(9) A térségi fejlesztési tanács felkérésének elfogadása esetén a felkért miniszter is delegálhat tagot a tanácsba. A térségi fejlesztési tanácsban való részvételt a részvételben érdekelt miniszter is kezdeményezheti.
(10) A térségi fejlesztési tanács felkérhet a tanács munkájában való részvételre egyéb szervezeteket, személyeket is, de ezek létszáma a (8) bekezdés szerinti létszám egyharmadát nem haladhatja meg.
(11) A térségi fejlesztési tanács ülésein állandó meghívottként részt vesz a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője, valamint az illetékes területi főépítész.
(12) A területfejlesztési önkormányzati társulások képviselői a területüket érintő fejlesztési programok tárgyalása során a térségi fejlesztési tanácsban szavazati joggal vehetnek részt.
(13) A térségi fejlesztési tanács a tagjai sorából elnököt és alelnökö(ke)t választ, ügyrendjét egyhangúlag maga állapítja meg, munkaszervezetét maga alakítja ki. Egyet nem értés esetén az ügyrendet a tanács megismételt ülésén a tanács tagjai többségének a szavazatával fogadja el.
(14) A Balaton Fejlesztési Tanács dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, és megállapodást köthet az érintett tárcákkal az egyes fejlesztési programok finanszírozásáról.
(15) A térségi fejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét a 12. § (8)-(13) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője látja el.”
6. § A Tf. tv. 16. §-a a következő új címmel egészül ki, valamint a 16-17. § helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„Regionális Fejlesztési Tanács
16. § (1) A régió területfejlesztési koncepciója és programja kidolgozását, valamint a 17. § (2) bekezdésében foglalt és más közös fejlesztési feladatokat az Országos Területfejlesztési Koncepcióban meghatározott tervezési-statisztikai régiókban működő regionális fejlesztési tanácsok látják el.
(2) A regionális fejlesztési tanács és munkaszervezete jogi személy, gazdálkodására és beszámolási kötelezettségére a 12. § (2) bekezdésének szabályai az irányadók.
(3) A regionális fejlesztési tanács működésének törvényességi felügyeletét a 12. § (8)-(13) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője látja el.
(4) A regionális fejlesztési tanács működéséhez a kormányzati hozzájárulás pénzügyi fedezetét a költségvetési törvényben kell biztosítani.
(5) A regionális fejlesztési tanács alapszabályát legkésőbb az alakuló ülést követő ülésen minősített többséggel (összes tag 50%-a + 1 fő) határozza meg. Az alapszabály elfogadásának hiányában a regionális fejlesztési tanács az alakuló üléstől számított 30 napon belül egyszerű többséggel dönt az alapszabályról.
(6) A regionális fejlesztési tanács a munkaszervezetének székhelyéről az alakuló ülésen minősített többséggel dönt. Ennek hiányában a munkaszervezet székhelyét a Kormány az alakuló üléstől számított 60 napon belül határozatában jelöli ki.
17. § (1) A regionális fejlesztési tanács feladatainak ellátásában együttműködik a területfejlesztési önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanácsokkal, a térségi fejlesztési tanáccsal, a régió fejlesztésében közvetlenül és közvetve közreműködő területi államigazgatási szervekkel, továbbá a területi gazdasági kamarákkal.
(2) A regionális fejlesztési tanács
a) vizsgálja és értékeli a régió társadalmi-gazdasági helyzetét, adottságait, a vizsgálatok során felhasznált információkat és a vizsgálatok eredményeit a területi információs rendszer rendelkezésére bocsátja;
b) kidolgozza és elfogadja - az Országos Területfejlesztési Koncepcióval összhangban - a régió hosszú és középtávú területfejlesztési koncepcióját, illetve a régió fejlesztési programját és annak stratégiai és operatív munkarészeit;
c) ellátja a gazdaságfejlesztés területi koordinációs feladatait, egyezteti a kormányzati és a térségi érdekeket, biztosítja a régión belül a térségi szereplők közötti koordinációt;
d) pénzügyi tervet készít a fejlesztési programok megvalósítása érdekében, javaslatot tesz a helyi, a térségi, a központi és a nemzetközi források összetételére és felhasználásának időbeli ütemezésére;
e) dönt a programok és alprogramjai megvalósításáról a források függvényében;
f) szervezi a programok megvalósítását, részt vesz a programok - külön jogszabályban meghatározott - pénzügyi finanszírozási feladataiban;
g) a programok megvalósításáról, a pénzügyi felhasználásról naprakész nyilvántartást vezet, évente tájékoztatja a minisztert;
h) gondoskodik a források hatékony és szabályszerű felhasználásáról, a program céljainak érvényesüléséről;
i) megállapodást köthet az érintett tárcákkal az egyes régió szintű területfejlesztést, illetve az ágazati célkitűzések és feladatok végrehajtását szolgáló fejlesztési programok finanszírozására;
j) véleményezi a területét érintő országos, ágazati és regionális szintű fejlesztési koncepciókat és programokat, továbbá a területét érintő területrendezési terveket;
k) közreműködik a régióban kialakult társadalmi és gazdasági válsághelyzetek kezelésében;
l) forrásokat gyűjthet a működéséhez és a fejlesztési programok megvalósításához;
m) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket törvény vagy egyéb jogszabály hatáskörébe utal.
(3) A regionális fejlesztési tanács a régió területfejlesztési koncepciója, illetve programja figyelembevételével dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról, a fejlesztések megvalósításáról.
(4) A regionális fejlesztési tanács a régióhatáron túlterjedő egyes területfejlesztési feladatok ellátása érdekében megállapodást köthet.
(5) A (2) bekezdésben foglalt feladatokon túlmenően az érintett megyei területfejlesztési tanácsok, illetve érintettség esetén a fővárosi önkormányzat megállapodhatnak, hogy mely további feladatot látnak el a regionális fejlesztési tanács keretében.
(6) A regionális fejlesztési tanács tagjai:
a) a tanács illetékességi területén működő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei;
b) a miniszter, a belügy-, a környezetvédelmi, a gazdasági, a közlekedési, hírközlési és vízügyi, a szociális és családügyi, az egészségügyi, az oktatási, az ifjúsági és sport-, valamint a pénzügyminiszter képviselője;
c) az érintett területfejlesztési önkormányzati társulások megyénként egy-egy képviselője;
d) a tanács illetékességi területén működő megyei jogú városok polgármesterei;
e) a területileg illetékes Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke;
továbbá a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tekintetében:
f) a Kormány kinevezett képviselője;
g) a főpolgármester vagy képviselője;
h) a fővárosi kerületi önkormányzatok egy képviselője, valamint
i) a régió területfejlesztési önkormányzati társulásainak további legfeljebb kettő képviselője.
(7) A térségi fejlesztési tanács és területfejlesztési önkormányzati társulások képviselői - akik nem tagjai a tanácsnak - a területüket érintő fejlesztési programok tárgyalása során a regionális fejlesztési tanácsban tanácskozási joggal vehetnek részt. A regionális fejlesztési tanács munkájában a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere és a PHARE programok koordinálásáért felelős miniszter képviselője tanácskozási joggal vesz részt. A regionális fejlesztési tanács ülésein állandó meghívottként részt vesz a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője, valamint az illetékes területi főépítész. A regionális fejlesztési tanács dönt a további állandó meghívottak köréről.
(8) A regionális fejlesztési tanács a tagjai sorából elnököt és alelnökö(ke)t választ, ügyrendjét egyhangúlag maga állapítja meg. Egyet nem értés esetén az ügyrendet a tanács megismételt ülésén a tanács tagjai többségének szavazatával fogadja el.
(9) A regionális fejlesztési tanács munkájáról és a képviselt álláspontjáról
a) a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei a megyei területfejlesztési tanácsnak,
b) a miniszter, a belügy-, a környezetvédelmi, a gazdasági, a közlekedési, hírközlési és vízügyi, a szociális és családügyi, az egészségügyi, az oktatási, az ifjúsági és sport-, valamint a pénzügyminiszter képviselője az őt delegáló miniszternek,
c) a területfejlesztési önkormányzati társulások képviselője a delegáló önkormányzati társulásoknak,
d) a megyei jogú városok polgármesterei a megyei jogú város közgyűlésének
rendszeresen, de évente legalább egyszer köteles beszámolni.”
7. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg a Tf. tv. 26. § (5) bekezdése hatályát veszti, továbbá
a) a Tf. tv. 8. §-ának (4) bekezdése második mondatában a „minősített többséggel, azaz a Tanács tagjai legalább 50%-ának plusz egy főnek” szövegrész helyébe a „a Tanács tagjai többségének”,
b) a Tf. tv. 14. §-ának (4) bekezdése negyedik mondatában a „minősített többséggel (összes tag 50% + 1 fő)” szövegrész helyébe „a megyei területfejlesztési tanács tagjai többségének szavazatával”
szövegrész kerül.
(2) A Tf. tv. 27. § (1) bekezdése új h)-i) pontokkal, továbbá a következő új (3)-(5) bekezdésekkel egészül ki:
(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg)
„h) a területi monitoring rendszer feladat- és hatáskörét, szervezeti és működési rendjét;
i) a területfejlesztési önkormányzati társulások működéséhez kapcsolódó költségvetési hozzájárulás mértékét és felhasználásának módját.”
„(3) A miniszter a törvény hatálybalépését követő harminc napon belül kezdeményezi a regionális fejlesztési tanács megalakulását az alakuló ülés összehívásával. Az ezzel kapcsolatos szervező munkát a miniszter végzi.
(4) A regionális fejlesztési tanács a megalakulása időpontjától jogutódja a megalakulása előtt ugyanazon tervezési-statisztikai régióban működő regionális fejlesztési tanácsnak. Amennyiben az újonnan megalakult regionális fejlesztési tanács működési területe eltér az előző regionális fejlesztési tanács működési területétől, az érintett felálló regionális fejlesztési tanácsok a jogutódlásról a megalakulásuktól számított 90 napon belül állapodnak meg. A Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács jogutódja a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács.
(5) A miniszter évente, a tárgyévet követő június 15-éig beszámol a Kormánynak a tanácsok működéséről.”