c) a cég nevét,
d) a cég székhelyét,
e) a létesítő okirat, társasági szerződés, alapító okirat, alapszabály (a továbbiakban együtt: létesítő okirat) keltét,
f) a cég által a létesítő okiratban megjelölt tevékenységi köröket, a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott nómenklatúra szerint,
g) a cég jegyzett tőkéjét, és ezen belül a pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulás mértékét,
h) a cégjegyzés módját,
i) a cégjegyzésre jogosultak nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét), valamint tisztségét,
j) a cég adószámát, társadalombiztosítási folyószámla számát, valamint statisztikai számjelét,
k) a cégbejegyzés időpontját.
(2) A cégjegyzék szükség szerint tartalmazza
a) a cég rövidített nevét,
b) a cég idegen nyelvű elnevezését,
c) a cég telephelyét,
d) a cég fióktelepét,
e) meghatározott időtartamra alapított cég esetén a működés befejezésének időpontját,
f) a jogelőd(ök), illetve a jogutód(ok) cégnevét és cégjegyzék számát,
g) a könyvvizsgáló nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét),
h) a felügyelő bizottsági tagok nevét és lakóhelyét,
i) annak a kamarának a megjelölését, amelynek a cég a tagja.
(3) A cégjegyzékben fel kell tüntetni a következő, a közhiteles nyilvántartás, illetve a hitelezők védelme szempontjából jelentős adatokat is:
a) a csődeljárás kezdő időpontját és befejezését,
b) a felszámolás kezdő időpontját és befejezését (külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete esetén a külföldi vállalkozás fizetésképtelenségére, illetve felszámolására vonatkozó eljárás megindítását és befejezését is, feltüntetve a külföldi vállalkozás felszámolójának nevét, lakóhelyét, illetve székhelyét),
c) a végelszámolás megindítását és befejezését (külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete esetén a külföldi vállalkozás végelszámolásának megindítását és befejezését, valamint a külföldi vállalkozás végelszámolójának nevét, lakóhelyét, illetve székhelyét),
d) a cég működésének felfüggesztését,
e) a cég megszűntnek nyilvánítását,
f) a jogerős bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti perindítást és a per befejezését,
g) a létesítő okirat érvénytelenségének megállapítása iránti perindítást és befejezését,
h) a tag kizárása iránti perindítást és a per befejezését,
i) kiskorú tag (tulajdonos) esetén a törvényes képviselő nevét és lakóhelyét.
(4) A cégbíróság a perben eljáró bíróság értesítése alapján jegyzi be a (3) bekezdés f)-h) pontjában meghatározott adatokat. A (3) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatokat pedig - külföldi székhelyű vállalkozás fizetésképtelenségére, illetve felszámolására vonatkozó eljárás kivételével - a csődeljárást, illetve a felszámolási eljárást lefolytató bíróság rögzíti a cégjegyzékben - a számítógépes rendszer útján - a csődeljárásra, illetve a felszámolási eljárásra vonatkozó jogerős végzésének megfelelően.
13. § A cégjegyzék cégformánként, a 12. §-ban meghatározottakon túlmenően az alábbi adatokat is tartalmazza:
(1) közkereseti társaság (gazdasági munkaközösség) esetében a tagok nevét (cégét) és lakóhelyét (székhelyét);
(2) betéti társaság esetében
a) a társaság beltagjainak nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) a társaság kültagjainak nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
c) a társaság kültagjai betétjének együttes összegét;
(3) közös vállalat esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) a közös vállalat csatlakozó tagja csatlakozásának időpontját, felelősségének esetleges korlátozását;
(4) korlátolt felelősségű társaság esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) a korlátolt felelősségű társaság jelentős, többségi, illetve közvetlen irányítás alá kerülésének tényét,
c) ha az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság tagja a társaság tartozásaiért korlátlan felelősséget vállal, ezt a tényt;
(5) részvénytársaság esetében
a) azt, hogy a részvénytársaság nyilvánosan vagy zártkörűen működik,
b) részvényfajták (részvényosztályok) szerint a bemutatóra szóló részvények számát és névértékét,
c) részvényfajták (részvényosztályok) szerint a névre szóló részvények számát és névértékét,
d) ha a részvény átruházását az alapszabály korlátozza,
e) a kibocsátott átváltoztatható kötvények számát és névértékét,
f) a kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények számát és névértékét,
g) a részvénytársasági hirdetmények közzétételének módját, helyét,
h) a részvénytársaság jelentős, többségi, illetve közvetlen irányítás alá kerülésének tényét,
i) egyszemélyes részvénytársaság esetében az alapító, illetve az egyedüli részvényes nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), illetve ha az egyszemélyes részvénytársaság részvényese a társaság tartozásaiért korlátlan felelősséget vállal, ezt a tényt;
(6) egyesülés esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) az egyesüléshez csatlakozó tag csatlakozásának időpontját, felelősségének esetleges korlátozását;
(7) közhasznú társaság esetében
a) a tagok nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét),
b) a társaság közhasznúnak minősülő tevékenységét,
c) azt a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervezetet, amellyel a társaság a közhasznú tevékenység folytatására szerződést kötött;
(8) egyéni cég esetében a cégtulajdonos nevét és lakóhelyét;
(9) külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe esetében
a) a külföldi vállalkozás nevét, cégformáját, cégjegyzék számát (nyilvántartási számát) és székhelyét,
b) a külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság megnevezését és székhelyét,
c) a külföldi vállalkozás vezető tisztségviselőinek nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét);
(10) külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete esetében
a) a külföldi vállalkozás nevét, cégformáját, cégjegyzék számát (nyilvántartási számát) és székhelyét,
b) a külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság megnevezését és székhelyét,
c) a külföldi vállalkozás vezető tisztségviselőinek nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét);
(11) oktatói munkaközösség esetében a cég típusát, a cég tagjainak nevét, lakóhelyét;
(12) vízgazdálkodási társulat esetében
a) a társulat típusát (vízitársulat vagy víziközmű-társulat)
b) az ellenőrző bizottsági tagok nevét és lakóhelyét;
(13) vállalat esetében
a) a vállalat típusát,
b) a vállalat irányítási formáját.
14. § (1) A cégjegyzékben szereplő természetes személy esetében a cégjegyzéknek tartalmaznia kell e személy anyjának leánykori nevét is.
(2) Ha a cég tagja cégjegyzékbe bejegyzett belföldi cég, fel kell tüntetni annak cégjegyzékszámát is.
A cégnév
15. § (1) A cégnévnek a cég alapvető tevékenységét és tényleges formáját kell kifejeznie, és nem kelthet olyan látszatot, amely ezekkel ellentétes.
(2) A cégnév vezérszót is tartalmazhat. A vezérszó olyan kifejezés vagy mozaikszó, amely a cégnévben az első helyen áll, és elősegíti a cég azonosítását, illetve más, azonos vagy hasonló tevékenységű cégtől való megkülönböztetését.
(3) A cég rövidített neve a vezérszóból és a cég formájának megjelöléséből áll.
(4) A cégnévben (vezérszóban) a cégtulajdonosnak vagy a cég tagjainak neve is szerepelhet. Külföldi cég magyarországi fióktelepe, valamint külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete esetén a vállalkozás nevét a cégnévben fel kell tüntetni.
(5) A cégnévben a vezérszón kívül csak magyar szavak szerepelhetnek, a magyar helyesírás szabályainak megfelelően. A cégnévben rövidítés csak a vezérszó esetén, illetve a cégforma meghatározásánál lehetséges.
(6) A történelem kiemelkedő személyiségének nevét a Magyar Tudományos Akadémia engedélyével, olyan elnevezést pedig, amelyhez másnak jogi érdeke fűződik, csak a jogosult hozzájárulásával lehet a cégnévben szerepeltetni.
(7) A cégbejegyzési eljárás alatt a bejegyzést kérőnek a cégnevet (rövidített nevet) „bejegyzés alatt” („b.a”) toldattal, a cég felszámolása, illetve végelszámolása esetén pedig a cégnek a nevét „felszámolás alatt” („f.a”) és „végelszámolás alatt” („v.a”) toldattal kell használnia.
(8) A cégnévnek (rövidített névnek) az ország területén a cégnévben azonos tevékenységet feltüntető más cég elnevezésétől egyértelműen különböznie kell. Két vagy több azonos nevű cég közül a választott név viselésének joga azt illeti meg, amelyik a cégbejegyzési kérelmét elsőként nyújtotta be. Ez a rendelkezés nem érinti a cégtulajdonosnak, illetve a tagoknak azt a jogát, hogy nevüket a cégnévben vezérszóként feltüntethessék. A Szolgálat - kérelemre - a cégbejegyzési kérelem benyújtása előtt felvilágosítást ad arról, hogy a választott elnevezés a kérelem időpontjában különbözik-e a cégnyilvántartásba már bejegyzett más cég elnevezésétől.
Székhely, telephely, fióktelep
16. § (1) A cég székhelye - ideértve a 11. § (3) bekezdésében foglalt esetet is - a központi ügyintézés helye, melyet a cégnek cégtáblával kell megjelölnie.
(2) A cég - székhelyétől különböző helyen lévő - telephelye a tevékenység gyakorlásának helye, a cég fióktelepe pedig olyan telephely, amely más városban vagy községben - magyar cég külföldön lévő fióktelepe esetén más országban - van, mint a cég székhelye és telephelye. Ez a szabály irányadó a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve a külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete esetében is.
(3) Magyar cég külföldön lévő fióktelepének a cégjegyzékbe történő bejegyzéséhez a cégnek a külföldi cégkivonattal, illetve más okirattal, valamint ezeknek magyar nyelvű hiteles fordításával kell igazolnia, hogy a fióktelepet a fióktelep helye szerinti államban nyilvántartásba vették.