1999. évi LXXVII. törvény
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 1998. november hónap 11. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről1
1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 1998. november hónap 11. napján aláírt Egyezményt e törvénnyel kihirdeti. (Az Egyezmény megerősítéséről szóló jegyzékváltás 1999. év június hó 16. napján megtörtént, erre tekintettel az Egyezmény 1999. július 16-án hatályba lépett.)
2. § Az Egyezmény hivatalos magyar nyelvű szövege a következő:
„Egyezmény
a Magyar Köztársaság Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról
A Magyar Köztársaság Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya (továbbiakban: Szerződő Felek)
kifejezve azon szándékukat, hogy fejlesszék a Szerződő Felek közötti együttműködést és hatékonyabban megvalósítsák azon rendelkezéseiket, amelyek a hatályos jogszabályok által biztosított jogok és garanciák tiszteletben tartásával zajló személyforgalomra vonatkoznak,
attól a törekvéstől vezérelve, hogy megkönnyítsék a jogellenesen tartózkodó személyek visszafogadását az együttműködés és a kölcsönösség szellemében eljárva,
azzal a céllal, hogy fellépjenek az illegális migráció ellen az Európai Unió által jóváhagyott elveknek megfelelően,
tiszteletben tartva a nemzetközi szerződéseket és egyezményeket, így különösen az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én aláírt Egyezményt,
az alábbiakban állapodtak meg:
I.
A Szerződő Felek állampolgárainak visszafogadása
1. Cikk
(1) Mindegyik Szerződő Fél minden különösebb formaság mellőzésével visszafogadja az államának területére a másik Szerződő Fél írásbeli megkeresésére azokat a személyeket, akik nem felelnek meg vagy már nem felelnek meg azoknak a feltételeknek, amelyek szükségesek a megkereső Szerződő Fél államának területére való belépéshez, ill. az ott-tartózkodáshoz, amennyiben megállapítást nyer, ill. megalapozottan vélelmezhető, hogy az adott személy a megkeresett Szerződő Fél államának állampolgára.
(2) Mindegyik Szerződő Fél ismételten visszafogadja a másik Szerződő Fél megkeresésére és minden különösebb formaság mellőzésével azt a személyt, akit korábban az (1) bekezdés szerint adtak át, ha a visszafogadást követő ellenőrzések során bizonyítást nyer, hogy az átadás időpontjában az illető személy nem rendelkezett a megkeresett Szerződő Fél állampolgárságával.
2. Cikk
(1) A jelen Egyezmény 1. Cikkének (1) bekezdése szerint a visszafogadandó személy állampolgárságát az alábbi érvényes okmányok bizonyítják:
a Magyar Köztársaság részéről:
- személyi igazolvány,
- útlevél vagy hazatérési engedély,
- állampolgársági bizonyítvány;
a Bolgár Köztársaság részéről:
- személyazonossági nemzeti igazolvány,
- útlevél vagy azt helyettesítő fényképes úti okmány (passe avant),
- hivatásos katonák személyazonossági igazolványa vagy
- katonakönyv.
(2) Az állampolgárság a jelen Egyezmény végrehajtására vonatkozó, a Szerződő Felek belügyminisztériumai által aláírt végrehajtási Jegyzőkönyvben meghatározott okmányok alapján vélelmezhető.
(3) Ha az állampolgárság vélelmezett, de nem állnak rendelkezésre a végrehajtási Jegyzőkönyvben szereplő okmányok vagy iratok, az állampolgárság a megkeresett Szerződő Fél konzuli tisztviselőjének közreműködésével is megállapítható. A konzuli tisztviselő szükség szerint a lehető leghamarabb, de legkésőbb 3 munkanapon belül meghallgatja az érintett személyt.
(4) Ha a meghallgatást követően megállapítható az állampolgárság, a megkeresett Szerződő Fél konzuli tisztviselője haladéktalanul hazatérési engedélyt állít ki a visszafogadandó személy részére.
II.
Harmadik ország állampolgárainak visszafogadása
3. Cikk
(1) A megkeresett Szerződő Fél minden különösebb formaság mellőzésével visszafogadja az államának területére a megkereső Szerződő Fél írásbeli megkeresésére azokat a harmadik ország állampolgárait, akik a megkereső Szerződő Fél területén nem felelnek meg vagy már nem felelnek meg a belépés vagy tartózkodás szükséges feltételeinek, ha előzőleg a megkeresett Szerződő Fél államának területére legálisan vagy illegálisan léptek be, vagy ott tartózkodtak.
(2) A Szerződő Felek kötelesek minden erőfeszítést megtenni, hogy a jelen cikk (1) bekezdésében érintett állampolgárokat lehetőleg közvetlenül a származási országuknak adják át.
4. Cikk
A jelen Egyezmény 3. Cikkében említett visszafogadási kötelezettség nem áll fenn azokkal a személyekkel kapcsolatban, akik
1. olyan harmadik ország állampolgárai, amelynek közös határa van a megkereső Szerződő Féllel;
2. harmadik ország olyan állampolgárai, akik elhagyták a megkeresett Szerződő Fél államának területét és a megkereső Szerződő Fél államának területére egy másik állam területéről léptek be, amelynek a megkereső Szerződő Fél ezen harmadik ország állampolgárait nemzetközi szerződés alapján visszaadhatja;
3. harmadik ország olyan állampolgárai, akiknek menekült jogállását a megkereső Szerződő Fél az 1967. január 31-ei New York-i Jegyzőkönyvvel módosított, 1951. július 28-ai Genfi Konvenció alapján elismerte;
4. harmadik ország olyan állampolgárai, akikkel szemben a megkeresett Szerződő Fél ténylegesen kiutasítási vagy kitoloncolási intézkedést foganatosított származási országukba, illetve olyan harmadik országba, amely törvényesen befogadhatja őket;
5. esetében a megkeresett Szerződő Fél bizonyítja, hogy a harmadik ország állampolgárai a megkereső Szerződő Fél államának területén több mint 9 hónapja tartózkodnak;
6. a megkereső Szerződő Fél államterületére történő beutazáskor annak érvényes vízumával vagy annak más, érvényes tartózkodási engedélyével rendelkeztek, vagy részükre beutazásukat követően ezen Szerződő Fél vízumot vagy más érvényes tartózkodási engedélyt adott ki.
5. Cikk
A megkereső Szerződő Fél - amennyiben ezt a megkeresett Szerződő Fél a visszafogadástól számított 30 napon belül kéri - azonos feltételekkel és különösebb formalitások nélkül visszaveszi államának területére azokat a személyeket, akikről a megkeresett Szerződő Fél a visszafogadás után végzett ellenőrzés során megállapítja, hogy a megkereső Szerződő Fél államának területéről történt átadás időpontjában nem feleltek meg a jelen Egyezmény 3. Cikkében meghatározott visszafogadási kötelezettség feltételeinek.
III.
Határidők
6. Cikk
(1) A megkeresett Szerződő Fél haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül válaszol a hozzá intézett visszafogadási megkeresésre.
(2) A jelen cikk (1) bekezdésében szereplő határidőt követően a megkeresett Szerződő Fél
1. a jelen Egyezmény 1. Cikkében szereplő személyeket késedelem nélkül, de legkésőbb 7 napon belül,
2. a jelen Egyezmény 3. Cikkében szereplő személyeket haladéktalanul, de legkésőbb három hónapon belül
köteles átvenni.
(3) A jelen cikk (2) bekezdésében megjelölt határidők a Szerződő Felek kölcsönös egyetértésével csupán az átvétellel kapcsolatos jogi és ténybeli akadályok esetén, csak ezen akadályok megszűnéséig hosszabbíthatók meg.
IV.
Kiutasítottak átutazása, átszállítása
7. Cikk
(1) Mindegyik Szerződő Fél a másik Szerződő Fél kérésére engedélyezi azon harmadik ország állampolgárainak átutazását vagy átszállítását a felségterületén keresztül, akiket a megkereső Szerződő Fél azzal a céllal vont kiutasítási intézkedés alá, hogy őt harmadik ország átvegye. Az átszállítás történhet szárazföldi, illetve légi úton.
(2) A megkereső Szerződő Fél teljes felelősséget vállal a kiutasított személy továbbutazásáért a célállamba, és visszaveszi ezen személyt, amennyiben bármilyen okból a kiutasítási intézkedést nem lehet végrehajtani.
(3) Amikor az átszállítást rendőri kísérettel kell végrehajtani, azt a megkereső Szerződő fél csak a megkereső Szerződő Fél légitársaságához tartozó gép fedélzetén biztosíthatja, és a megkeresett Szerződő Fél repülőterén lévő tranzitvárójának elhagyása nélkül. Szárazföldön a kísérettel történő átszállítást a megkeresett Szerződő Fél biztosítja.
(4) A megkereső Szerződő Fél köteles biztosítani az utazáshoz szükséges valamennyi érvényes dokumentumot, az érvényes úti okmányt, egyéb szükséges engedélyeket, valamint az érvényes menetjegyeket, amelyek a célállamba, valamint a tranzitállamok területén történő áthaladáshoz szükségesek, továbbá a célállam befogadó nyilatkozatát.
8. Cikk
Az átutazásra vagy az átszállításra vonatkozó kérelmet az illetékes hatóságok közvetlenül juttatják el egymáshoz. A kérelemnek tartalmaznia kell a kiutasított személy személyazonosságára és állampolgárságára, az utazás időpontjára, a tranzitállamba érkezés és onnan történő továbbindulás idejére, helyére (helyeire), az esetleges orvosi felügyeletre, a célállamba érkezés idejére, helyére, adott esetben a kiutasított személyt kísérő hatósági személyekre vonatkozó adatokat, továbbá a kiutasítás indokát.
9. Cikk
A jelen Egyezmény 7. Cikk (1) bekezdésében említett személy átutazása vagy átszállítása megtagadható, ha
1. alaposan feltételezhető, hogy a célállamban vagy az esetleges tranzitállamokban kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód, halálbüntetés végrehajtása fenyegeti, illetőleg faji, vallási, nemzeti hovatartozása vagy politikai nézetei miatt üldöztetésnek lenne kitéve;
2. a személyt a megkeresett Szerződő Fél államában, a célállamban vagy a tranzitállamok valamelyikében büntetőeljárás indítása vagy büntető ítélet végrehajtása fenyegeti.
V.
A költségek térítése
10. Cikk
(1) A jelen Egyezmény 1-3. Cikke alapján visszavételre kerülő személyek szállításával kapcsolatos, a megkeresett Szerződő Fél államhatáráig felmerülő, valamint az 5. Cikke alapján az esetleges visszautazási költségeket a megkereső Szerződő Fél viseli.
(2) A jelen Egyezmény 7-9. Cikkei alapján az átszállításnak és az átutazásnak a célállam államhatáráig felmerülő költségeit, valamint az esetleges visszaszállítás minden költségét a megkereső Szerződő Fél viseli.
(3) A megkereső Szerződő Fél megtéríti a megkeresett Szerződő Félnek a jelen Egyezmény 7. Cikk (3) bekezdése alapján biztosított rendőri kíséret költségeit.