(iii) bármely kábítószer vagy pszichotrop anyag birtoklását vagy vásárlását az (i) alpontban felsorolt tevékenységek valamelyikének gyakorlása céljából,
(iv) berendezések, felszerelések vagy az I. és a II. Jegyzékben felsorolt anyagok előállítását, szállítását vagy terjesztését, annak tudatában, hogy azokat kábítószerek vagy pszichotrop anyagok jogellenes termesztésében, előállításában vagy gyártásában használják, illetőleg arra szánják,
(v) a fenti (i), (ii), (iii) vagy (iv) alpontokban felsorolt bűncselekmények valamelyikének szervezését, irányítását vagy finanszírozását.
b) (i) Javak konverzióját vagy átutalását, annak tudatában, hogy a javak az e bekezdés a) pontjában megállapított valamely bűncselekményből vagy bűncselekményekből, vagy olyan bűncselekményben vagy bűncselekményekben való részvételből származnak, melyek célja az ilyen javak jogellenes eredetének vagy az eredeti bűncselekménynek leplezése vagy álcázása,
(ii) javak valódi természetének, forrásának, helyének, a felettük való rendelkezésnek, mozgásuknak, a javak tulajdonlásának és a tulajdonláshoz kapcsolódó jogoknak eltitkolását és leplezését, annak tudatában, hogy a javak az e bekezdés a) pontjában megállapított valamely bűncselekményből vagy bűncselekményekből, vagy ilyen bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetésében való részvételből származnak.
c) Alkotmányos elveinek és jogrendje alapelveinek fenntartásával
(i) javak megszerzését, birtoklását vagy használatát, annak tudatában, hogy a javak az e bekezdés a) pontjában megállapított valamely bűncselekményből vagy bűncselekményekből, vagy ilyen bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetésében való részvételből származnak,
(ii) berendezések, felszerelések vagy az I. és II. Jegyzékeken szereplő anyagok birtoklását annak tudatában, hogy azokat kábítószerek vagy pszichotrop anyagok jogellenes termesztésében, előállításában vagy gyártásában használják, illetőleg arra szánják,
(iii) mások bármilyen módon történő nyilvános felbujtását az e cikk által megállapított bármely bűncselekmény elkövetésére avagy kábítószer vagy pszichotrop anyagok jogellenes használatára,
(iv) az e cikkben megállapított bármely bűncselekmény elkövetésére irányuló bűnszervezet létrehozását, az ilyen bűncselekményben való részvételt, függetlenül attól, hogy azt bűnszervezet keretében vagy azon kívül követik el, vagy a cselekmény felbujtásnak vagy bűnsegélynek minősül.
2. Alkotmányos alapelveinek és jogrendje alapvető rendelkezéseinek fenntartásával, minden Fél meghozza a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy belső joga szerint bűncselekménnyé nyilvánítsa, ha e cselekményt szándékosan követték el, a személyi fogyasztásra szánt kábítószerek és pszichotrop anyagok birtoklását, vásárlását és termesztését az 1961. évi Egyezmény, vagy a módosított 1961. évi Egyezmény, vagy az 1971-ben kelt Egyezmény rendelkezéseinek megsértésével.
3. A tudattartalom, a szándék vagy a célzat, mint az e cikk 1. bekezdése szerinti valamely bűncselekmény szükséges tényállási eleme, az objektív ténybeli körülményekből kikövetkeztethető.
4. a) Minden Fél az e cikk 1. bekezdése szerinti bűncselekmények elkövetését olyan büntetésekkel rendeli büntetni, amelyek számításba veszik ezen bűncselekmények súlyos természetét, így például börtönbüntetéssel vagy a szabadságvesztés más formáival, pénzbüntetés kiszabásával és elkobzással.
b) A Felek úgy is rendelkezhetnek, hogy az e cikk 1. bekezdése szerinti bűncselekményekért az elítélésen és kiszabott büntetésen túlmenően további intézkedéseket is foganatosítanak a bűncselekmény elkövetőjével szemben, úgymint kezelés, nevelés, utógondozás, rehabilitáció vagy a társadalomba való visszaillesztés.
c) Az előző bekezdésekben foglalt rendelkezések fenntartásával, kisebb súlyú bűncselekmények megfelelő eseteiben a Szerződő Felek úgy is rendelkezhetnek, hogy az elítélés vagy büntetés kiszabása helyett nevelő, rehabilitáló vagy a társadalomba való visszailleszkedést elősegítő intézkedéseket, valamint, ha az elkövető kábítószer-élvező, kezelést vagy utógondozást alkalmaznak.
d) A Felek olyan rendelkezéseket is hozhatnak, hogy a bűncselekmény elkövetőjének az e cikk 2. bekezdése szerinti kezelésére, nevelésére, utókezelésére vonatkozó, társadalmi beilleszkedését vagy visszailleszkedését elősegítő intézkedések az ítélet vagy büntetés alternatívájaként, vagy pedig ezeken felül kerülnek kiszabásra.
5. A Felek biztosítják, hogy hatáskörrel rendelkező bíróságaik és más illetékes hatóságaik figyelembe vehessék azokat a ténybeli körülményeket, amelyek az e cikk 1. bekezdése szerinti bűncselekmények elkövetését különösen súlyossá teszik, úgymint:
a) a bűncselekmény elkövetésében szervezett bűnöző csoport részvétele, amelyhez az elkövető tartozik;
b) a bűncselekmény elkövetőjének más nemzetközi szervezett bűnöző tevékenységben való részvétele;
c) a bűncselekmény elkövetőjének más jogellenes cselekményekben való részvétele, amelyet a bűncselekmény elkövetése tett lehetővé;
d) erőszak vagy fegyver használata a bűncselekmény elkövetője által;
e) az a tény, hogy a bűncselekmény elkövetője közhivatalt tölt be, és a bűncselekmény e minőségéhez kötődik;
f) a bűncselekmény sértettje kiskorú, vagy elkövetéséhez kiskorút használtak fel;
g) az a tény, hogy a bűncselekményt büntetés-végrehajtási intézetben, oktatási intézményben vagy szociális szolgáltatásokat nyújtó központban, illetőleg ezek közvetlen közelében követték el, vagy más olyan helyen, amelyet iskolás gyermekek vagy tanulók látogatnak tanulási, sport- vagy társadalmi tevékenység céljából;
h) olyan mértékben, amennyire a Fél belső joga lehetővé teszi, a korábbi elítélések, különösen pedig az azonos bűncselekmények miattiak mind az adott országban, mind pedig külföldön.
6. A Felek törekednek arra, hogy biztosítsák, hogy az e cikkben megállapított bűncselekmények elkövetője elleni bűnvádi eljárás során a belső joguk által biztosított diszkrecionális jogkörök olyan módon kerüljenek alkalmazásra, amely maximálisan biztosítja az eljárási cselekmények hatékonyságát, valamint tekintettel van a megfelelő visszatartó hatás elérésének igényére is e cselekmények vonatkozásában.
7. A Felek biztosítják, hogy bíróságaik és más illetékes hatóságaik figyelembe vegyék az e cikk l. bekezdésében felsorolt bűncselekmények súlyos természetét és az e cikk 5. bekezdése szerinti súlyosító körülményeket az e bűncselekmények miatt elítélt személyek kedvezménnyel történő szabadítása és feltételes szabadlábra helyezése mérlegelésekor.
8. Minden Fél - ahol helyénvaló - belső jogában megfelelően hosszú törvényes időszakot állapít meg, amely ideje alatt a büntetőeljárás megindítható az e cikk 1. bekezdése szerinti bűncselekmények elkövetője ellen, és egy hosszabb időszakot, ha a bűncselekmény feltételezett elkövetője kivonta magát az igazságszolgáltatás alól.
9. Minden Fél, jogrendszerével összhangban, megfelelő intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy az e cikk 1. bekezdése szerinti bűncselekménnyel vádolt, vagy emiatt elítélt, a Szerződő Fél területén található személy jelen legyen az eljárási cselekményeknél.
10. A Felek között az Egyezmény értelmében megvalósítandó együttműködés érdekében, beleértve különösen az 5., 6., 7. és 9. Cikk szerinti együttműködést, az e cikk szerinti bűncselekmények nem tekinthetők sem pénzügyi vagy politikai bűncselekményeknek, sem pedig politikai indíttatásúaknak, a Szerződő Felek alkotmányos korlátozásait és alapvető hazai jogát nem sértve.
11. E cikk egyetlen rendelkezése sem sérti azt az alapelvet, miszerint a hivatkozott bűncselekmények tényállásának leírása és az ehhez kapcsolódó jogi garanciák meghatározása kizárólag az egyes Felek belső joga számára van fenntartva, és a szóban forgó bűncselekmények e jog rendelkezéseivel összhangban üldözendők és büntetendők.
4. Cikk
Joghatóság
1. Minden Fél
a) meghozza a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy megállapítsa joghatóságát a 3. Cikk 1. bekezdése szerint megállapított bűncselekmények tekintetében, amennyiben:
(i) a bűncselekményt a területén követték el,
(ii) a bűncselekményt a cselekmény elkövetése idején lobogóját viselő hajó vagy a jogszabály szerint lajstromozott légi jármű fedélzetén követték el;
b) meghozhatja a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy megállapítsa joghatóságát az olyan bűncselekmények tekintetében, amelyeket a 3. Cikk 1. bekezdése szerint állapított meg, amennyiben:
(i) a bűncselekményt valamely állampolgára, illetőleg a területén állandó lakhellyel rendelkező személy követte el,
(ii) a bűncselekményt olyan vízi jármű fedélzetén követték el, amellyel szemben ez a Fél jogosult volt megtenni a megfelelő intézkedéseket a 17. Cikk értelmében, feltéve, hogy ezt a joghatóságot a szóban forgó cikk 4. és 9. bekezdése szerinti szerződések vagy megállapodások alapján gyakorolja,
(iii) a bűncselekmény a 3. Cikk 1. bekezdésének c) pontja (iv) alpontja alapján megállapított bűncselekmények egyike, és területén kívül követték el azzal a céllal, hogy területén belül kövessenek el egy, a 3. Cikk 1. bekezdése szerinti valamely bűncselekményt.
2. Minden Fél
a) meghozza azokat a szükséges intézkedéseket is, hogy megállapítsa joghatóságát azoknak a bűncselekményeknek a tekintetében, amelyeket annak minősített a 3. Cikk 1. bekezdése értelmében, ha a bűncselekmény feltételezett elkövetője területén található, és ha ez a Szerződő Fél nem adja ki másik Szerződő Félnek azzal az indokkal, hogy
(i) a bűncselekményt területén, vagy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a lobogója alatt futó vízi jármű fedélzetén, illetőleg a jogszabályai szerint lajstromozott légi jármű fedélzetén követték el, vagy
(ii) a bűncselekményt állampolgárainak egyike követte el;
b) meghozhatja a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy megállapítsa joghatóságát azoknak a bűncselekményeknek a tekintetében, amelyeket annak minősített a 3. Cikk 1. bekezdése értelmében, ha a bűncselekmény feltételezett elkövetője területén található és nem adja ki más Félnek.
3. Az Egyezmény nem zárja ki a Fél belső joga szerint megállapított bármely büntető joghatóság gyakorlását.
5. Cikk
Elkobzás
1. Minden Fél meghozza a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket, hogy lehetővé tegye az elkobzást
a) a 3. Cikk 1. bekezdése szerinti bűncselekményekből származó jövedelem, vagy az ilyen jövedelem értékének megfelelő vagyon tekintetében;
b) a kábítószerek, pszichotrop anyagok és az olyan anyagok, felszerelések és készülékek tekintetében, amelyeket bármilyen módon a 3. Cikk 1. bekezdése szerint megállapított bűncselekményekhez használtak vagy szándékoztak használni.
2. Minden Fél meghozza ezenkívül a szükséges intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy illetékes hatóságaik azonosíthassák, nyomon követhessék, és befagyaszthassák vagy lefoglalhassák az e cikk 1. bekezdése szerinti jövedelmeket, vagyont, eszközöket vagy bármely más dolgot, végleges elkobzás céljából.
3. Az e cikk szerinti intézkedések alkalmazása érdekében minden Fél feljogosítja bíróságait vagy más illetékes hatóságait arra, hogy elrendeljék a banki, pénzügyi vagy kereskedelmi okmányok hozzáférhetővé tételét vagy lefoglalását. Egyetlen Fél sem térhet ki a banktitokra hivatkozva ezen bekezdés rendelkezéseinek érvényesítése elől.