(6) A Tv. 7. §-a a következő (5)-(7) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az adózás előtti eredmény csökkentéseként az adomány

a) teljes összege, de legfeljebb az adózás előtti eredmény 20 százaléka érvényesíthető közhasznú szervezet támogatása és közérdekű kötelezettségvállalás esetén,

b) másfélszerese, de legfeljebb az adózás előtti eredmény 20 százaléka érvényesíthető kiemelkedően közhasznú szervezet támogatása esetén.

(6) Az (5) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott mérték együttesen nem haladhatja meg az adózás előtti eredmény 25 százalékát.

(7) Az (1) bekezdés z) pontja alapján az adózó akkor csökkentheti az adózás előtti eredményt, ha rendelkezik a közhasznú szervezet, a kiemelkedően közhasznú szervezet, a közérdekű kötelezettségvállalás szervezője által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, az adomány összegét és a támogatott célt, továbbá - közhasznú szervezet, kiemelkedően közhasznú szervezet esetében - a közhasznúsági kategóriát és a besorolásról rendelkező bírósági határozat számát.”

5. § (1) A Tv. 8. §-a (1) bekezdésének h) pontja, valamint n) pontjának bevezető rendelkezése a következők szerint módosul, egyidejűleg az n) pont a következő nd) alponttal egészül ki:

[(1) Az adózás előtti eredményt növeli:]

h) az elengedett követeléssel csökkentett hitelezési veszteség ráfordításként elszámolt összege, hitelintézetnél, befektetési vállalkozásnál ennek a kockázati céltartalékból, az általános kockázati céltartalékból bevételként elszámolt összeggel csökkentett része,”

n) a visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, az elengedett követelés, az utólag adott, nem számlázott engedmény - ide nem értve az adásvételi szerződésen alapuló, az abban előre rögzített feltételekkel adott engedményt - és az átvállalt tartozás ráfordításként elszámolt összege - az utóbbi esetben azzal, hogy ráfordításkénti elszámolásnak az átvállalt kötelezettség szerződés (megállapodás) szerinti pénzügyi rendezése (teljesítése) minősül -, kivéve, ha a támogatás, juttatás

nd) átadására jogszabály előírása alapján került sor;”

(2) A Tv. 8. §-ának (1) bekezdése a következő p) ponttal egészül ki:

[(1) Az adózás előtti eredményt növeli:]

p) az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, adóévi költségként, ráfordításként elszámolt összeg, ideértve a társasági adóhiány összegét is;”

(3) A Tv. 8. §-ának (1) bekezdése a következő r) ponttal egészül ki:

[(1) Az adózás előtti eredményt növeli:]

r) az adóévben az adózó által a gazdasági kamarákról szóló törvény előírása alapján kamarai tagdíj címen megfizetett összeg ötven százaléka, de legfeljebb tízezer forint.”

6. § (1) A Tv. 9. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az alapítvány, a közalapítvány, a társadalmi szervezet, a köztestület, az egyház, a lakásszövetkezet és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár adóalapja kettős könyvvitelt vezető esetében a vállalkozási tevékenység adózás előtti eredménye - egyszeres könyvvitelt vezető esetében a vállalkozási tevékenység eredménye -, módosítva a (2)-(5) bekezdésben foglaltakkal és figyelemmel a (6)-(8) bekezdés rendelkezéseire.”

(2) A Tv. 9. §-a (2) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(2) Csökkenteni kell az adózás előtti eredményt]

c) a 7. § (1) bekezdésének a), b), d), e), f), g), i), j), n), o), r), t), u) és z) pontja, továbbá a 7. § (2)-(7) bekezdése alapján megállapított értékből a vállalkozási tevékenységhez közvetlenül hozzárendelhető összeggel, illetőleg közvetett kapcsolat esetén a vállalkozási tevékenység bevételével arányos összeggel.”

(3) A Tv. 9. §-a (3) bekezdésének b) pontja a következők szerint módosul:

[(3) Növelni kell az adózás előtti eredményt]

b) a 8. § (1) bekezdés a), b), c), d), e), h), j), k), m), n) és p) pontja, továbbá a 8. § (2)-(4) bekezdése alapján megállapított értékből a vállalkozási tevékenységhez közvetlenül hozzárendelhető összeggel, illetőleg közvetett kapcsolat esetén a vállalkozási tevékenység bevételével arányos összeggel.”

(4) A Tv. 9. §-ának (3) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

[(3) Növelni kell az adózás előtti eredményt]

c) az alapítványnak, a közalapítványnak, a társadalmi szervezetnek és a köztestületnek az általa kiállított - az adózó részére az adózás előtti eredmény csökkentésére, a magánszemély részére adókedvezményre - jogosító igazolásban feltüntetett kapott adománynak a

ca) teljes összegével, ha az adóév utolsó napján az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozása van,

cb) (7) bekezdésben előírt aránnyal számított részével, ha nincs az adóév utolsó napján az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozása, de a vállalkozási tevékenységből származó bevétele meghaladja a kedvezményezett mértéket.”

(5) A Tv. 9. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A közhasznú szervezetként, a kiemelkedően közhasznú szervezetként besorolt alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet és köztestület adóalapja az (1)-(4) bekezdés alapján meghatározott összegnek a (7) bekezdésben előírt aránnyal számított része.”

(6) A Tv. 9. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A kedvezményezett vállalkozási tevékenység mértéke közhasznú szervezet esetében az összes bevétele 10 százaléka, de legfeljebb 20 millió forint, kiemelkedően közhasznú szervezet esetében az összes bevétele 15 százaléka. A (3) bekezdés c) pontjában és a (6) bekezdésben foglaltak meghatározásához az arányt a kedvezményezett vállalkozási tevékenység mértékét meghaladóan elért vállalkozási bevétel és a vállalkozási tevékenység összes bevételének hányadosaként (két tizedesjegy pontossággal) kell számítani.”

(7) A Tv. 9. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) Az országos érdek-képviseleti szervezet és az egyház az adóalapot az (1)-(7) bekezdések szerint, a közhasznú szervezetre vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával állapítja meg.”

7. § A Tv. 10. §-ának (2)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) Csökkenteni kell a megállapított osztalékot a 7. § (1) bekezdésének r), t) és u) pontjában meghatározott összeggel.

(3) Növelni kell a megállapított osztalékot a 8. § (1) bekezdésének d), e), j), k), m) és p) pontjában meghatározott tételekkel.”

8. § (1) A Tv. 13. §-a (1) bekezdésének bevezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közhasznú társaság és a vízitársulat adóalapja a 6. § előírásai alapján megállapított adózás előtti eredmény, módosítva a 7. § (1) bekezdésének a)-g), i), j), l), n)-r), t) és u) pontjaiban és (2)-(4) bekezdésében, a 8. § (1) bekezdésének a)-e), h)-k), m), o) és p) pontjaiban és (2) bekezdésében, továbbá a 16. §, a 18. §, a 28. § és a 29. §-ban foglaltakkal, továbbá növelve”

(2) A Tv. 13. §-ának (1) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

c) a közhasznú társaságnál az adózó részére adózás előtti eredmény csökkentésére, a magánszemély részére adókedvezményre jogosító igazolásban feltüntetett kapott adomány összegével, ha az adóév utolsó napján az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozása van.”

9. § A Tv. 14. §-a (1) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

„A külföldi vállalkozó - kivéve, ha adókötelezettsége fióktelep útján végzett tevékenység miatt áll fenn - a belföldi telephelynek betudható árbevétele, bevétele és az ezekhez kapcsolódó felmerült költsége, ráfordítása különbözeteként - a 17. § szerint elhatárolt veszteséget is figyelembe véve - határozza meg az adó alapját, de ha ez kisebb mint az elszámolt költség 12 százaléka, ez utóbbit kell az adó alapjának tekintenie.”

10. § A Tv. a következő címmel és 14/A. §-sal egészül ki:

„A külföldi vállalkozó fióktelepének adóalapja

14/A. § A külföldi vállalkozó a fióktelepének adóalapját a 6. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint, fióktelepenként állapítja meg.”

11. § A Tv. 15. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az adóalap meghatározásánál bevételként nem kell figyelembe venni a Magyar Köztársaság és a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott kötvény, az általuk igénybe vett kölcsön alapján fizetett kamatot.”

12. § A Tv. 20. §-a (1) bekezdésének a)-b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(1) Nem kell az adót megfizetnie]

a) a közhasznú szervezetnek, kiemelkedően közhasznú szervezetnek nem minősülő alapítványnak, közalapítványnak, társadalmi szervezetnek - kivéve az országos érdek-képviseleti szervezetet -, köztestületnek, továbbá a lakásszövetkezetnek, ha - a gazdálkodására vonatkozó külön jogszabályok előírása szerint és a 6. számú mellékletben foglaltakat figyelembe véve nyilvántartott - vállalkozási tevékenységéből elért bevétele legfeljebb 10 millió forint, de nem haladja meg az adóévben elért összes bevételének 10 százalékát,

b) a közhasznú társaságnak és a vízitársulatnak a támogatásként, juttatásként véglegesen átadott pénzeszköz összegével, a térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értékével - immateriális javak és tárgyi eszközök esetében számított nyilvántartási értékével -, valamint az adóalapnál számításba vett kapott adománnyal csökkentett adóalap olyan része után, amelyet a közhasznú társaságnál a 6. számú melléklet C) fejezete alapján megállapított kedvezményezett tevékenységből elért bevétel, vízitársulatnál a közfeladatként végzett tevékenységből elért bevétel képvisel az összes bevételen belül,”

13. § (1) A Tv. 21. §-a (1) bekezdésének a)-b) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[(1) Az adózó az adó 50 százalékának megfelelő összegű beruházási adókedvezményt vehet igénybe az 1995. december 31-ét követően megkezdett, legalább 1 milliárd forint értékű, termék-előállítást szolgáló beruházás üzembe helyezésének évét követő 5 adóév közül azokban az adóévekben,]

a) amelyekben a megelőző adóévhez viszonyítva árbevételét legalább a beruházás értékének 5 százalékával megegyező összeggel növeli, vagy

b) amely évekre számítva olyan értékű árbevételt ér el, amelyet az a) pontban előírt feltételek évenkénti folyamatos teljesítésével legalább el kellett volna érnie.”

(2) A Tv. 21. §-a (3) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: