(2) Politikai államtitkár meghatározott feladat elvégzésére is kinevezhető.

(3) A politikai államtitkár tekintetében - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a munkáltatói jogokat a miniszterelnök, illetve a miniszter gyakorolja.

(4) A politikai államtitkár a hatáskörének gyakorlásáért a miniszternek, illetőleg a miniszterelnöknek felelősséggel tartozik.

(5) A politikai államtitkárt akadályoztatása esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója által kijelölt állami vezető helyettesíti.

19. § A politikai államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A miniszterelnök a javaslatának megtétele előtt kikéri a miniszter véleményét.

20. § A politikai államtitkár kártérítési felelősségére, illetve a politikai államtitkárnak okozott kár megtérítésére a 15. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a vizsgálóbiztos és az eljáró bizottság tagja a miniszterelnök által felkért, legalább politikai államtitkári megbízatást betöltő állami vezető.

21. § (1) A politikai államtitkár megbízatása a Kormány megbízatásának a megszűnéséig tart, azonban a politikai államtitkár az új Kormány megalakulásáig hivatalban marad.

(2) A politikai államtitkár megbízatása az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően megszűnik:

a) lemondásával,

b) felmentésével,

c) halálával,

d) választójogának elvesztésével,

e) összeférhetetlenségének megállapításával.

22. § A politikai államtitkár a miniszter, valamint a miniszterelnök útján a köztársasági elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával - tizenöt és harminc nap közötti lemondási idő megjelölésével - bármikor lemondhat megbízatásáról. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.

23. § A politikai államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök menti fel. A miniszterelnök a javaslatának megtétele előtt kikéri a miniszter véleményét.

24. § Ha a politikai államtitkár megbízatása a 21. § (2) bekezdése a) pontja alapján, valamint c)-d) pontja alapján szűnik meg, ennek tényét a köztársasági elnök állapítja meg.

III. Fejezet

A SZAKMAI VEZETŐK

A közigazgatási államtitkár

25. § (1) A közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a minisztérium hivatali szervezetét. A közigazgatási államtitkárnak a politikai államtitkár csak a minisztert helyettesítő jogkörében adhat utasítást.

(2) A közigazgatási államtitkár tekintetében a munkáltatói jogokat - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a miniszter gyakorolja.

26. § A közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök határozatlan időre nevezi ki. A miniszterelnök előterjesztését a miniszter javaslata alapján teszi meg.

27. § (1) A közigazgatási államtitkár közszolgálati jogviszonya a 21. § (2) bekezdésének a)-e) pontjában felsorolt okok alapján, illetőleg hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel, továbbá a 3. § (6) bekezdésében foglalt esetben szűnik meg.

(2) Ha a közigazgatási államtitkár közszolgálati jogviszonya a 21. § (2) bekezdésének a), illetve c)-d) pontjai, valamint a 3. § (6) bekezdése alapján szűnik meg, ennek tényét a köztársasági elnök állapítja meg.

(3) A közigazgatási államtitkár közszolgálati jogviszonyának megszűnése esetén az új közigazgatási államtitkár személyére a javaslatot a miniszterelnök harminc napon belül teszi meg.

28. § (1) A közigazgatási államtitkár - a miniszter, valamint a miniszterelnök útján - a köztársasági elnökhöz intézett írásbeli nyilatkozatával bármikor, harmincnapos lemondási idő megjelölésével lemondhat a közszolgálati jogviszonyáról. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.

(2) A közigazgatási államtitkár lemondása esetén három hónapon keresztül havi illetményének megfelelő összegű juttatásra jogosult.

(3) Ha a közigazgatási államtitkár a (2) bekezdés szerinti időtartam alatt újabb állami vezetői megbízást kap, a juttatás csak arra az időre illeti meg, amíg állami vezetői megbízatást nem töltött be.

(4) A közigazgatási államtitkár írásbeli kérelmére a juttatást, illetve annak még fennmaradt részét egy összegben kell kifizetni, a kérelem kézhezvételétől számított tizenöt napon belül.

29. § (1) A közigazgatási államtitkárt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök menti fel. A miniszterelnök előterjesztését a miniszter javaslata alapján teszi meg. A felmentést - kivéve, ha arra nyugállományba helyezés miatt kerül sor - nem kell megindokolni.

(2) A közigazgatási államtitkár számára felmentését megelőzően - kivéve, ha arra nyugállományba helyezése miatt kerül sor - képzettségének, végzettségének megfelelő vezető beosztást kell felajánlani valamely központi közigazgatási szervnél.

(3) Ha a közigazgatási államtitkár a felajánlott vezető beosztást elfogadja, az új kinevezésétől (megbízatásától) számított hat hónapon át megilleti a korábbi illetménye és az új illetménye különbségének összege, ha az előbbi magasabb volt.

(4) Ha a közigazgatási államtitkár a felajánlott állást nem fogadja el, hat hónapi felmentési idő illeti meg, amelynek időtartama alatt a munkavégzési kötelezettség alól mentesül.

(5) A közigazgatási államtitkárt felmentése esetén - kivéve, ha a felmentésre nyugállományba helyezése miatt kerül sor - a felmentési időre járó illetményén túl végkielégítés illeti meg.

(6) Végkielégítés címén a Ktv. 19. §-a szerinti összegre, továbbá ezen túlmenően, ha a közigazgatási vagy helyettes államtitkárként eltöltött ideje együttesen

a) a három évet nem haladja meg, hathavi,

b) a három évet meghaladja, tizenkét havi

illetményének megfelelő összegre jogosult.

(7) Ha a közigazgatási államtitkár felmentésére nyugállományba helyezése miatt kerül sor, a (4) bekezdés szerinti feltételekkel hat hónapi felmentési idő illeti meg.

30. § (1) A fegyelmi vétséget elkövető közigazgatási államtitkárral szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) megrovás,

b) a megemelt alapilletménynek az illetményrendszer szerinti illetményre történő csökkentése,

c) személyi illetmény visszavonása,

d) a Ktv.-ben meghatározott külön juttatás csökkentése, megvonása,

e) hivatalvesztés.

(2) A közigazgatási államtitkár fegyelmi ügyében érdemi határozatot hozó háromtagú fegyelmi tanács elnöke a miniszter, tagjai pedig - a miniszter javaslata alapján, a miniszterelnök által felkért - az eljárás alá vonttal azonos megbízatású köztisztviselők.

(3) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a hivatalvesztést a fegyelmi tanácsnak a miniszterelnök útján előterjesztett javaslatára a köztársasági elnök mondja ki.

(4) A fegyelmi tanács hivatalvesztés büntetés kiszabására irányuló javaslatát - amely együtt jár a közigazgatási államtitkár állásából való felfüggesztéssel - a közigazgatási államtitkár részére kézbesíteni kell. A közigazgatási államtitkár a javaslattal szemben a Ktv. szabályai szerint munkaügyi bírósághoz fordulhat. A bíróság jogerős döntéséig a javaslat nem terjeszthető a miniszterelnök elé.

31. § A Ktv. kizáró rendelkezése hiányában a közigazgatási államtitkár köztisztviselői jogviszonyára az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ktv.-t kell alkalmazni.

A helyettes államtitkár

32. § (1) A helyettes államtitkár a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja a minisztérium - miniszter által feladatkörébe utalt - szervezeti egységeinek munkáját, és dönt a hatáskörébe utalt ügyekben. A helyettes államtitkár tevékenységét a közigazgatási államtitkár irányítása alapján végzi.

(2) A miniszter által kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti a közigazgatási államtitkárt, ha az akadályoztatva van feladata ellátásában, a minisztert azonban nem helyettesítheti.

(3) A helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár által kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti.

33. § (1) A helyettes államtitkárt a közigazgatási államtitkár javaslatára a miniszter nevezi ki, határozatlan időre.

(2) A minisztérium feladataihoz igazodóan a helyettes államtitkárok számát minisztériumonként a Kormány állapítja meg.

(3) A helyettes államtitkár tekintetében a munkáltatói jogokat - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a közigazgatási államtitkár gyakorolja.

34. § (1) A helyettes államtitkár közszolgálati jogviszonya a 21. § (2) bekezdésének a)-e) pontjában felsorolt okok alapján, valamint hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel, továbbá a 3. § (6) bekezdésében foglalt esetben szűnik meg.

(2) Ha a helyettes államtitkár közszolgálati jogviszonya a 21. § (2) bekezdésének a), illetőleg c)-d) pontja, valamint a 3. § (6) bekezdése alapján szűnik meg, ennek tényét a miniszter állapítja meg.

35. § A helyettes államtitkár - a közigazgatási államtitkár útján - a miniszterhez intézett írásbeli nyilatkozatával - harmincnapos lemondási idő megjelölésével - bármikor lemondhat közszolgálati jogviszonyáról. A lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges. A lemondásra egyebekben a 28. §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

36. § A helyettes államtitkárt a közigazgatási államtitkár javaslatára a miniszter menti fel. A helyettes államtitkár felmentésére egyebekben a 29. §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

37. § A fegyelmi vétséget elkövető helyettes államtitkárral szemben a 30. § (1) bekezdésében meghatározott fegyelmi büntetések szabhatók ki. A 30. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti hivatalvesztést a fegyelmi tanács javaslatára a miniszter mondja ki.

38. § (1) A Ktv. kizáró rendelkezése hiányában a helyettes államtitkár köztisztviselői jogviszonyára az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ktv.-t kell alkalmazni.

(2) A tárca nélküli miniszter hivatalának vezetőjére a helyettes államtitkárra irányadó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

A Miniszterelnöki Hivatal vezetői

39. § (1) A Miniszterelnöki Hivatal élén - a miniszterelnök előterjesztésének megfelelően - miniszter vagy közigazgatási államtitkár áll. A Miniszterelnöki Hivatalban abban az esetben is, ha a Hivatalt miniszter vezeti, közigazgatási államtitkár, politikai és helyettes államtitkárok működnek.

(2) A politikai államtitkárra egyebekben a 18-24. §-t, a közigazgatási államtitkárra a 25-31. §-t, a helyettes államtitkárra pedig a 32-38. §-t kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ha a Hivatal élén közigazgatási államtitkár áll, a minisztert egyébként megillető jogköröket a miniszterelnök gyakorolja.

IV. Fejezet

Az állami vezetőket megillető juttatások

40. § (1) A Kormány tagja és a politikai államtitkár (a továbbiakban: politikai tisztséget betöltő vezető) társadalombiztosítási jogállására a közszolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó szabályok irányadók azzal, hogy illetménye társadalombiztosítási járulék, egészségügyi hozzájárulás, továbbá egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék alapjául szolgáló jövedelem.

(2) A politikai tisztséget betöltő vezető megbízatásának időtartama - ideértve a 43. § (1) bekezdésében meghatározott ellátás időtartamát is - közszolgálati jogviszonyban töltött időnek, illetőleg nyugdíjra jogosító szolgálati időnek számít.