(2) A Szerződő Felek csak a jelen Egyezmény rendelkezéseinek kiegészítése, vagy az ebben foglalt elvek alkalmazásának elősegítése végett köthetnek egymás között kétoldalú vagy többoldalú megállapodásokat.

(3) Amennyiben két vagy több Szerződő Fél között a kiadatás egységes törvény alapján történik, a Feleknek a jelen Egyezmény rendelkezései ellenére szabadságában áll, hogy kizárólag e rendszerrel összhangban szabályozzák kölcsönös kiadatási kapcsolataikat. Ugyanez az elv alkalmazandó azon két vagy több Szerződő Fél között, amelyek mindegyikében törvény van hatályban a másik vagy a többi Fél területén kibocsátott elfogatóparancsnak a saját területükön való végrehajtásáról. Azon Szerződő Feleknek, amelyek e bekezdéssel összhangban, egymással szemben kizárják vagy a jövőben fogják kizárni a jelen Egyezmény alkalmazását, erről értesíteniük kell az Európa Tanács Főtitkárát. A Főtitkár az e bekezdés szerinti értesítésekről tájékoztatja a többi Szerződő Felet.

29. Cikk

Aláírás, megerősítés és hatálybalépés

(1) A jelen Egyezmény az Európa Tanács tagjai részére aláírásra nyitva áll. Az Egyezményt meg kell erősíteni. A megerősítési okiratokat a Tanács Főtitkáránál kell letétbe helyezni.

(2) Az Egyezmény a harmadik megerősítési okirat letétbe helyezése időpontját követő 90 nap elteltével lép hatályba.

(3) Valamennyi utóbb megerősítő aláíró vonatkozásában az Egyezmény a megerősítő okirat letétbe helyezése időpontját követő 90 nap elteltével lép hatályba.

30. Cikk

Csatlakozás

(1) Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága meghívhat bármely államot, amely nem tagja a Tanácsnak a jelen Egyezményhez való csatlakozásra, feltéve, hogy az ilyen meghívást tartalmazó határozatot a Tanács azon tagjai, amelyek megerősítették az Egyezményt, egyhangúlag elfogadták.

(2) A csatlakozás a csatlakozási okiratnak a Tanács Főtitkáránál való letétbe helyezésével történik, amely a letétbe helyezés időpontját követő 90 nap elteltével lép hatályba.

31. Cikk

Felmondás

Bármelyik Szerződő Fél, saját magára vonatkozóan, az Európa Tanács Főtitkárának értesítésével, felmondhatja a jelen Egyezményt. A felmondás az értesítésnek a Tanács Főtitkára által való kézhezvétel időpontját követő hat hónap elteltével lép hatályba.

32. Cikk

Értesítések

Az Európa Tanács Főtitkára az Európa Tanács tagjait, valamint e Szerződéshez csatlakozott valamennyi állam Kormányát értesíti az alábbiakról:

a) minden megerősítési vagy csatlakozási okirat letétbe helyezéséről;

b) a jelen Egyezmény hatálybalépésének időpontjáról;

c) a 6. Cikk (1) bekezdése és a 21. Cikk (5) bekezdése szerint tett minden nyilatkozatról;

d) a 26. Cikk (1) bekezdése szerinti minden fenntartásról;

e) a 26. Cikk (2) bekezdése szerint minden fenntartásra vonatkozó visszavonásról;

f) a 31. Cikk szerint kézhez vett minden felmondásról szóló értesítésről és az időpontról, amikor az ilyen felmondás hatályba lép.

Fentiek hiteléül az erre kellőképpen felhatalmazott alulírottak a jelen Egyezményt aláírták.

Készült Párizsban, 1957. december 13-án, angol és francia nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles, egyetlen példányban, mely az Európa Tanács levéltárában marad letétbe helyezve. Az Európa Tanács Főtitkára hiteles másolatot küld az aláíró Kormányok részére.

KIEGÉSZÍTŐ JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI KIADATÁSI EGYEZMÉNYHEZ

Az Európa Tanács tagállamai, a jelen Jegyzőkönyv aláírói,

tekintettel a Párizsban, 1957. december 13-án aláírásra megnyitott, az Európai Kiadatási Egyezményre (a továbbiakban: Egyezmény) és különösen a 3. és 9. Cikk rendelkezéseire;

tekintetbe véve, hogy az emberiség és az egyén védelmének megerősítése végett kívánatosnak mutatkozik ezen Cikkek kiegészítése,

az alábbiakban állapodtak meg:

I. Fejezet

1. Cikk

Az Egyezmény 3. Cikkének alkalmazásában nem értendőek politikai bűncselekményen az alábbiak:

a) az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1948. december 9-én elfogadott, a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában kelt egyezményben meghatározott, emberiség elleni bűntettek;

b) a hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javítására vonatkozóan Genfben, 1949-ben kelt Egyezmény 50. Cikkében, a tengeri haderők sebesültjei, betegei és hajótöröttei helyzetének javítására vonatkozóan Genfben, 1949-ben kelt Egyezmény 51. Cikkében, a hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozóan Genfben, 1949-ben kelt Egyezmény 130. Cikkében, valamint a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozóan Genfben, 1949-ben kelt Egyezmény 147. Cikkében felsorolt bűncselekmények;

c) minden hasonló jogsértés a háború jogának a jelen Jegyzőkönyv hatálybalépésekor hatályos tételeit illetően, valamint az ugyanakkor érvényes szokásjogra vonatkozó jogsértések, amelyekről a fent említett genfi Egyezmények nem rendelkeznek.

II. Fejezet

2. Cikk

Az Egyezmény 9. Cikke az alábbi szöveggel egészül ki, ily módon az Egyezmény 9. Cikke a 9. Cikk (1) bekezdése számozást kapja, és az alábbi rendelkezésekből lesz a (2), (3) és (4) bekezdés.

„(2) Nem engedélyezik azon személy kiadatását, akivel szemben a jelen Egyezményben Szerződő Félként szereplő harmadik államban a kiadatási kérelem tárgyát képező bűncselekmény vagy bűncselekmények miatt már jogerős határozatot hoztak:

a) ha a fent említett határozattal felmentették;

b) ha a szabadságvesztés büntetést vagy intézkedést, amelyet kiszabtak

(i) teljes egészében végrehajtották vele szemben,

(ii) az egészre vagy a végre nem hajtott részére egyéni kegyelemben vagy közkegyelemben részesült;

c) ha a bíróság megállapította az elkövető bűnösségét anélkül, hogy büntetést szabott volna ki.

(3) A kiadatás a (2) bekezdésben említett esetekben mégis engedélyezhető:

a) ha a bűncselekményt, amelyre vonatkozóan a határozatot hozták, a megkereső államban közfeladatot ellátó személy, intézmény vagy közérdekű jellegű dolog ellen követték el;

b) ha az a személy, akivel szemben a határozatot hozták, ő maga közfeladatot lát el a megkereső államban;

c) ha a bűncselekményt, amelyre vonatkozóan a határozatot hozták, egészében vagy részben a megkereső állam területén vagy ilyen területnek tekintett helyen követték el.

(4) A (2) és (3) bekezdés rendelkezései nem akadályozzák azon átfogóbb belső rendelkezések alkalmazását, amelyek a külföldi büntető határozatokhoz fűződő no bis in idem tilalmára vonatkoznak.”

III. Fejezet

3. Cikk

(1) A kiegészítő Jegyzőkönyv az Európa Tanács azon tagállamai részére áll nyitva aláírásra, amelyek az Egyezményt aláírták. A kiegészítő jegyzőkönyvet meg kell erősíteni, el kell fogadni, vagy jóvá kell hagyni. A megerősítési, elfogadási, jóváhagyási okiratokat az Európa Tanács Főtitkáránál kell letétbe helyezni.

(2) A kiegészítő Jegyzőkönyv a megerősítésről, elfogadásról vagy jóváhagyásról szóló harmadik okirat letétbe helyezését követő 90 nap elteltével lép hatályba.

(3) Az ezt követően megerősítő, elfogadó vagy jóváhagyó aláíró állam vonatkozásában a kiegészítő Jegyzőkönyv a megerősítési, elfogadási vagy jóváhagyási okiratok letétbe helyezését követő 90 nap elteltével lép hatályba.

(4) Az Európa Tanács tagállama nem erősítheti meg, nem fogadhatja el, nem hagyhatja jóvá ezt a kiegészítő Jegyzőkönyvet anélkül, hogy egyidejűleg vagy azt megelőzően ne erősítené meg az Egyezményt.

4. Cikk

(1) Bármely állam, amely csatlakozott az Egyezményhez, csatlakozhat a kiegészítő Jegyzőkönyvhöz, annak hatálybalépését követően.

(2) Az ilyen csatlakozás a csatlakozási okiratnak az Európa Tanács Főtitkáránál történt letétbe helyezésével történik, és a letétbe helyezést követő 90 nap elteltével lép hatályba.

5. Cikk

(1) Bármely állam az aláíráskor vagy a megerősítési, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratának letétbe helyezésekor meghatározhatja azt a területet vagy azokat a területeket, melyre nézve ezt a kiegészítő Jegyzőkönyvet alkalmazni kell.

(2) Bármely állam a megerősítésről, elfogadásról, jóváhagyásról vagy csatlakozásról szóló okmánya letétbe helyezésekor vagy bármely későbbi időpontban az Európa Tanács Főtitkárához intézett nyilatkozattal kiterjesztheti a kiegészítő Jegyzőkönyvet a nyilatkozatban meghatározott azon területre vagy azokra a területekre, amelyek nemzetközi kapcsolataiért felelős vagy amelyek nevében kötelezettségvállalásra jogosult.

(3) Az előző bekezdés szerint tett bármely nyilatkozatot, a nyilatkozatban említett bármely terület vonatkozásában

vissza lehet vonni a kiegészítő Jegyzőkönyv 8. Cikkében meghatározott eljárás szerint.

6. Cikk

(1) Bármely állam az aláíráskor vagy megerősítési, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okiratának letétbe helyezésekor úgy nyilatkozhat, hogy nem fogadja el az I. vagy a II. Fejezetet.

(2) Bármely Szerződő Fél visszavonhatja az előző bekezdés szerint tett nyilatkozatát, az Európa Tanács Főtitkárához intézett nyilatkozattal, amely a kézhezvétel napjától hatályos.

(3) E kiegészítő Jegyzőkönyv rendelkezéseivel kapcsolatban semmilyen más fenntartás nem tehető.

7. Cikk

Az Európa Tanács Bűnügyi kérdésekkel foglalkozó Európai Bizottsága folyamatosan tájékoztatást kap a kiegészítő Jegyzőkönyv alkalmazásáról, és megtesz minden szükséges lépést, hogy megkönnyítse a Jegyzőkönyv végrehajtásából eredő problémák baráti rendezéssel történő megoldását.

8. Cikk

(1) Bármely Szerződő Fél saját magára nézve felmondhatja a kiegészítő Jegyzőkönyvet az Európa Tanács Főtitkárához intézett értesítéssel.

(2) A felmondás hat hónappal azt követően lép hatályba, hogy a Főtitkár az értesítést kézhez vette.

(3) Az Egyezmény felmondása automatikusan együtt jár a kiegészítő Jegyzőkönyv felmondásával.

9. Cikk

Az Európa Tanács Főtitkára értesíti a Tanács tagjait és az Egyezményhez csatlakozott valamennyi Államot

a) minden aláírásról;

b) minden megerősítési, elfogadási, jóváhagyási vagy csatlakozási okirat letétbe helyezéséről;

c) a 3. Cikk szerinti minden hatálybalépésről;

d) az 5. Cikk rendelkezései szerint kézhez vett nyilatkozatokról, és az ilyen nyilatkozat visszavonásáról;

e) a 6. Cikk (1) bekezdésének rendelkezései szerint tett minden nyilatkozatról;

f) bármely nyilatkozatnak a 6. Cikk (2) bekezdése rendelkezésének megfelelően eszközölt visszavonásáról;

g) a 8. Cikkben foglalt rendelkezések szerint kézhez vett értesítésről és a felmondás hatálybalépésének napjáról.