(6) Ha az adóbevallás, illetőleg a munkáltatói elszámolás az átutaláshoz szükséges adatfeldolgozásra - az 5. § (4) bekezdésére is figyelemmel lefolytatott ellenőrzés megállapítása alapján - alkalmatlan, akkor az utalást akkor kell teljesíteni, amikor a rendelkező nyilatkozat éve utolsó napját követő egy éven belül az említett iratok helyesbítése alapján az lehetséges. Későbbi utalást az adóhatóság csak az 5. § (4) bekezdésében említett jogvitát lezáró jogerős határozat alapján teljesít.”

10. § A Tv. 7. §-ának (1)-(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A nyilatkozatban foglalt rendelkezés érvénytelen, ha a következő esetek bármelyike állapítható meg:

a) az 1. §-ban foglalt valamely feltétel nem áll fenn;

b) két beküldött rendelkező nyilatkozat esetén mindkét kedvezményezett a 4. §-ban vagy a 4/A. §-ban említettek körébe tartozik;

c) a rendelkező nyilatkozat nem tartalmaz adószámot, illetőleg technikai számot, vagy az téves, illetőleg olvashatatlan, kivéve, ha a 4/A. §-ban említettek a rendelkezésből enélkül is azonosíthatók;

d) a rendelkező nyilatkozat vagy a boríték, illetőleg annak továbbítása nem felel meg az 5. § (1)-(2) bekezdésben foglalt előírásoknak;

e) az arra kötelezett kedvezményezett a 4. § szerinti feltételek meglétét az 5. § (6) bekezdése szerinti eljárásban nem igazolja, illetőleg a 4. § (2)-(3) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi és közlési kötelezettségét nem teljesíti.

(2) A 4. §-ban említett kedvezményezettnek átutalt összeg olyan költségvetési támogatásnak minősül, amelynek az e törvény szerinti közcélú tevékenységeknek megfelelő felhasználását az adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény (a továbbiakban: Art.) megfelelő szabályai alkalmazásával jogosult ellenőrizni. A közcélú tevékenységnek nem megfelelő felhasználás megállapítása esetén az adóhatóság erről határozatot hoz, és ennek alapján ezt az összeget - az Art. 95. §-a szerinti elévülési időn belül - visszafizetteti.

(3) Abban az esetben, ha a kedvezményezett a 4. § szerinti feltételek meglétét az 5. § szerinti eljárásban sikertelenül igazolja, illetőleg a 4. § (2)-(3) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi és közlési kötelezettségét nem teljesíti, erről az adóhatóság határozatot hoz, amelyet a kedvezményezett kérelmére az a bíróság, amelynél a kedvezményezett nyilvántartásba vétele történt - ennek hiányában a kedvezményezett címe szerint illetékes bíróság - nemperes eljárásban 15 napon belül a feltételek fennállásának megállapítása esetén megváltoztathatja.”

11. § (1) Ez a törvény - a (2)-(3) bekezdés kivételével - 1998. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit első ízben az 1998. évben tett rendelkező nyilatkozatokra kell alkalmazni azzal, hogy a Tv. 4/A. § szerinti kedvezményezett javára rendelkező nyilatkozatot első alkalommal az 1997. évi jövedelemnek - az 1. §-ban meghatározott - adójáról lehet tenni. Az 1997. évben tett rendelkező nyilatkozatokra e törvény hatálybalépését követően is a Tv. 1997. december 30-án hatályos szabályait kell alkalmazni.

(2) E § (3) bekezdése, valamint a Tv. - e törvény 7. §-ával megállapított - 4/A. §-a, e törvény kihirdetése napján lép hatályba.

(3) A Tv. 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja 1997. december 31-én hatályát veszti.

(4) Az APEH elnöke a rendelkező nyilatkozat évét megelőző év utolsó napjáig a 4/A. § (1) bekezdése szerinti kedvezményezett technikai számát a Magyar Közlönyben közzéteszi.