(2) Az olyan rakomány átrendezési, szállítóeszköz javítási és áru átrakási vagy más műveleteket, amelyek miatt egy katonai szállítmány haladását meg kellett állítani, a jelen Megállapodás 1. Cikke (6) vagy esetenként (7) bekezdésében említett szervek és az érintett vasúti vagy közúti szervek között megkötött megállapodás alapján kell elvégezni, amelyben rögzíteni kell a hibajavítások elvégzéséhez szükséges időket is.

(3) A hasonló okok miatt veszteglő szállítóeszközök bérleti díjának kifizetése a két Fél vasúti vagy közúti hatóságai között érvényes megegyezések alapján történik.

(4) Ha egy katonai szállítmánnyal kapcsolatban rendkívüli esemény következne be, a Felek biztosítják az anyagok (eszközök) őrzését, és kérésre részt vesznek a következmények felszámolásában.

10. Cikk

(1) A katonai szállítások kifizetését, a költségek megtérítésének módját, az egyes országok területén biztosított őrzéssel és kísérettel összefüggő kiadásokat, valamint az esetleges más költségek fedezését a jelen Megállapodás 1. Cikkének (6)-(7) bekezdésében megadott intézmények és az illető országok vasúti vagy közúti hatóságai között megkötött szállítási szerződés szabályozza.

(2) Egyéb szolgáltatások igénylését és a velük összefüggő kiadások fedezését a Felek külön szerződésekben fogják szabályozni.

(3) A Felek kölcsönösen, kérésre, egymás rendelkezésére bocsátják a Záhony és Constanta térségében található átrakodáshoz szükséges műszaki és katonai eszközöket és anyagokat.

11. Cikk

Jelen Megállapodás előírásait nem lehet úgy értelmezni, hogy azok bármely Félnek a belső jogszabályokból és a nemzetközi egyezményekből eredő jogait és kötelezettségeit korlátozzák.

12. Cikk

A jelen Megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatos minden vitát a Felek közös megegyezés útján rendezik anélkül, hogy nemzetközi szerv vagy harmadik fél döntőbíráskodását igénybe vennék.

13. Cikk

(1) Jelen Megállapodás időtartama öt év. A Megállapodást a Felek írásos értesítés formájában legkésőbb az érvényességi idő lejárta előtt hat hónappal felmondhatják. Amennyiben arra nem kerül sor, annak érvényessége további öt évre meghosszabbodik. A felmondás keltétől számított hat hónap elteltével a Megállapodás hatályát veszti.

(2) Jelen Megállapodás akkor lép hatályba, amikor a Felek között kölcsönösen az utolsó értesítés megtörtént arról, hogy a hatálybalépéshez szükséges minden jogi követelmény teljesült.

(3) Jelen Megállapodást a Felek kölcsönös megegyezés alapján módosíthatják vagy kiegészíthetik. E módosítások vagy kiegészítések jelen Megállapodás szerves részét képezik, és jelen Cikk (2) bekezdése szerint lépnek hatályba.

Készült Félixfürdőn, 1997. december 20-án, két eredeti példányban, magyar és román nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles.

A Magyar Köztársaság Kormánya
részéről
Románia Kormánya
részéről

1. számú melléklet

1. oldal 2. oldal

HATÁRÁTLÉPÉSI Fénykép

helye

ENGEDÉLY

SZÁM: ................................................... Nevezett: ..............................................................

(rendfokozat, elő és utónév)

DÁTUM: ...............................................

születési dátum: ...................................................

ezennel engedélyt kap a .......................................

országhatár mindkét irányban történő átlépésére

P. H. ................................................ határátkelőhelyen,

a katonai szállítmányok átadása-átvétele céljából.

3. oldal 4. oldal

Jelen engedély ................................................. -tól

.............................................................-ig érvényes.

Jelen okmány névre szóló,

A katona a .......................................... államhatárt és át nem ruházható.

a ................ sorozatú, ............... számú fegyverrel Tilos, és az

lépi át, ............. db lőszerrel. okmány érvénytelenítését

vonja maga után

mindenféle javítás,

P. H. kiegészítés vagy törlés.

......................................

(aláírás)

Határátkelőhely ellenőrző pontjának

pecsétje

2. számú melléklet

MEGHATALMAZÁS

Ezennel meghatalmazzuk .............................................................................................. urat

(rendfokozat, előnév és utónév)

hogy ............................. határátkelőhelyen átvegye a ................ számú katonai szállítmányt,

amely a következőkből áll:

és biztosítsa annak őrzését és kíséretét a ............................................ való áthaladás idejére a

következő célállomásig: .....................................

Parancsnok

P. H.

...............................................

(aláírás) P. H.

Jelen okmány névre szóló és át nem ruházható. Tilos, és az okmány érvénytelenítését vonja maga után mindenféle javítás, kiegészítés vagy törlés.

3. számú melléklet

NÉVSOR

a ........................... számú katonai szállítmányt ..................................................... állomástól

..................................................... állomásig és visszakísérő őrség katonáiról.

Sorsz. Katona elő- és utóneve Rendfokozat Igazolvány száma
és sorozata
Megjegyzés