a) az éves bruttó kötelezettségét,
b) az 5. § (2) bekezdése szerint elszámolható módon és mértékben felmerült kötelezettségcsökkentő tételek éves összegét,
c) az a) és b) pont szerinti összegek különbözeteként megállapított éves nettó kötelezettségét
maga állapítja meg, és vallja be az állami adóhatóságnak benyújtandó éves adóbevallás keretében.
(2) A tárgyévben gyakorlati képzést nem szervező hozzájárulásra kötelezettnek az I. félévre vonatkozóan szakképzési hozzájárulási előleget kell fizetnie.
(3) Az előleg mértéke a tárgyfélévi bruttó kötelezettség azzal, hogy az 5. § (2) bekezdése szerinti kötelezettségcsökkentő tételek időarányosan az előleg befizetésénél figyelembe vehetők.
(4) Az előleg összegét a hozzájárulásra kötelezett maga állapítja meg, és vallja be az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényben (a továbbiakban: Art.) a rá vonatkozóan előírt időpontban elkészített havi, évközi, illetőleg éves bevallásban. Az előleget az állami adóhatóságnál vezetett szakképzési hozzájárulás beszedési számlára az első félévet követő hó 20. napjáig kell befizetni.
(5) A befizetett előleg és az éves nettó kötelezettség különbözetét a tárgyévet követő év február hó 15. napjáig kell befizetni, illetőleg többletbefizetést ettől az időponttól lehet visszaigényelni.
(6) A gyakorlati képzést nem szervező hozzájárulásra kötelezett tekintetében a szakképzési hozzájárulás bevallási, befizetési és elszámolási kötelezettség e törvény által nem szabályozott kérdéseiben, valamint a kötelezettség teljesítésének ellenőrzése tekintetében az Art. rendelkezéseit kell alkalmazni.
7. § (1) A szakképzési hozzájárulási kötelezettség teljesítésének módját - a törvény rendelkezéseinek keretei között - a hozzájárulásra kötelezett választja meg.
(2) A törvényben előírt módon teljesített szakképzési hozzájárulást egyéb ráfordításként kell elszámolni.
(3) Fejlesztési támogatásként tárgyi eszköz is átadható. A fejlesztési támogatásként átadott tárgyi eszköz - a 4. § (2) bekezdésének d), valamint az 5. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott mértékig - jogszabályon alapuló eszközátadásnak minősül. A fejlesztési támogatásként átadott tárgyi eszköznek az Sztv. szerint megállapított átadáskori nyilvántartási (nettó) értékét lehet csak figyelembe venni kötelezettségcsökkentő tételként.
(4) A fejlesztési támogatás nyújtásának a tárgyév december hó 31. napjáig lehet eleget tenni.
(5) A gyakorlati képzés szervezését év közben kezdő hozzájárulásra kötelezettnek a gyakorlati képzés megkezdése időpontjától számított időszakra vonatkozóan a 4. § szerint kell eljárnia.
(6) A gyakorlati képzés szervezését év közben megszüntető hozzájárulásra kötelezett éves hozzájárulási kötelezettségének elszámolásánál és pénzügyi rendezésénél a 4. §-ban foglaltak szerint jár el az egész évre vonatkozóan.
MÁSODIK RÉSZ
A szakképzés fejlesztésének támogatása
8. § (1) Az Flt.-ben meghatározott Munkaerőpiaci Alap szakképzési alaprésze (a továbbiakban: szakképzési alaprész) - figyelembe véve a (2)-(5) bekezdésekben foglaltakat is -
a) a hozzájárulásra kötelezettnél,
b) a szakképző iskolában,
c) az Szt. 53. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján a munkaerőfejlesztő és -képző központban, valamint
d) a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 1. számú mellékletében felsorolt és akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést folytató felsőoktatási intézményben
az Szt. hatálya alá tartozó - állam által elismert - szakképesítés megszerzésére szervezett szakképzés tárgyi feltételeinek a fejlesztésére irányuló beruházások támogatására (a továbbiakban: beruházási célú támogatás) használható fel.
(2) A beruházási célú támogatás odaítélése nyilvános pályázat alapján történik.
(3) A szakképzési alaprészből hozzá kell járulni a Nemzeti Szakképzési Intézet szakképzés érdekében végzett fejlesztő tevékenységéhez, valamint biztosítani szükséges az Európai Unió szakképzési programjaihoz való csatlakozás hazai pénzügyi forrását.
(4) Az Szt. 5. §-ának (3) bekezdése szerinti miniszter által - a feladatai ellátására - működtetett fejlesztő-szolgáltató intézetnek támogatás nyújtható a szakképzés korszerűsítéséhez szükséges tananyagfejlesztéshez és központi programok kidolgozásához. Támogatás nyújtható továbbá a gazdasági kamarának - a szakképző iskolai tanuló gyakorlati képzésével összefüggő - az Szt.-ben meghatározott feladatai ellátásához, ha azt az Szt. 19/A. §-ának (2) bekezdése vagy a 30. §-ának (4) bekezdése szerint látja el.
(5) A szakképzési alaprészből - kérelem alapján - támogatás adható a főtevékenységként gyakorlati képzést végző gazdasági társaság tanműhelyében gyakorlati képzésben részesülő szakképző iskolai tanuló alapképzése költségeinek részbeni megtérítéséhez. Az adható támogatás mértékét az Országos Szakképzési Tanács évente határozza meg.
9. § (1) Ha a hozzájárulásra kötelezett a szakképzési hozzájárulást a 4. § (1) bekezdése szerint gyakorlati képzés megszervezésével teljesíti, és a tárgyévben kifizetett - melléklet szerinti - költségei (kiadásai) önmagukban meghaladják a bruttó kötelezettség mértékét, akkor az azt meghaladó részt a szakképzési alaprészből visszaigényli, amelyet a szakképzési alaprészből a rendelkezésre álló összeg erejéig ki kell elégíteni.
(2) A visszatérítési igény negyedévenként is benyújtható, ha az (1) bekezdésben megfogalmazott feltétel várhatóan éves szinten teljesül.
(3) A kapott visszatérítést egyéb bevételként kell elszámolni.
(4) Ha a hozzájárulásra kötelezett utólagos ellenőrzéssel feltárja, hogy az (1)-(2) bekezdés szerinti visszaigénylését helytelenül állapította meg, akkor a különbözetet közvetlenül a Munkaerőpiaci Alap Kincstárnál vezetett számlájára kell befizetnie, illetőleg onnan visszaigényelnie, az alapkezelő részére a munkaügyi miniszter rendeletében meghatározott iratok egyidejű benyújtásával.
10. § (1) A szakképzési alaprész felhasználásával kapcsolatos döntés-előkészítő feladatokat az Szt.-ben szabályozott Országos Szakképzési Tanács (a továbbiakban: OSZT) látja el.
(2) Az OSZT a döntés-előkészítés keretében
a) javaslatot tesz a szakképzési alaprészen belül a központi, valamint a decentralizált pénzügyi keret elkülönítésére, a decentralizált résznek a megyék (főváros) közötti felosztására,
b) javaslatot tesz a szakképzés fejlesztéséhez adható éves támogatási keret központi részének felhasználására,
c) kiírja és értékeli a szakképzés fejlesztéséhez adható központi támogatásokra irányuló pályázatokat, javaslatot tesz a támogatásra,
d) gondoskodik az elbírált pályázatok, valamint a döntés indokolásának hozzáférhetőségéről.
(3) A megyék (főváros) javára meghatározott decentralizált rész felhasználásáról a pályázatokat a megyei (fővárosi) munkaügyi tanács írja ki, és értékeli, továbbá tesz javaslatot a támogatásra. E jogosítványainak gyakorlására szakképzési bizottságot hozhat létre.
(4) A szakképzési bizottság a megyei (fővárosi) munkaadói és munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek, valamint a szakképző iskolát fenntartó önkormányzatok és a területi gazdasági kamarák három-három képviselőjéből áll.
(5) A szakképzési bizottság tagjait a megyei (fővárosi) munkaügyi tanács javaslatára, a testület munkájában részt vevő szervezetekkel történt egyeztetést követően - hároméves időtartamra - a megyei (fővárosi) munkaügyi központ igazgatója (a továbbiakban: igazgató) kéri fel.
11. § (1) A szakképzési alaprész felhasználásáról és a támogatásról, ha
a) az OSZT tesz javaslatot, a javaslat alapján a munkaügyi miniszter,
b) a megyei (fővárosi) munkaügyi tanács vagy a szakképzési bizottság tesz javaslatot, a javaslat alapján az igazgató
dönt.
(2) A támogatás nyújtásának részletes feltételeiről szerződésben kell megállapodni.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott szerződést, ha
a) a támogatást az OSZT javasolja, a Munkaügyi Minisztérium,
b) a támogatást a megyei (fővárosi) munkaügyi tanács vagy a szakképzési bizottság javasolja, az igazgató
köti meg a támogatásban részesülővel.
12. § A megyék (főváros) javára meghatározott decentralizált résznek a szakképzés fejlesztéséhez adható támogatási kereteinek a felosztásáról az igazgató a döntést követő harminc napon belül - az OSZT által meghatározott szempontok szerint - tájékoztatást készít az OSZT számára.
13. § (1) A hozzájárulásra kötelezett a szakképzési alaprészből pályázat útján kapott beruházási célú támogatást a tőketartalékon belül elkülönítetten mutatja ki.
(2) A szakképzési alaprészből kapott beruházási célú támogatással létrehozott ingatlanra jelzálogjogot kell bejegyezni a Munkaügyi Minisztérium javára, a támogatás mértékéig.
(3) Ha a támogatásban részesülő a támogatást nem a meghatározott célra fordítja, vagy a kapott támogatással megvalósított létesítményt a szerződésben meghatározott idő előtt megszünteti, illetőleg azt nem a rendeltetésének megfelelően használja, a kapott összeget visszafizetendő kölcsönként kell kezelni, és azt a támogatás felvételének időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összegében a szakképzési alaprész javára vissza kell fizetni. A visszafizetett támogatás összegével a tőketartalékot csökkenteni kell.
14. § (1) A Szakmunkásképzési, illetőleg a Szakképzési Alapból, továbbá a szakképzési alaprészből kapott beruházási célú támogatással megvalósított gyakorlati képzést szolgáló létesítményt, ha annak ilyen célú további működtetése nélkülözhetetlen és az önállóan működtethető, akkor azt az eredeti rendeltetéstől eltérő céllal működtetni nem lehet.
(2) Amennyiben a további működtetésre az (1) bekezdés szerinti lehetőség nem biztosítható, a létesítmény szükségessé váló elidegenítése esetén elővásárlási jog illeti meg a szakképző iskola fenntartóját, illetőleg azt a hozzájárulásra kötelezettet, aki a létesítményt szakképző iskolai tanulók szakképzésére tovább kívánja működtetni. Ha az elővásárlási joggal nem élnek, akkor az ingatlan vételárából a 13. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint az ingatlanhoz nyújtott támogatást vissza kell fizetni. Az ingatlanra tízéves elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni.
HARMADIK RÉSZ
Záró rendelkezés
15. § (1) Ez a törvény 1997. január 1-jén lép hatályba.
(2) A törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
a) a szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény, valamint az azt módosító 1990. évi CIII., továbbá az 1993. évi CIX. törvény,