14. Cikk

Specifikus védelem

A jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseitől és különösen a 27. Cikktől függetlenül, és a mezőgazdasági termékek különös érzékenységére tekintettel, ha a jelen Megállapodás szerint nyújtott koncessziók alapján folyó kereskedelem súlyos zavart okoz a másik Fél piacán, a Feleknek haladéktalanul konzultációkat kell kezdeniük a megfelelő megoldás kidolgozása céljából. Az érintett Fél - ha a körülmények megkövetelik - megteheti az általa szükségesnek ítélt intézkedéseket egy meghatározott időre, vagy addig, amíg a piaci zavarok fennállnak, vagy amíg közös megoldást találnak.

A jelen intézkedések nem vezethetnek rosszabb piacrajutási feltételekhez a másik Fél országából származó termékek esetében, mint azok a feltételek, amelyeket harmadik országokra alkalmaznak a legnagyobb kedvezmény elve alapján.

15. Cikk

Egészségügyi és növényegészségügyi intézkedések

A Felek az állat-, növényegészségügyi és egészségügyi előírásokat diszkriminációmentesen alkalmazzák, és nem vezetnek be semmiféle olyan új intézkedést, amely szükségtelenül korlátozza a kereskedelmet.

III. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

16. Cikk

Származási szabályok és vámügyi együttműködés

1. A 3. Számú Jegyzőkönyv rögzíti a származási szabályokat és az ezekhez kapcsolódó adminisztratív együttműködés módszereit.

2. A Felek megfelelő intézkedéseket tesznek - beleértve a Vegyesbizottság által történő rendszeres felülvizsgálatokat és az adminisztratív együttműködésre vonatkozó megállapodásokat - annak érdekében, hogy a 3. Számú Jegyzőkönyv és a Megállapodás 3-9., 12., 17. és 27. Cikkei rendelkezéseit hatékonyan és harmonikusan alkalmazzák, valamint, hogy lehetőség szerint csökkentsék a kereskedelemmel kapcsolatos formalitásokat, és kölcsönösen elfogadható megoldásokat találjanak a rendelkezések alkalmazása során felmerülő nehézségekre.

17. Cikk

Belső adózás

1. A Felek tartózkodnak minden olyan belső adójellegű intézkedéstől vagy gyakorlattól, amely közvetlenül vagy közvetve a Felek országaiból származó termékek között diszkriminációt eredményez.

2. A Felek egyikének területére exportált termékek esetében a belső adók visszatérítése nem haladhatja meg a termékekre kiszabott közvetlen vagy közvetett adók összegét.

18. Cikk

Általános kivételek

A Megállapodás nem zárja ki az importra, az exportra és a tranzitárukra olyan tilalmak és korlátozások alkalmazását, amelyek

- a közerkölcs, a közrend vagy a közbiztonság védelme,

- az emberek, állatok és a növények életének és egészségének védelme,

- a művészeti, történelmi és régészeti jellegű nemzeti értékek védelme,

- a szellemi tulajdon védelme,

- az aranyra és ezüstre vonatkozó szabályok betartása, vagy

- a környezet védelme, többek között a meg nem újítható természeti erőforrások megőrzése

érdekében indokolt, ha ezen intézkedésekre a hazai termelés vagy fogyasztás korlátozásával összefüggésben kerül sor. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem képezhetik az önkényes megkülönböztetés eszközét vagy a Felek közötti kereskedelem rejtett korlátozását.

19. Cikk

Biztonsági kivételek

A jelen Megállapodásban foglaltak közül semmi sem akadályozza meg egyik Felet sem abban, hogy bármilyen, általa szükségesnek ítélt intézkedést tegyen annak érdekében, hogy

a) megakadályozza információk alapvető biztonsági érdekeivel ellentétesen történő feltárását;

b) megvédje alapvető biztonsági érdekeit, eleget tegyen nemzetközi kötelezettségeinek, vagy érvényesítse nemzeti politikáját;

(i) a fegyver, lőszer és hadifelszerelések kereskedelme terén, feltéve, hogy ezek az intézkedések nem rontják a nem kifejezetten katonai célokat szolgáló termékek versenyfeltételeit, valamint más olyan áruk, anyagok és szolgáltatások ilyen jellegű kereskedelme terén, amelyek közvetlenül vagy közvetve a katonaság ellátását szolgálják; vagy

(ii) a biológiai, vegyi és nukleáris fegyverek vagy más nukleáris robbanóeszközök elterjedésének megakadályozása terén; vagy

(iii) háború idején vagy más súlyos nemzetközi feszültség esetén.

20. Cikk

Állami monopóliumok

1. A Felek fokozatosan kiigazítanak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot annak érdekében, hogy a Megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére biztosítsák a diszkriminációmentességet az áruk beszerzési és értékesítési feltételeit illetően a Felekhez tartozó jogalanyok között. A Vegyesbizottságot tájékoztatják az e célból hozott intézkedésekről.

2. A jelen Cikk rendelkezései minden olyan szervre vonatkoznak, amelyen keresztül a Felek illetékes hatóságai de jure vagy de facto, közvetlenül vagy közvetve felügyelik, meghatározzák, illetőleg érzékelhetően befolyásolják a Felek közötti importot, exportot. Ezen rendelkezések hasonlóképpen vonatkoznak az állam által másokra átruházott monopóliumokra is.

21. Cikk

Fizetések

1. A Felek közötti kereskedelemmel kapcsolatos, konvertibilis valutában történő fizetések, és az ilyen fizetések átutalása a Feleknek a hitelező székhelye szerinti államba, mindenféle korlátozástól mentesek.

2. A Felek tartózkodnak bármely valutáris vagy adminisztratív korlátozástól az olyan, árukereskedelemhez kapcsolódó rövid és középtávú hitelek nyújtásánál, törlesztésénél vagy felvételénél, amelyekben rezidens vesz részt.

3. A 2. ponttól függetlenül mindaddig, amíg a Felekre nézve alkalmazandó nem lesz a Nemzetközi Valutaalap Alapokmányának VIII. Cikke, a Felek fenntartják maguknak a jogot, hogy az árukereskedelemhez kapcsolódó rövid és középtávú hitelnyújtásra vagy -felvételre - a Nemzetközi Valutaalapban elfoglalt státusuknak megfelelő mértékben - valutáris korlátozásokat alkalmazzanak, feltéve, hogy ezeket a korlátozásokat a termékek származása tekintetében diszkriminációmentesen, illetve nemcsak meghatározott termékekre vagy termékcsoportokra alkalmazzák.

A korlátozások csak korlátozott ideig alkalmazhatók, és azokat meg kell szüntetni, amikor a feltételek többé már nem indokolják fenntartásukat. A Felek haladéktalanul tájékoztatják a Vegyesbizottságot az ilyen intézkedések bevezetéséről és azok bármely módosításáról.

22. Cikk

A vállalkozásokkal kapcsolatos versenyszabályok

1. A Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érinthetik a Felek közötti kereskedelmet, összeegyeztethetetlenek a következők:

a) vállalkozások közötti minden olyan megállapodás, társulásaik által hozott döntés és közöttük egyeztetett gyakorlat, amelynek a célja vagy a hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása;

b) egy vagy több vállalkozás által az erőfölénnyel való visszaélés a Felek területének egészén vagy jelentős részén.

2. Az 1. pont rendelkezései minden vállalkozás tevékenységére vonatkoznak, beleértve az olyan vállalatokat és azokat a vállalkozásokat, amelyek számára a Felek különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak.

Az általános gazdasági érdeket képező szolgáltatásokat nyújtó vagy jövedelemtermelő monopóliumjellegű vállalkozások az 1. pont rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak, amennyiben e rendelkezések alkalmazása nem gátolja de jure vagy de facto a rájuk ruházott meghatározott közfeladatok teljesítését.

3. A II. fejezet tárgyi hatálya alá tartozó termékek esetében a jelen Cikk 1. a) pontjában foglalt rendelkezések nem vonatkoznak az olyan megállapodásokra, határozatokra és gyakorlatokra, amelyek a nemzeti piac szabályozásának szerves részét képezik.

4. Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy egy adott gyakorlat ellentétes e Cikk 1., 2. és 3. pontjával, és az ilyen gyakorlat e Fél érdekeinek súlyos kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, vagy hazai iparának anyagi kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, megfelelő intézkedéseket tehet a 31. Cikkben rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.

23. Cikk

Állami támogatás

1. A két Fél által vagy állami forrásokból bármilyen formában nyújtott támogatás, ami bizonyos vállalkozások vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítésével torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, összeegyeztethetetlen a jelen Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érintheti a két Fél közötti kereskedelmet.

2. Az 1. pont rendelkezései nem vonatkoznak azokra a termékekre, amelyek a II. fejezet hatálya alá tartoznak.

3. A Vegyesbizottság a jelen Megállapodás hatálybalépésétől számított három éven belül elfogadja azon szempontokat, amelyek alapján az 1. ponttal ellentétes gyakorlatokat megítélik, valamint azok alkalmazási rendjét.

4. A Felek biztosítják az állami támogatások áttekinthetőségét, többek között azzal, hogy évente jelentést tesznek a Vegyesbizottságnak a támogatások teljes összegéről és megoszlásáról, valamint kérésre tájékoztatják a Vegyesbizottságot a támogatási rendszerekről és az állami támogatás egyes konkrét eseteiről.

5. Ha bármely Fél úgy véli, hogy egy adott gyakorlat

- ellentétes az 1. pont előírásaival és a 3. pontban hivatkozott alkalmazási rend alapján az esettel nem foglalkoznak megfelelően, vagy

- ilyen szabályok hiányában, és amennyiben a gyakorlat e Fél érdekeiben súlyos kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, vagy hazai iparának anyagi kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget,

megfelelő intézkedéseket tehet a 31. Cikkben rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.

Ilyen intézkedések megtételére azonban csak az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény, valamint bármely, annak keretei között megtárgyalt, a Felek között alkalmazandó, vonatkozó megállapodások által rögzített eljárásokkal és feltételekkel összhangban van lehetőség.

24. Cikk

Kormányzati beszerzések

1. A Felek a jelen Megállapodás egyik céljának tekintik kormányzati beszerzési piacaik liberalizálását.

2. A Felek kialakítják a kormányzati beszerzésekre vonatkozó szabályozásaikat, hogy a másik Fél szállítói számára legkésőbb a jelen Megállapodásban hivatkozott átmeneti időszak végére lehetővé tegyék kormányzati beszerzéseik piacán a szerződés-odaítélési eljárásokban való részvételt, az 1987. február 2-i kiegészítő jegyzőkönyvvel módosított 1979. április 12-i GATT Kormányzati Beszerzési Egyezmény előírásainak megfelelően.

3. A Vegyesbizottság megvizsgálja a jelen Cikk céljainak elérésével kapcsolatos fejleményeket, és gyakorlati megoldásokat javasolhat a jelen Cikk 2. pontjában foglalt rendelkezések megvalósítására a szabad piacrajutás, az áttekinthetőség, valamint a jogok és kötelezettségek teljes egyensúlyának biztosítása érdekében.

4. A jelen Cikk 3. pontjában foglalt vizsgálat során a Vegyesbizottság, különösen a nemzetközi kapcsolatokban e téren bekövetkezett fejleményekre tekintettel, megvizsgálhatja a 2. pont szerinti piacnyitás körének és mértékének növelési lehetőségét.

5. A Felek törekednek arra, hogy csatlakozzanak az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény keretében a vonatkozó kormányzati beszerzések tárgyában létrehozott megállapodásokhoz.