(8) Az ÁPV Rt. a privatizációs bevételek terhére átvállalja az 1996. január 1-jével megszűnt, az agrár-tulajdonváltással összefüggő Mezőgazdasági Reorganizációs Programhoz kapcsolódó kamattámogatási kötelezettségeket.

8. § (1) A szovjet csapatkivonás révén felszabadult ingatlanok hasznosítása esetén a ráfordításokkal csökkentett (nettó) készpénzbevétel fele részben az illetékes települési önkormányzatot - ezen belül Budapesten 50-50%-ban a fővárosi, illetve a kerületi önkormányzatot - illeti meg, felerészben pedig a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(2) Az (1) bekezdésben említett ráfordításnak az őrzés-védelemmel, az állagmegóvással, a kártalanítással, az értéknövelő beruházásokkal, a környezetvédelmi károk elhárításával, a tűzszerészeti mentesítéssel, valamint az értékesítéssel kapcsolatos költségeket kell tekinteni.

(3) Az illetékes települési önkormányzat vagy - egyetértésével - a megyei önkormányzat a jelen törvény hatálybalépését követő három hónapon belül igényelheti lakáscélú, illetőleg egészségügyi és szociális célú hasznosításra alkalmas volt szovjet katonai ingatlanok tulajdonába kerülését, ha azokat korábban legalább két alkalommal nyílt pályázaton eredménytelenül megpályáztatták.

(4) Az ingatlanok tulajdonba átadása szerződéssel történik, amelynek megkötéséhez az igénylő önkormányzat köteles megjelölni az ingatlan felhasználásának célját, az ehhez szükséges beruházást, a megvalósítás és működtetés (ezen belül a fenntartás) forrását és ütemezését.

(5) A szerződésben szükséges rendelkezni arról, hogy az ingatlan felújítása és a (3) bekezdésben meghatározott célok szerinti hasznosítása három éven belül megtörténik, továbbá, hogy az átvevő gondoskodik az átvett ingatlanok környezeti kárainak elhárításáról, őrzéséről és állagának fenntartásáról. Az átvevő kötelezettségeit a szerződésben garanciákkal kell biztosítani.

(6) A tulajdonba átadás ingyenes és illetékmentes.

(7) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy az ÁPV Rt. vagyonkezelésében lévő nem értékesíthető ingatlanokat, valamint a volt szovjet laktanyákat illetően - foglalkoztatáspolitikai, szociálpolitikai, ifjúságpolitikai, iparfejlesztési célok megvalósításának elősegítésére - eseti döntést hozzon azok térítésmentes helyi önkormányzati tulajdonba adásáról.

9. § Az ÁPV Rt. 1997. december 31-ig pénzbeli térítés nélkül adja át a KVI-nek a saját, illetve a hozzárendelt vagyonába tartozó, de az Alkotmánybíróság, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szervei, továbbá az Országgyűlési Biztosok Hivatalának elhelyezésére szolgáló és használatukban lévő ingatlanokat, valamint külön törvény szerint az állam tulajdonából ki nem adható műemléki ingatlanokat.

10. § A KVI vagyonkezelésében lévő kincstári vagyon átmeneti vagy tartós hasznosításából, értékesítéséből származó - kiadásokkal csökkentett - bevétel a központi költségvetés központosított bevételét képezi. 850 millió forint a KVI javaslatára, a pénzügyminiszter egyedi hozzájárulása alapján, a vagyonhasznosítással, illetve a vagyongazdálkodással kapcsolatos, az állami feladatellátással összefüggő kiadásokra fordítható. Ezen belül a KVI vezérigazgatója 30 millió forintig ügyletenként - de éves szinten legfeljebb 300 millió forintig - dönt. A KVI vezérigazgatója ezen döntéseiről a pénzügyminisztert negyedévente utólag tájékoztatja.

11. § (1) A központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő ingatlan értékesítésének ellenértékéből - a költségvetési szerv felügyeletét ellátó szerv vezetőjének javaslatára - a pénzügyminiszter határozza meg jogcímenként a költségvetési szerv által a teljesítendő köztartozás kiegyenlítésére, továbbá az építési-beruházásra, ingatlanvásárlásra, felújításra és rekonstrukcióra felhasználható összeget. E bevételhányad nem lehet az ellenérték 50%-ánál alacsonyabb, kivéve a Honvédelmi Minisztériumot, amely az ellenértéket - köztartozásai kiegyenlítését követően - teljes egészében felhasználhatja. Ezen összeggel - amennyiben nem tervezték meg - a költségvetési szerv kiadási és bevételi előirányzata növelhető.

(2) A bevételeknek az (1) bekezdésben meghatározott hányadot meghaladó része a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(3) A központi költségvetési szerv a használatában, illetve a kezelésében lévő és a feladatai ellátásához feleslegessé váló gépeket, felszereléseket, járműveket 5 millió forint egyedi könyv szerinti bruttóértékhatárig saját hatáskörben, 5 millió forint felett a kincstári vagyon értékesítésére irányadó szabályok szerint értékesítheti. Az értékesítésből származó bevétel összegével - amennyiben nem tervezték meg - az intézmény dologi kiadások és felhalmozási kiadások előirányzatai növelhetők.

(4) Az Áht. 108. §-a (3) bekezdésében foglaltak alkalmazása során a kisösszegű követelés értékhatára 5000 forint.

(5) A kincstári vagyonnak a központi költségvetési szervek közötti, vagy a költségvetési szerv, illetve szervezeti egysége megszüntetése esetén a feladatait ellátó szervezet részére történő bérbeadásánál a pénzügyminiszter jogosult a nyilvános versenytárgyalási kötelezettség alól felmentést adni.

(6) A Kormány jogosult, hogy - a Magyar Honvédség szervezeti átalakulásával összhangban - a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő, feleslegessé váló ingatlanok hasznosítására - elsősorban szociális, kulturális, oktatási és foglalkoztatáspolitikai célra - eseti döntést hozzon, amennyiben az ingatlan nyilvános versenytárgyaláson történő értékesítése eredménytelen volt. E döntés vonatkozhat az ingatlan térítésmentes, illetve kedvezményes önkormányzati tulajdonba adására is. Az így sem hasznosítható ingatlanokat a KVI részére - megállapodás alapján - át kell adni.

12. § A XVII. Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium fejezet, 13. cím, 3. alcím, 17. „Vasúti létszámkiváltás és vasúthálózat racionalizálás miatti műszaki fejlesztés” előirányzat-csoport 2000 millió forint előirányzatát a MÁV Rt. veheti igénybe abban az esetben, ha a társaságon belüli egyes szervezeti egységeknél végrehajtott létszámcsökkentés műszaki fejlesztéssel oldható meg. Ennek igénybevételére a MÁV Rt. által dokumentált, a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter által jóváhagyott adatok alapján kerülhet sor.

A központi költségvetési szervekkel kapcsolatos rendelkezések

13. § (1) A központi költségvetési szerv a vállalkozási tevékenységéből származó, a gazdálkodás rendjét, a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön jogszabályokban foglaltak szerint megállapított eredményének 82%-át használhatja fel - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - az 1997. évi eredményelszámolás alapján, a fennmaradó 18% pedig a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(2) A vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része teljes egészében felhasználható, amelyet a központi költségvetési szerv a tárgyévben, vagy az azt követő évben jogszabályban, illetőleg az alapító okiratban meghatározott alaptevékenysége ellátásához kíván igénybe venni.

14. § (1) A központi költségvetési szervek bevételei közül

a) az intézményi ellátás díja,

b) az alkalmazottak térítése,

c) az állami (hatósági, engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési) feladatok díjbevétele,

d) az illetékjellegű bevételek

eredeti előirányzatot meghaladó többletének 50%-a saját bevételként számolható el, 50%-a pedig a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(2) Teljes egészében saját bevételként számolható el az a többletbevétel, illetve az azzal összefüggően végrehajtott előirányzat-emelés összege, amely

a) jogszabály alapján évközi díjtételemelésből,

b) jogszabály alapján saját hatáskörben végrehajtott díjmegállapításból, díjemelésből

keletkezett.

A frekvenciadíjak beszedéséből származó többletbevételek a frekvenciadíjakról szóló kormányrendeletben meghatározott mértékben számolhatók el saját bevételként.

(3) Az (1) bekezdés szerinti előirányzat-változtatást az eredeti előirányzat teljesítését követően legalább havonta, a hónap 20. napjáig kell végrehajtani és a Kincstárnak bejelenteni.

15. § (1) A központi költségvetési szervek - kivéve a Központi Edzőtáborokat, a Népstadion és Létesítményeit, a Nemzeti Sportuszodákat, valamint a Nemzeti Színházat, a Magyar Állami Operaházat, a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Magyar Nemzeti Galériát és a (4) bekezdésben foglaltak szerint a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóságot - a (2) bekezdésben felsorolt jogcímeken 1997. évben ténylegesen befolyó bevételeiknek 95%-át használhatják fel, a fennmaradó 5% pedig a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt bevételek a következők:

a) az állami feladatok ellátása során létrehozott áru és készlet értékesítésének bevétele, kivéve a tankönyvek, jegyzetek, taneszközök, valamint az egészségügyi, gyógyászati készletek, eszközök, mezőgazdasági termékek értékesítési bevételét;

b) az alaptevékenység körében végzett szolgáltatások ellenértéke, kivéve a költségvetési szervek által nyereség nélkül továbbszámlázottat; továbbá

c) az intézmények egyéb sajátos bevételei közül:

ca) a helyiségek, eszközök tartós és eseti bérbeadásának díja, kivéve a külföldön működő állami képviseletek bérletdíj bevételeit,

cb) a lízingdíjbevétel,

cc) az elhasználódott, feleslegessé vált készletek értékesítése,

cd) a vállalkozási bevételek: áruértékesítés, szolgáltatás,

ce) az egyéb bevételek;

d) a pénzügyi befektetések árfolyamnyeresége, hozama.

(3) Az (1) bekezdés szerinti, a központi költségvetés központosított bevételét képező összeg elszámolásáról a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig kell intézkedni. A havonkénti rendezéstől és befizetéstől mindaddig el lehet tekinteni, amíg a központi költségvetési szerv (2) bekezdésben foglalt összes bevétele nem éri el az eredeti kiadási előirányzat 5%-át.

(4) A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság bevételeiből 1997. évben havi 30 millió forint a központi költségvetés központosított bevételét képezi.

16. § A XV. Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium fejezet, 17. Külkereskedelmi Szolgálat címen a külszolgálatok működésére szolgáló előirányzatból 1997. június 30-ig teljesíthető kifizetés. Az előirányzat fel nem használt része a X. Miniszterelnökség fejezet, 10. cím, 2. alcím, 4. előirányzat-csoport „Külszolgálat” céltartalékot növeli.

17. § (1) A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 9/A. §-ának (2) bekezdése szerinti, egy főre megállapított hallgatói normatíva 65 000 forint/év, a doktori képzésben résztvevők egy főre megállapított támogatási normatívája 348 000 forint/év.