9. § A 6-8. §-okban meghatározott szerveken kívüli, további szervek megalakításáról az alapszabály rendelkezik.
Az országos szervezet
10. § (1) Az országos szervezet a kamara
a) országos képviseleti szervéből,
b) az elnökségből,
c) a felügyelő bizottságból,
d) az etikai bizottságból [a b)-d) pont szerinti szervek a továbbiakban együtt: ügyintéző szervek]
áll.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az alapszabály más ügyintéző vagy egyéb szerv, illetőleg szakmai bizottság felállításáról is rendelkezhet.
(3) Az országos szervezet tisztségviselői:
a) az elnökség tagjai,
b) a felügyelő bizottság elnöke,
c) az etikai bizottság elnöke,
d) az alapszabály szerint szervezett állandó bizottság elnöke.
(4) Az elnökség tagjai:
a) az elnök,
b) az alelnök,
c) a főtitkár, valamint
d) a területi szervek elnökei közül választott hat tag.
11. § (1) A kamara országos képviseleti szerve a területi közgyűlés által választott küldöttekből álló küldöttközgyűlés (a továbbiakban: küldöttközgyűlés). A küldöttközgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
a) a kamara alapszabályának, a szakmai irányelveknek, valamint az állatorvos-etikai szabályzatnak a megalkotása és módosítása,
b) országos tisztségviselőinek, az országos etikai bizottság és a felügyelő bizottság tagjainak a megválasztása,
c) az országos elnökség (a továbbiakban: elnökség) és a felügyelő bizottság éves beszámolójának az elfogadása,
d) a kamara éves költségvetésének, ennek részeként a kamarai tagsági díjnak, a tagsági díjból származó bevétel - a területi szervezet és az országos szervezet közötti - megosztása arányának, valamint a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolónak az elfogadása,
e) minden olyan ügy, amelyet e törvény vagy az alapszabály a küldöttközgyűlés hatáskörébe utal.
(2) A küldöttközgyűlés tagjai:
a) a területi szervezet tagjai által maguk közül - ha az alapszabály másként nem rendelkezik - minden megkezdett ötven tag után négy évre megválasztott, szavazati joggal rendelkező küldöttek,
b) a kamara tisztségviselői.
(3) A küldöttközgyűlés összehívására a területi közgyűlésre vonatkozó rendelkezések irányadók azzal, hogy a területi vezetőségen az elnökséget, a területi szervezet tagjain a küldöttközgyűlés tagjait kell érteni.
(4) A küldöttközgyűlés határozatképességére a területi közgyűlésre vonatkozó rendelkezések az irányadóak.
(5) A küldöttközgyűlés határozatait a szavazásra jogosult jelenlévők több mint felének egyetértő nyílt szavazatával hozza. Az alapszabály elfogadásához és módosításához a szavazásra jogosult jelenlévők kétharmadának egyetértő szavazata szükséges.
(6) A küldöttközgyűlés a törvényben, illetve az alapszabályban meghatározott feladatok ellátására megválasztja az elnökség, a felügyelő bizottság, valamint az etikai bizottság tagjait és tisztségviselőit, feltéve, ha az nem tartozik a területi szervezet közgyűlésének hatáskörébe.
12. § (1) Az elnökség ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket e törvény, az alapszabály, illetve a küldöttközgyűlés részére meghatároz. Az elnökség kizárólagos hatáskörébe tartozik, a (2) bekezdésben foglaltak kivételével:
a) a küldöttközgyűlés üléseinek összehívása,
b) a tagsági viszony felfüggesztését, illetve megszűnését elrendelő határozat elleni fellebbezés elbírálása, feltéve, ha azt nem etikai eljárás keretében hozták,
c) a 3. § b) pontja szerinti véleményezési jog gyakorlása,
d) törvény, illetve az alapszabály által meghatározott egyéb kamarai feladatok ellátása.
(2) Az elnökség kizárólagos hatáskörébe tartozó hatáskörök gyakorlását a küldöttközgyűlés magához vonhatja, illetve azok gyakorlásának szempontjait meghatározhatja.
(3) Az elnökség szükség szerint, de legalább negyedévente ülésezik.
(4) Az elnökség határozatképességére és határozathozatalára a 6. § (3)-(4) bekezdéseiben foglalt rendelkezések az irányadók.
(5) Az országos szervezetet az elnök, akadályoztatása esetén - az alapszabályban meghatározott körben - az alelnök képviseli.
(6) A főtitkár az alapszabályban meghatározott körben képviseli az országos szervezetet, továbbá ellátja az alapszabályban meghatározott feladatokat.
13. § (1) Az országos etikai bizottság, illetőleg a felügyelő bizottság az elnökből, valamint az alapszabályban meghatározott számban megválasztott további tagokból áll.
(2) Az országos szervezet etikai bizottsága tesz javaslatot az állatorvos-etikai szabályzatra, lefolytatja az etikai eljárást, valamint ellátja az alapszabályban meghatározott egyéb feladatokat.
(3) A felügyelő bizottság ellenőrzi a kamara működésére, gazdálkodására, pénzügyi-számviteli rendjére vonatkozó jogszabályok és belső szabályok érvényesülését az országos, illetve a területi szerveknél és tisztségviselőknél. Az ellenőrzés során a felügyelő bizottságot megillető jogosultságokat az alapszabály határozza meg azzal, hogy a felügyelő bizottság részére tájékoztatás adásának kötelezettségét nem korlátozhatja.
(4) Az etikai bizottság, valamint a felügyelő bizottság ügyrendjét saját maga állapítja meg.
IV. Fejezet
A KAMARA TISZTSÉGVISELŐINEK VÁLASZTÁSA, VISSZAHÍVÁSA
14. § (1) A kamara tisztségviselőit a kamara tagjai közül - amennyiben az alapszabály vagy az alakuló közgyűlés eltérően nem rendelkezik - négyéves időtartamra, titkosan választják. Azonos tisztségre a kamarai tag legfeljebb két egymást követő alkalommal választható meg. Tisztségviselőnek csak büntetlen előéletű személy választható meg.
(2) A tisztségviselők megbízatása az új tisztségviselők megválasztásának a napján szűnik meg.
(3) Ha tisztségviselő megbízatása az (1) bekezdésben meghatározott időtartam lejárta előtt szűnik meg, a választásra jogosult szerv - az eredeti alapszabály eltérő rendelkezése hiányában - a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg az új tisztségviselőt.
(4) Amennyiben a tisztségviselő megválasztása a küldöttközgyűlés hatáskörébe tartozik, a (3) bekezdés szerinti választás céljából a küldöttközgyűlést - az alapszabály eltérő rendelkezése hiányában - a megbízatás megszűnésétől számított negyvenöt napon belüli időpontra össze kell hívni.
15. § (1) Kamarai tisztségre választható minden kamarai tag, feltéve, ha vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Összeférhetetlen a kamarai tisztség vállalásával, ha a tag
a) az állami állategészségügyi szolgálat szerveinél vezetőként közszolgálati jogviszonyban áll,
b) politikai pártban tisztséget tölt be, valamint
c) főállásban polgármesteri tisztséget tölt be.
(2) Az (1) bekezdés b), illetőleg c) pontja szerinti összeférhetetlenségi ok fennállása kérdésében - amennyiben az kétséges - a politikai párt, illetőleg a települési önkormányzat képviselő-testületének nyilatkozata az irányadó.
(3) A tisztségviselő azonos kamarai szervezeten belül csak egy tisztséget tölthet be.
(4) A területi szervezet vezetőségének, az országos szervezet elnökségének, az etikai, valamint a felügyelő bizottságnak a tagjai nem lehetnek egymásnak közeli hozzátartozói [Ptk. 685. § b) pontja] és kereső foglalkozásuk során egymás alá- és fölérendeltjei.
(5) Az (1), (3) és (4) bekezdésben megjelölt összeférhetetlenségi ok fennállásáról az érintett a megválasztása előtt köteles nyilatkozni. Nyilatkozatában egyúttal vállalja, hogy megválasztása esetén a másik tisztségéről mond le. Amennyiben az összeférhetetlenség a választást követően merül fel, az attól számított tizenöt napon belül köteles az összeférhetetlenséget megszüntetni. A megszüntetésről az érintett a választására jogosult testületet haladéktalanul tájékoztatja.
(6) Ha az érintett az összeférhetetlenségi okot az (5) bekezdésben foglalt határidőn belül nem szünteti meg, az összeférhetetlenség kimondásáról és ezzel együtt a tisztségből való visszahívásról az érintett választására jogosult szerv határoz, az országos etikai bizottság vagy felügyelő bizottság kezdeményezésére, illetve hivatalból. Az összeférhetetlenség tárgyában hozott határozattal szemben jogorvoslatnak helye nincs.
(7) Az alapszabály az (1), (3) és (4) bekezdésekben meghatározottakon kívül az összeférhetetlenség más eseteit is megállapíthatja.
16. § A kamara tisztségviselőjének megbízatása megszűnik a tisztségviselő
a) halálával,
b) lemondásával,
c) visszahívásával,
d) kamarai tagságának megszűnésével vagy felfüggesztésével,
e) az összeférhetetlenség kimondásával, valamint
f) a választás időtartamának lejártával.
V. Fejezet
A TAGSÁGI VISZONY KELETKEZÉSE, FELFÜGGESZTÉSE, MEGSZŰNÉSE
17. § (1) A kamara tagja lehet az a magyar állampolgár, illetőleg Magyarország területén letelepedési engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár is, aki
a) magyar egyetemen állatorvosi diplomát szerzett, vagy külföldi egyetemen szerzett állatorvosi diplomáját honosították, illetve egyenértékűvé nyilvánították,
b) Magyarország területén állatorvosi diplomához kötött tevékenységet folytatott, folytat vagy kíván folytatni,
c) vállalja, hogy a kamarai tagdíjat az alapszabályban meghatározott módon megfizeti, továbbá
d) az alapszabályban foglaltakat magára nézve kötelezőnek elismeri.
(2) Azt az állatorvost, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelel, a kamarai tagok névjegyzékébe kérelmére fel kell venni.
(3) Nem vehető fel tagként a kamarába
a) az etikai büntetés jogerőre emelkedésétől számított két évig az, akivel szemben „kizárás” etikai büntetést alkalmaztak,
b) aki olyan tevékenységet folytat, amelyet jogszabály, illetőleg a kamara etikai szabályzatában foglalt állatorvos-etikai szabályok az állatorvosi tevékenységgel összeférhetetlennek minősítenek, e tevékenység folytatásának megszüntetéséig,
c) aki cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság hatálya alatt áll.
(4) A kamara elutasíthatja annak az állatorvosnak a tagfelvételi kérelmét, akivel szemben olyan etikai kifogás merül fel, amely kamarai tag esetében a tagsági viszony felfüggesztését, illetőleg kizárás etikai büntetést vonna maga után, feltéve, ha az elutasítás okaként megjelölt cselekmény vagy mulasztás elkövetésétől két év még nem telt el.
(5) Az alapszabály a (3) bekezdés a) és b) pontjaiban, valamint a (4) bekezdésben foglaltaktól kedvezőbb feltételeket is megállapíthat.
18. § (1) Az állatorvos a kamara azon területi szervezeténél kérheti tagfelvételét, amelynek illetékességi területén magán-állatorvosi tevékenységet folytat, illetve kíván folytatni. Az az állatorvos, aki a tagfelvétel időpontjában kamarai tagsághoz kötött tevékenységet nem folytat és nem is kíván folytatni, tagfelvételét a lakóhelye, a tartózkodási helye szerint illetékes vagy annál a területi kamarai szervezetnél kérheti, amelynek területén bármikor kamarai tagsághoz kötött tevékenységet folytatott.