2. A Szervezet azon Tagja, amely a Szervezeteknek fizetendő hozzájárulásával késedelembe esik, nem vehet részt a Szervezet szavazásaiban, ha tartozásának összege eléri vagy meghaladja a két előző költségvetési időszakra meghatározott hozzájárulása összegét. Mindazonáltal bármely szerv felhatalmazhatja ezt a Tagot arra, hogy a keretében tartott szavazásban részt vegyen, amennyiben megbizonyosodik arról, hogy a fizetés elmaradása az említett Tag akaratától független körülményeknek tudható be.
6. Cikk
Kilépés
1. Bármely Tag az ezen Alapokmányt felmondó okiratnak a letéteményesnél történő letétbe helyezésével kiléphet a Szervezetből.
2. A kilépés az azt követő költségvetési időszaknak az utolsó napján lép hatályba, amelynek során az említett okiratot letétbe helyezték.
3. A kilépő Tag ugyanolyan összegű hozzájárulást köteles fizetni a kilépés bejelentését követő költségvetési időszakban, mint amelyet számára a bejelentés időszakában meghatároztak. A kilépő Tag ezenkívül minden feltétel nélkül köteles teljesíteni azon önkéntes hozzájárulásait, amelyeket kilépésének közlése előtt jelentett be.
III. Fejezet
SZERVEK
7. Cikk
Fő- és kiegészítő szervek
1. A Szervezet főszervei a következők:
a) a Közgyűlés;
b) az Iparfejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács);
c) a Titkárság.
2. A Tanácsnak a Szervezet munkaprogramja, rendes és operációs költségvetése előkészítésében és vizsgálatában, valamint a Szervezetet érintő egyéb pénzügyi kérdésekben való segítése céljából Program- és Költségvetési Bizottságot kell létrehozni.
3. A Közgyűlés vagy a Tanács további kiegészítő szerveket, nevezetesen szakértői bizottságokat hozhat létre, a méltányos földrajzi képviselet elvének kellő figyelembevételével.
8. Cikk
Közgyűlés
1. A Közgyűlés valamennyi Tag képviselőiből áll.
2. a) A Közgyűlés kétévente tartja rendes ülésszakát, hacsak másként nem határoz. A rendkívüli ülésszakot a Tanács vagy a Tagok többségének kérésére a Főigazgató hívja össze.
b) A Közgyűlés rendes ülésszakát a Szervezet székhelyén tartja, hacsak másként nem határoz. A rendkívüli ülésszakok helyét a Tanács határozza meg.
3. Az ebben az Alapokmányban meghatározott egyéb feladatok mellett a Közgyűlés
a) meghatározza a Szervezet alapelveit és általános irányvonalát;
b) megvizsgálja a Tanácsnak, a Főigazgatónak és a Közgyűlés kiegészítő szerveinek a jelentéseit;
c) a 14. Cikk rendelkezéseinek megfelelően jóváhagyja a Szervezet munkaprogramját, rendes és operációs költségvetését, a 15. Cikk rendelkezéseinek megfelelően meghatározza a költségvetési hozzájárulások táblázatát, jóváhagyja a Szervezet pénzügyi szabályzatát és ellenőrzi a Szervezet pénzügyi forrásainak hatékony felhasználását;
d) a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével elfogadni jogosult minden, a Szervezet hatáskörébe tartozó kérdéssel kapcsolatos Egyezményt vagy megállapodást, és ezen egyezmények vagy megállapodások tárgyában a Tagoknak ajánlásokat tehet;
e) a Szervezet hatáskörébe tartozó kérdésekben ajánlásokat tesz a Tagoknak és a nemzetközi szervezeteknek;
f) a Szervezet céljainak megvalósulása és feladatai teljesítésének előmozdítása érdekében egyéb megfelelő intézkedéseket tesz.
4. A Közgyűlés azon hatáskörét és feladatait, amelyek vonatkozásában ezt kívánatosnak tartja, átadhatja a Tanácsnak, azok kivételével, amelyeket a 3. Cikk b) bekezdése, a 4. Cikk, a 8. Cikk 3. bekezdésének a)-b) és d) pontja, a 9. Cikk 1. bekezdése, a 10. Cikk 1. bekezdése, a 11. Cikk 2. bekezdése, a 14. Cikk 4. és 6. bekezdése, a 15. Cikk, a 18. Cikk, a 23. Cikk 2. bekezdése és 3. bekezdésének b) pontja, valamint az I. számú Melléklet ír elő.
5. A Közgyűlés maga állapítja meg ügyrendjét.
6. A Közgyűlésen minden Tag egy szavazattal rendelkezik. Az ennek az Alapokmánynak vagy a Közgyűlés ügyrendjének eltérő rendelkezése hiányában a határozatokat a jelen lévő és szavazó Tagok többségével hozzák.
9. Cikk
Iparfejlesztési Tanács
1. A Tanács a Szervezetnek a Közgyűlés által a méltányos földrajzi képviselet elvének kellő figyelembevételével választott ötvenhárom Tagjából áll. A Tanács tagjainak megválasztása során a Közgyűlés a tagsági helyek következő felosztását alkalmazza: a Tanács harminchárom tagját az ennek az Alapokmánynak az I. számú Melléklete A és C részében, tizenöt tagját a B részében és öt tagját a D részében felsorolt államok közül választják.
2. A Tanács tagjainak megbízatása a Közgyűlés őket megválasztó rendes ülésszaka befejeztétől a Közgyűlés négy évvel későbbi rendes ülésszakának befejeztéig tart, azzal, hogy az első ülésszakon megválasztott tagok megbízatása e választástól kezdődik, és a tagok felének megbízatása csak a két évvel később tartandó rendes ülésszak befejeztéig tart. A Tanács tagjai újraválaszthatók.
3. a) A Tanács az általa meghatározott időpontban évente legalább egy rendes ülésszakot tart. A Tanács tagjai többségének kérésére a Főigazgató a Tanácsot rendkívüli ülésszakra hívja össze.
b) A Tanács a Szervezet székhelyén ülésezik, hacsak másként nem határoz.
4. Az ebben az Alapokmányban meghatározott egyéb, valamint a Közgyűlés által részére átadott hatáskörök mellett a Tanács
a) a Közgyűlés iránti felelőssége körében eljárva figyelemmel kíséri a jóváhagyott munkaprogram és az annak megfelelő rendes vagy operációs költségvetés, valamint a Közgyűlés egyéb határozatainak a végrehajtását;
b) javaslatot tesz a Közgyűlésnek a rendes költségvetés terhére eszközölt kiadásokhoz való hozzájárulások táblázatára;
c) minden rendes ülésszakon beszámol a Közgyűlésnek a Tanács tevékenységéről;
d) felkéri a Tagokat, hogy nyújtsanak felvilágosítást azon tevékenységükről, amely érinti a Szervezet munkáját;
e) a Közgyűlés határozataival összhangban és figyelemmel azon eseményekre, amelyek a Tanács vagy a Közgyűlés ülésszakai között állhatnak elő, felhatalmazza a Főigazgatót, hogy a Szervezet hatáskörének és pénzügyi forrásainak figyelembevételével meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeket a Tanács előre nem látható helyzetekre nézve szükségesnek tart;
f) ha a főigazgatói poszt a közgyűlés két ülésszaka között üresedik meg, ideiglenes jelleggel Főigazgatót bíz meg a feladatnak a Közgyűlés következő rendes vagy rendkívüli ülésszakáig történő ellátására;
g) meghatározza a Közgyűlés ideiglenes napirendjét;
h) az ebben az Alapokmányban meghatározott korlátozások fenntartásával minden olyan egyéb feladatot ellát, amely a Szervezet céljainak megvalósításához szükséges lehet.
5. A Tanács maga állapítja meg ügyrendjét.
6. A Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. Az ennek az Alapokmánynak vagy a Tanács ügyrendjének eltérő rendelkezése hiányában a határozatokat a jelen lévő és szavazó Tagok többségével hozzák.
7. A Tanács minden, a Tanácsban nem képviselt Tagot meghív az azon kérdések feletti vitában szavazati jog nélkül való részvételre, amelyek az említett Tagot különösképpen érintik.
10. Cikk
Program- és Költségvetési Bizottság
1. A Program- és Költségvetési Bizottság a Szervezetnek a Közgyűlés által a méltányos földrajzi képviselet elvének kellő figyelembevételével választott huszonhét Tagjából áll. A Bizottság tagjainak megválasztása során a Közgyűlés a tagsági helyek következő felosztását alkalmazza: a Bizottság tizenöt tagját az ennek az Alapokmánynak az I. számú Melléklete A és C részében, kilenc tagját a B részében és három tagját a D részében felsorolt államok közül választják. Az államok az őket a Bizottságban képviselő személyek kinevezése során figyelembe veszik azok személyes képzettségét és tapasztalatát.
2. A Bizottság tagjainak megbízatása a Közgyűlés őket megválasztó rendes ülésszakának befejeztétől a Közgyűlés két évvel később tartandó rendes ülésszakának befejeztéig tart. A Bizottság tagjai újraválaszthatók.
3. a) A Bizottság évente legalább egy ülést tart. A Tanácsnak vagy magának a Bizottságnak a kérésére a Főigazgató ugyancsak összehívhatja.
b) Az üléseket a Szervezet székhelyén tartják, hacsak a Tanács másként nem határoz.
4. A Bizottság
a) ellátja a 14. Cikkben számára meghatározott feladatokat;
b) a Tanács elé való terjesztés céljából elkészíti a rendes költségvetés terhére eszközölt kiadások fedezésére szolgáló hozzájárulási hányadok táblázatának tervezetét;
c) ellátja a Közgyűlés vagy a Tanács által reá ruházott egyéb pénzügyi jellegű feladatokat;
d) a Tanács minden rendes ülésszakán beszámol valamennyi tevékenységéről és saját kezdeményezésére a pénzügyi kérdéseket illető véleményeket és javaslatokat terjeszt a Tanács elé jóváhagyásra.
5. A Bizottság maga állapítja meg ügyrendjét.
6. A Bizottság minden tagja egy szavazattal rendelkezik. A Bizottság határozatait a jelen lévő és szavazó Tagok kétharmados többségével hozza.
11. Cikk
Titkárság
1. A Titkárság a Főigazgatóból, valamint a Főigazgató helyetteseiből és a Szervezet számára szükséges egyéb személyzetből áll.
2. A Főigazgatót a Tanács javaslatára a Közgyűlés nevezi ki négyéves időtartamra. A Főigazgató egy újabb négyéves időtartamra is kinevezhető, amelynek lejártával nem választható újra.
3. A Főigazgató a Szervezet legmagasabb rangú tisztviselője. A Közgyűlés vagy a Tanács általános vagy különös irányelvei fenntartásával a Főigazgató a Szervezet munkájának irányításához szükséges teljes felelősséggel és hatáskörrel rendelkezik. A Főigazgató a Tanács iránti felelőssége körében eljárva, annak ellenőrzése mellett felelős a személyzet alkalmazásáért, megszervezéséért és irányításáért.
4. Feladatainak teljesítése során a Főigazgató és a személyzet nem folyamodhat egyetlen kormányhoz vagy a Szervezeten kívüli hatósághoz utasításért, és nem fogadhat el ilyeneket. A Főigazgató és a személyzet köteles tartózkodni minden olyan cselekménytől, amely összeférhetetlen a nemzetközi tisztviselői jogállással és csak a Szervezetnek tartozik felelősséggel. Minden Tag kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja a Főigazgató és a személyzet tevékenységének kizárólagosan nemzetközi jellegét, és nem kísérli meg őket feladataik végrehajtásában befolyásolni.
5. A személyzetet a Főigazgató nevezi ki, a Közgyűlés által a Tanács ajánlására megállapított szabályoknak megfelelően. A főigazgató-helyettesi posztokra történő kinevezéseket a Tanács hagyja jóvá. A személyzet szolgálati feltételeire a lehetőséghez képest az Egyesült Nemzetek általános rendtartásának hatálya alá tartozó személyzet szolgálati feltételei az irányadók. A személyzet alkalmazásának és a szolgálati feltételek meghatározásának fő elve annak biztosítása, hogy a legmagasabb minőségű munka végzésére alkalmas, szakértelemmel bíró és a Szervezet iránt elkötelezett személyek álljanak a Szervezet rendelkezésére. Az alkalmazás során kellően figyelembe veszik annak fontosságát, hogy az széles és méltányos földrajzi alapokon történjék.