiztosítási alap javára teljesítendő tartozása van.
(5) Tartási szerződés fennállása esetén a jogosult a lakást csak akkor vásárolhatja meg, ha az eltartó ahhoz írásban hozzájárult.”
5. § (1) Az Lt. 93. §-ának - az 1993. évi CXIII. törvény 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított - (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) E törvény felhatalmazása alapján az önkormányzat képviselő-testülete úgy köteles rendeletét megalkotni, hogy az a 92. § (1) bekezdésében meghatározott időpontban, illetőleg az önkormányzati lakás (helyiség) elidegenítésére vonatkozó rendelete 1994. március 31. napján lépjen hatályba.”
(2) Az Lt. 93. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:
„(3) A miniszter az állami lakás (helyiség) elidegenítésének szabályaira vonatkozó rendeletét úgy köteles megalkotni, hogy az 1994. március 31. napján hatályba lépjen.”
6. § Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény melléklete „B) Szolgáltatások” táblázatában - az 1993. évi LXXVIII. törvény (Lt.) 95. § (4) bekezdésével megállapított - a 714-11-01 szolgáltatás szám alatti „A személyi tulajdonban lévő lakásra 1989. január 1-je előtt létrejött és a törvény hatálybalépésekor fennálló bérleti jogviszony keretében hasznosított lakások bére” szövegrész helyébe a következők lépnek:
„714-11-01-ből
| A magántulajdonban lévő lakásra 1989. január 1-je előtt létrejött vagy azt folytató bérleti jogviszony keretében hasznosított lakás bére, ha arra a lakásra korábban kiköthető lakbér a kétszerese volt az állami tulajdonú lakás lakbérének | a települési önkormányzat képviselő-testülete |
714-11-01-ből
| A kényszerbérlet alapján létrejött vagy azt folytató lakásbérleti jogviszony keretében hasznosított lakás lakbére | a települési önkormányzat képviselő-testülete” |
7. § (1) E törvény - a 2. és az 5. §-a kivételével - 1994. március 31. napján lép hatályba; egyidejűleg az Lt. 78. §-ának (5) bekezdése, valamint a 92. §-ának - az 1993. évi CXIII. törvény 1. §-ával megállapított - (2) bekezdése a hatályát veszti.
(2) E törvény 2. és 5. §-a a kihirdetése napján lép hatályba.